Támadások a helyi újságírók ellen – a láthatatlan támadások

Rekordot döntött tavaly az újságírónők, újságírók és médiumok elleni támadások és fenyegetések miatt indított ügyek száma az ügyészségek statisztikái szerint, adta hírül az ANEM. A Slavko Ćuruvija Alapítvány legalább 834 verbális támadást jegyzett fel, amelyeket a legmagasabb rangú állami tisztségviselők intéztek a kritikus beállítottságú újságírók és médiumok ellen Szerbiában 2025. augusztus 1. és 2026. január 31. között, és csak 2026 februárjában legalább 171 verbális támadást jegyeztek fel a médiumok és újságírók ellen a legmagasabb rangú állami és pártfunkcionáriusok részéről.

Noha nincs külön statisztika, amely a helyi újságírók elleni támadásokkal foglalkozna, az elmúlt időszakban számos incidenst jegyeztek fel kisebb helyi közösségekben – a fizikai és online támadásoktól kezdve egészen a kritikus médiumok helyi önkormányzati tisztségviselők általi semmibevételéig.

Szabadka: Hozzászoktunk, hogy nehéz körülmények között dolgozunk

A szabadkai székhelyű Magločistač portál az elmúlt egy évben számos sértést, fenyegetést, sőt halálos fenyegetést is kapott a közösségi médiában és a hivatalos e-mail-címére. Az utóbbi időben megszaporodtak a botkommentek és a finanszírozásukra vonatkozó kérdések. Natalija Jakovljević, a Magločistač portál újságírója azt mondja, nem titok, hogyan finanszírozzák őket, minden elérhető az APR-ben, és a szövegeik végén is fel van tüntetve, amikor projektalapú finanszírozásból készülnek.

„Mi nem követünk el semmiféle bűncselekményt azzal, hogy az Európai Unió donorai finanszíroznak bennünket. Nekünk nincs más lehetőségünk a fennmaradásra, nem számítunk a városi költségvetés pénzére, mert azt úgyis a rezsim médiumainak szánják, amelyeket azért fizetnek, hogy ne végezzék a munkájukat, hogy hallgassanak, ne tegyenek fel közérdekű kérdéseket, ne tudósítsanak a diák- és polgári tiltakozásokról, valamint az ellenzéki pártok sajtótájékoztatóiról” – hangsúlyozta Natalija.

A szabadkai támadások eddigi legkirívóbb példájaként a 2025 novemberi eseményeket említette, amikor Nataša Filipović kolléganőjével, a Subotičke.rs munkatársával együtt egy polgári tiltakozásról tudósítottak a Patria szállónál lévő kereszteződésben. Ezzel egy időben a Szerb Haladó Párt párthelyiségei előtt is tartottak egy gyűlést, amit szintén dokumentálni akartak.

„Amikor közelebb mentünk, három feketébe öltözött férfi vett körül bennünket, egyikükön még símaszk is volt, és azt mondták, hogy nem fényképezhetjük az embereket. Én azt mondtam, hogy ez egy nyilvános terület, ahol ők tartózkodnak, mi nem zavarjuk őket, csak azt szeretnénk a tudósításban feltüntetni, hogy összegyűltek, egy fényképpel együtt. Azt mondták, töröljünk mindent a telefonból, amit mi megtagadtunk. Az egyikük odalépett hozzám, és összegyűrte a Magločistač sajtóigazolványát, amelyet a nyakamban viseltem, miközben egy másik Natašától megpróbálta elvenni a mobiltelefonját. Ezután a rendőrök reagáltak, így sikerült megelőzni egy esetleges nagyobb incidenst” – mesélte Natalija, hozzátéve, hogy a rendőrség nem igazoltatta a támadókat, amit súlyos mulasztásnak tart.

Ezt követően hivatalból beidézték őket az Alapfokú Ügyészségre, mivel az újságírók elleni támadásokat gyorsított eljárásban kezelik. Vallomást tettek a rendőrségen is, ahol hivatalos feljegyzés készült, ám mindketten úgy döntöttek, hogy hivatalosan nem jelentik fel az esetet.

„Hogy hibáztunk-e vagy sem, azt majd az idő megmutatja. Nyilvánvaló, hogy az újságírók ma többet tűrnek ezekben a helyzetekben, mint amennyit szabadna. A rendőrség az ügyészség kérésére mind a mai napig nem adta át támadóink nevét, csak a szemtanúk nyilatkozatait. És azt sem gondolom, hogy a rendőrség ezt meg fogja tenni, ha eddig nem tette. Valószínűleg valamilyen magasabb szintről állították le az ügyet” – hangsúlyozta a Magločistač újságírója.

