Dübörög a tisztségviselői kampány, ugyanis március 29-én tíz önkormányzatban/városban rendeznek helyhatósági választásokat. Ha azt írom, minket, itteni magyarokat csak egy település érint, nem írom az igazat. Mert igaz, hogy Aranđelovac, Bajina Bašta, Bor, Kladovo, Knjaževac, Kúla, Lučani, Majdanpek, Sevojno és Smederevska Palanka közül a vajdasági magyaroknak csak Kúlán van esélye képviselői helyek megszerzésére, de ezek a választások nem azt a célt szolgálják, hogy az említett községekben megválasszák az új helyi képviselőket. Finomítsunk: nem csak azt a célt szolgálják. Hanem inkább a beígért köztársasági választások előkészítéséről gondoskodnak az uralkodó politikai garnitúrának az igényei, elvárásai szerint.
A nagy család
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Véletlennek tarthatjuk-e vajon, hogy mind a tíz helyen Aleksandar Vučić nevével kezdődik az első helyen szereplő lista megnevezése? Utána következik a település neve, majd a mi családunk kifejezés. Amolyan választási szlogenként, jelmondatként. Könnyen megjegyezhető mottóként, frázisként. Ahogy a politikában lenni szokott, magában, a személytől vagy a párttól elválasztva üres, tartalmatlan közhely, frázis. De ha az uralkodó párt toronymagasan kiemelkedően uralkodójának a nevéhez kötődik, egészen más hatást gyakorol a választópolgárra. Ez esetben otthonos, családias, békés, szerető hangulatot árasztva. Mert ki ne szeretné a családját? Még ha itt-ott szúrósan is néz az akaratát vasfegyelemmel betartató családapára. Amikor a mi családunkról van szó, a kemény szavú családfő atyává, apává, esetenként apukává, apucivá, papussá szelídül. Így működik ez a családokban.
A helyi haladók az „Isten hozott, elnök úr” transzparenst a temetőnél rakták ki
Tudják ezt a pártok közönségkapcsolatokért felelősei, a PR-ok is. Ezért fizetik őket. Busásan. Már azok a pártok, amelyeknek erre is futja. Persze a hatalomtartás e tekintetben is utolérhetetlen előnyöket nyújt. Közösségi pénzeket lehet számolatlanul költeni erre a célra is. Nevezetesen, hogy az adók és egyéb járulékokból pénzeljék a plebsz bizalmának a megvásárlását, a megvásárlás módjának eszmei megbízottjait.
Egységben az erő
De térjünk vissza a kampányhoz. Kúláról beszéltünk, meg arról, hogy a magyaroknak itt lenne esélye. Mert a lakosság majd nyolc és fél százaléka magyar. A többségi szerb, ötvenkét százalék, montenegrói tizenhat és fél százalék, ruszin valamivel több mint tizenegy százalék és ukrán három százalék. Ha figyelembe vesszük, hogy a kisebbségeknek a természetes küszöböt kell elérniük, ami azt jelenti, hogy a leadott szavazatokból kevesebb kell egy tanácsnok, képviselő megválasztásához, mint a többségi nemzetnek, bizonyára jobban megérte volna önállóan indulnia a vitán felül legerősebb vajdasági magyar pártnak. De nem így történt. Csak a ruszinok indulnak önállóan, a többi nem. Mindenesetre a VMSZ négy jelölttel az Aleksandar Vučić – Kúla, a mi családunk pártszövetségben indult. A koalíció tagjai: a Szerb Haladó Párt, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Szerbiai Szocialista Párt, a Szerb Radikális Párt és a Szerbek Közössége. A legtöbben persze a haladók vannak 28-an, majd a VMSZ négy, a szocialisták három, a radikálisoknak csak egy hely jutott, akárcsak a számomra meglehetősen ismeretlen Szerbek Közösségének. Tegyük hozzá, hogy a négy magyar jelölt közül két helye szinte biztos, a 7. (Valka Károly), illetve a 15. (Bajai Bálint Csilla) a névsoron. A másik kettőé viszont még a kutya vacsorájánál is bizonytalanabb, 35., illetve 37. a listán. A 37 nevet tartalmazó névsoron.
