Szerbia vám bevezetését kérte az EU-ból érkező tejporra és félkemény sajtokra, tájékoztatott Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter, miután online megbeszélést folytatott az Európai Bizottság képviselőivel.

Az intézkedés hat hónapra szólna, azzal az indoklással, hogy ezek a védő intézkedések azokra a termékekre vonatkoznának, amelyek a tavalyi azonos időszakhoz képest megnövekedett mennyiségben érkeznek a hazai piacra, és olyan áron, amely a termelés minimális gazdasági költsége alatt van.

A megbeszélést az Európai Bizottság Bővítésért és Keleti Szomszédságpolitikáért felelős Főigazgatóságának képviselője, Jiri Plesiti vezette, a konzultáción pedig részt vett Danijel Apostolović nagykövet, Szerbia Európai Unió melletti misszióvezetője is – közölte a minisztérium.

Mint hangsúlyozták, a tárgyalás során a szerb delegáció részletes adatokat mutatott be a felvásárlás alakulásáról, a hazai termelés növekedéséről, a felvásárlási ár csökkenéséről, egyes tejüzemek készleteinek állapotáról, valamint a globális zavarok európai tejpiacra gyakorolt hatásairól, amelyek közvetve a hazai termelőket is érintik.

Rámutattak, hogy a jelenlegi kihívásokat nem lehet elszigetelten szemlélni, hanem az európai és világgazdasági kereskedelmi folyamatok tágabb összefüggésében kell értelmezni.

Glamočić hangsúlyozta, hogy Szerbia továbbra is elkötelezett az európai integráció folyamata és a Stabilizációs és Társulási Megállapodásból eredő kötelezettségek betartása mellett.

„Ma nem a kereskedelem korlátozásáról beszélünk, hanem a piac ideiglenes és arányos stabilizálásáról. Javaslatunk szerint az intézkedések szigorúan legfeljebb hat hónapra szólnának, azzal a lehetőséggel, hogy korábban is megszüntethetők, amennyiben normalizálódnak a piaci folyamatok. Készek vagyunk ebben az időszakban közösen figyelemmel kísérni a hatásokat és rendszeresen adatot cserélni az Európai Bizottsággal” – mondta Glamočić.

Hozzátette, hogy Szerbia alaposan és részletesen elemezte az elmúlt időszak importadatait, beleértve a mennyiségeket, a termékszerkezetet és az árak alakulását.

A megbeszélésen azt is kiemelték, hogy Szerbia a tisztességes piaci feltételek megőrzése érdekében megfelelő intézkedéseket fog hozni a más piacokról érkező tej- és tejtermékimporttal kapcsolatban is, ahonnan szintén növekedést tapasztaltak.

Mint közölték, az Európai Bizottság külön üdvözölte Szerbia kezdeményezését, hogy a Stabilizációs és Társulási Megállapodás rendelkezéseivel összhangban először konzultációs találkozót tartsanak, ami a korábbi védintézkedések bevezetésekor nem történt meg.

Megítélésük szerint ez a gyakorlat hozzájárul az átláthatósághoz és a kölcsönös bizalom erősítéséhez.

Az Európai Bizottság képviselői további pontosításokat és írásbeli adatcserét kértek Szerbiától, és a közlés szerint a kért adatok elemzését követően a felek folytatják a tárgyalásokat a legjobb megoldás megtalálása érdekében.

Fotó: freepik