Szavai szerint a helyi hatalom egyelőre figyelembe veszi a kérdéseiket, és igyekszik válaszolni rájuk. Vannak azonban olyan helyzetek is, amikor nem kapnak meghívást egy-egy eseményre, például a szabadkai Népszínház ünnepélyes megnyitójára 19 év várakozás után. Erről az eseményről véletlenül szereztek tudomást, és közbenjárás után sikerült biztosítaniuk a jelenlétet.

„Mi hozzászoktunk ahhoz, hogy nehéz körülmények között dolgozunk. Tudósítottunk minden fontos társadalmi válság idején, amelyet átéltünk: migrációs válság, Covid, diáktüntetések. Valóban kiváltságnak érzem, hogy ezt a munkát még nehezített körülmények között is végezhetjük, mert tudjuk, hogy jó ügyet szolgálunk, közérdekű témákkal foglalkozunk, és olyan módon dolgozunk, ahogyan más helyi médiumok nem – pontosan, professzionálisan, kiegyensúlyozottan. A Magločistač nem szurkolói médium, mi polgári médium vagyunk, ezért nálunk a polgárok és a közérdek áll a középpontban. Nálunk nincs propaganda, arra törekszünk, hogy elemző és oknyomozó írásaink kiegyensúlyozottak legyenek, és a valós állapotokat tükrözzék. A visszajelzés maguk az emberek, az olvasottságunk” – magyarázta Jakovljević, és hozzátette, hogy az újságírás a magánéletre is hatással van. „Néha nehéz elválasztani a munkát a magánélettől, és ez tud problémákat okozni, de mi újságírók vagyunk 0–24-ben, ez a hivatásunk, és ezt szeretet nélkül nem lehet csinálni. Amikor történik valami, mi dolgozunk, tudósítunk. Igyekszünk kikapcsolni, amikor csak lehet, és a magánéletre, a családra és azokra az emberekre figyelni, akik fontosak nekünk, akiket szeretünk” – zárta szavait.

Különösen nehéz egy olyan kis helyi közegben dolgozni, mint Topolya, ahonnan Maja Savić tudósít a Magločistač számára. „Azt hiszem, neki néha nehezebb, mint nekünk Szabadkán. Nehéz olyan megszólalókat találni, akik névvel és vezetéknévvel vállalják a nyilatkozatot, az emberek félnek, másfelől a hatalom is fél minden leírt szótól, különféle módokon közvetlen nyomást gyakorolnak, zsarolják azokat a megszólalókat, akik a mi médiumunknak nyilatkoznak, megpróbálják megfélemlíteni őket. A kolléganőnk nem kap meghívókat az eseményekre. De mindezek ellenére Maja kivételes munkát végez, rendkívül professzionális, iskolás alapossággal közelít a munkához és minden egyes szöveghez. Előfordul, hogy az ő írásai nagyobb látogatottságot, olvasottságot érnek el, mint a szabadkai írások” – mondta Natalija Jakovljević.

Arra a kérdésre, hogy médiumként pályáznak-e a helyi önkormányzatok médiaprojektek társfinanszírozására kiírt pályázataira, beszélgetőpartnerünk azt mondta, ezt addig nem fogják megtenni, amíg a pénzt „a megfelelő, kritikától mentes és szakmaiatlan médiumoknak” osztják.

Óbecse: Egy kis közegben a célkeresztbe állítás nemcsak szakmai akadály – ez a társadalmi elszigetelés kísérlete

Az elmúlt egy évben észrevehető változás történt a Bečejski mozaik portál elleni támadások intenzitásában és módjában – a támadások közvetlenebbé, személyesebbé és nyilvánosabbá váltak. Dömötör Filipčev Krisztinát, e kritikus médium újságíróját 2024 novemberében fizikailag is megtámadták, miközben az Állj meg, Szerbia tiltakozásról tudósított Óbecsén. Az újságírónő odalépett egy csoporthoz, amely azért jelent meg a rendezvényen, hogy megzavarja azt, bemutatkozott nekik, és kérdést tett fel. Ezt követően számos sértést kapott, és többen durván meglökték. Az esetet jelentette az illetékes rendőrőrsön. Krisztina az elmúlt év során közvetlen fenyegetéseket is kapott a közösségi médián keresztül, amit bejelentettek a Különleges Főügyészség kibertechnológiai osztályán, a médiumot pedig, amelynél dolgozik, a helyi hatalom tisztségviselői rendszeresen figyelmen kívül hagyják. Óbecse község elnöke 2025 végén a községi képviselő-testület utolsó két ülésén is célkeresztbe állította és vádolta a Bečejski mozaik újságírónőjét.

