Elképedve olvastam és hallgattam egy EU-s tagállam miniszterelnökének igencsak őrültségnek tűnő nyilatkozatát – Orbán Viktor: Ukrajna az ellenségünk, ezt jelentette ki nagy nyilvánosság előtt Magyarország kormányfője. Nem kell ahhoz valakinek zseninek lenni, hogy megállapítsa, ez a személy visszaél megszerzett hatalmával, az USA „hatalomkóros” elnökén kívül mindenkit semmibe vesz, azaz akár úgy is lehet értelmezni az emberi ésszel fel nem fogható megállapítását – habár tény: Oroszország támadta meg Ukrajnát –, Orbán Viktor (de mivel királyi többest használt, szerinte Magyarország) egyedüli európai szövetségese a putyini Oroszország!
Hogyan „fejlődött” ilyen mélyre ez a személy, aki több mint 30 évvel ezelőtt mellét döngetve kiáltotta világgá: Товарищи, конец! Már-már azt is elképzelhetem, nemsokára elszólja magát ennek szöges ellentétével: Товарищи, мы вас ждём!, de hogy mindenki értse (hiszen ma már nagyon kevesen tanultak és tanulnak oroszul): Elvtársak, várunk rátok! Gondoljunk csak arra, a minap hogyan vezették fel az atomenergiai projektet!
Mivel immár több mint 50 évvel ezelőtt tanulmányaim során pszichológiát is kellett tanulnom, ott halottam először a kisebbrendűségi érzés fogalmáról (okok lehetnek: az egyén alacsonyabb az átlagnál, nem a többségben levő nemzethez tartozik, testalkata genetikai vagy berögződött szokások miatt eltér az átlagtól – azaz kövérebb vagy soványabb –, de ezek többszörös kombinációja is megjelenhet), amely kiválhatja a mértéktelen hatalom iránti vágyat, amit a szakértők Napóleon-szindrómának neveznek.
Ne felejtsük el, mi a délvidéki/vajdasági magyarok „kiváltságos helyzetben” vagyunk, többségünk nemcsak Szerbiához, hanem Magyarországhoz is kötődik állampolgári jogon. Igaz, amíg az anyaországban a miniszterelnök, addig Szerbiában a köztársasági elnök esetében lehet felfedezni igencsak hasonló személyiségzavart, de ezek már – szerintem, mivel nem vagyok szakember – egy kicsit „súlyosabbak”, mint a Napóleon-szindróma.
Most felvetődik jó néhány kérdés:
Be lehet-e vezetni a választási folyamtok közé a képviselő vagy annál magasabb tisztségre jelöltek személyiségzavari szűrését? Ki lehet-e szűrni az ilyen személyiségzavarral rendelkező egyéneket? Ha ezt meg lehet tenni szinte százszázalékos eredménnyel, lehet-e az ilyen személyek esetében korlátozni a megválaszthatóság jogát? Mivel az eddigi szűrési folyamatokat igencsak könnyen „át lehet verni”, megoldás lehet-e, hogy a ki nem játszható mesterséges intelligencia végezze el ezeket a szűréseket?
Balla Lajos
