A 65 év felettiek 74,5 százalékának gondot jelent az alapvető havi költségek fedezése, 34 százalékuk csökkenti vagy bizonyos esetekben le is mond az élelmiszerekre, kommunális szolgáltatásokra vagy gyógyszerekre költendő kiadásokról. A kutatásban csak olyan idősekkel számoltak, akiknek a nyugdíj az egyetlen bevételük, őt teszik ki a 65 év felettiek 74,8 százalékát.

A kutatást a Szerbiai Vöröskereszt és a SeConS csoport végezte 600 személy megkérdezésével.

„Habár az idősebbek 76,2 százalékának van szüksége mindennapos tevékenységeik során segítségre, 94,3 százalékuk a családtagok támogatására szorul, mert a formális szolgáltatásokat nem tudják megfizetni. A szegénységi kockázat és a szükséges ápolás hiánya főleg a nőket, az egyedül élőket és a vidékieket fenyegeti, ahol az ápolási szolgáltatások korlátozottak vagy nem is léteznek” – olvasható a jelentésben.

Tanja Prijić, az egyenjogúsági biztosi hivatal képviseletében elmondta: az életkor alapján történő diszkrimináció az öt alapdiszkrimináció egyike Szerbiában, és a lista élén áll az egészségi állapot miatti diszkrimináció is.

„Ha összeadódik e két diszkrimináció, ami gyakori eset az idősebbek körében, az súlyos és szinte reménytelen helyzetet eredményez az egyének életében” – mondta Prijić.

Nataša Todorović a Szerbiai Vöröskeresztből azt tapasztalja, hogy vidéken sokszor egészségügyi „sivatagban” élnek az emberek, ahol nincs egészségház és járóbeteg-szakellátás – olykor akár 3000 dinárt is rá kell költeni arra, hogy valaki eljusson egy egészségházba. Todorović azt is hozzátette: sok egészségház nem veszi figyelembe az idősek korlátait, akik számára gyakran megközelíthetetlenek ezek az épületek.

Fotó: 021.rs