A politika…olyan
Mindezt nem acsarkodóan, kárörvendve írom. Csupán azt szeretném tudatosítani az olvasóban, Szerbiában, de nem csak itt, ilyen a politika. Kegyetlen. Első és egyedüli a saját érdekem, majd jön a pártomé, ami a második az érdekek sorában. A nép, az istenadta nép érdeke csak ezután következik. Ha következik. Azé a népé, akire naponta hivatkozunk, fölesküdünk. Mint ahogy József Attila írta 1925 márciusában (ez a március kísért!) a Tiszta szívvel című költeményében:
„Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.”
Majd folytatja:
„Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.”
Dehát azóta eggyel több, mint száz év múlt el. Akkor miért ötlik fel az emberben a 100 évvel ezelőtti érzés, nézve az itteni történéseket? Bizonyára azért, mert, akár csak akkor, a politikum nem a művelődésre, a tanulásra, az egészségügyre, a korrekt igazságszolgáltatásra, a szociális igazságra összpontosít, hanem önmagára. A hatalom bitorlására, és megtartására figyelt, nem pedig a nép nyomorára.
Mert ha nem így lenne, akkor az államfő, a miniszterelnök, a miniszterek, az államtitkárok nem járnák le lábukat pontosan azokon a helyeken, ahol választások lesznek. Ahogy közeledik március 29-e az elnök maga járja ezeket a községeket. Akár csak korábban, ígér fűt-fát. Mert egyetlen helyen sem szabad megbuknia a mostani hatalomnak. Nem városban, községben, de még egy vacak helyi közösségben sem! Volt már erre példa, bő másfél évszázada, bele is bukott az akkori hatalom. Amely a kisebbségi pártokat kivéve szinte a maival azonos. Csak változtak az arányok. A kisebbség akkor ellenzék volt. Meg fölösleges. A „nagy” nemzetállamokat kellett akkor építeni.
A fiatalok az igazi ellenség
Most viszont változott a helyzet. Most a lázadó diákok meg az elégedetlenkedő polgárok az ellenség. Különösen a fiatalokra haragszik az elnök. Korábban csak usztasák meg nemzeti szocialisták voltak, a minap viszont táliboknak nevezte őket. Mert, ahogy mondta, pastu nyelven a tálib diákot, egyetemistát jelent. Nem tudtam utánanézni, nem ismerem írásukat, amely az arabhoz hasonlít, de azt tudom, hogy a pastu az indoeurópai nyelvcsalád iráni ágába tartozó nyelv, amelyet elsősorban Afganisztánban és Pakisztánban beszélnek, valószínűleg neki jobb fordítói vannak, biztos igazat mondott. És? Mondaná az elnök. Szerbül pedig úgy mondják: đak. Ez még nem minősítés, csak fordítás. Na de a tálibok világszerte szitok-szónak számítanak. Mármint a szabad világban. Hát így kell kampányolni. Tehát a mi diákjaink tulajdonképen azok a tálib harcosok, akik Afganisztánban bevezették az iszlám törvénykezést, kitiltották a lányokat az iskolákból…
Így kell homogenizálni a nemzetet. Mert ugye, én vagyok a biztonság, a szeretet, aki otthonos, családias, békés, szerető hangulatot áraszt.
Mondom, dübörög a tisztségviselői kampány. Még vagy tíz napig. Utána szavaznak. Amely választásokat meg kell nyerni, hogy az országos megmérettetésen is erre a családias politikára voksoljanak az emberek. Tartok tőle, hogy 29-én nyugodtan hajtja majd álomra a fejét. A rendszert ellenzők nem egységesek. Ilyen nehéztüzérséggel pedig még egységesen is nehéz felvenni a harcot.
Öreg Dezső