„Egy kis közegben a célkeresztbe állítás nem csupán szakmai akadály – ez a társadalmi elszigetelés kísérlete” – mondta nyíltan Dömötör Filipčev. „Amikor azok, akik helyi hatalmasságoknak képzelik magukat, nyilvánosan megbélyegeznek benneteket, egyben azt az üzenetet is küldik a polgároknak, hogy ti ‘nemkívánatosak’ vagy ‘veszélyesek’ vagytok, és hogy megnyílt ellenetek a vadászidény. Olyan helyeken, mint Óbecse, ahol mindenki ismer mindenkit, a szakmai és a magánélet közötti határ könnyen elmosódik, és ezzel együtt a ‘biztonságos hely’, ahová az ember rövid időre elbújhatna, hogy helyrehozza önmagát, egyszerűen nem létezik – mert ne áltassuk magunkat, a folyamatos kitettség a célkeresztbe állításnak, sértéseknek, lealacsonyításnak, zaklatásnak, nőgyűlöletnek, fenyegetéseknek és inzultusoknak, akár a való életben, akár a közösségi médiában, valamilyen módon mindenkire hat. Nem kellemes nap mint nap ezek között az emberek között mozogni, teljesen mindegy, hogy helyi funkcionáriusokról, helyi botokról vagy olyan polgárokról van szó, akiknek nincs bátorságuk kimondani, amit gondolnak, ezért a saját gyávaságuk miatti dühüket rád vetítik” – magyarázta az újságírónő. Mint mondja, ez a szakmai munkáját nem befolyásolja, mert nem arra nevelték, hogy feladja. Ami aggasztja és elszomorítja minden olyan újságírónő, újságíró és médium esetében, amely bármiféle támadásnak van kitéve, az a helyi közösség hiányzó vagy nagyon halk támogatása.

Az előtető leomlása utáni évben a nyomásgyakorlás és a fenyegetések miatt az történt, amiről azt hitték, soha nem fog megtörténni: a főszerkesztő úgy döntött, hogy 27 év után megszünteti a kétnyelvű Bečejski mozaik újság nyomtatását. Krisztina szerint a nyomás különböző formákban mindig is jelen volt, csak korábban kifinomultabb volt. Elmondása szerint sok helyi hatalom úgy gondolja, hogy „ha kapsz a médiaköltségvetésből, akkor dicshimnuszokat kell írnod róluk”. A döntéshozók részéről érkező célkeresztbe állítás gyakran felhatalmazást jelent egyes polgároknak arra, hogy hasonlóan viselkedjenek. „A polgárok támadásai leggyakrabban dezinformációk vagy mesterségesen létrehozott polarizáció következményei, amelyben azokat az újságírókat, akik rámutatnak a problémákra, úgy állítják be, mint akik gyűlölik a városukat, árulók, usztasák stb. Voltak ilyen esetek, a helyi hatalompárti támogatók pedig a megszokott mantrákon kívül (usztasa, áruló) a nőket is gyűlölik, ezért azt kérdezgetik, hogy nézek ki, elküldenek hagymát dinsztelni írás helyett, förmedvénynek neveznek, a fogyatékkal élő fiamat pedig torzszülöttnek” – mondta Filipčev.

A Bečejski mozaik újságírónője elleni támadásoknak nincs bírósági epilógusuk, és számos eltussolás, illetve – ahogy Krisztina mondja – abszurd helyzet kísérte őket. Az egyik feljelentést el is utasították.

„Noha a Samo lokalno Polgári Egyesület közvetlenül az incidens után közzétette az általam a helyszínen készített videófelvételen szereplő személyek azonosítását – nevüket, lakóhelyüket Óbecsétől Belcsényig, munkahelyüket, valamint egyes személyek kapcsolatát a kormánypárttal, a rendőrség hónapokon át nem tudta ugyanezt megtenni. Đorđe Jovičić közvádló kérésére, aki egyébként az újságírók kapcsolattartó pontja is, a rendőrségnek azokat a személyeket kellett volna azonosítania, akik sértéseket kiabáltak, és ellenőriznie kellett volna, hogy valamelyikük fizikailag megtámadott-e engem, noha a felvételen világosan látszik a kamera megrándulása abban a pillanatban, amikor hátulról meglöktek, és hallatszik, ahogy kiabálom, hogy ne lökdössenek. Csak azután gyűjtötte be a rendőrség a vallomásaikat, hogy én magam juttattam el az ügyészséghez az azonosításokat, amelyek egyébként ma is nyilvánosan hozzáférhető adatok a közösségi médiában. A rendőrség hivatalos feljegyzései szerint a videófelvételről azonosított személyek szinte teljesen azonos vallomásokat tettek, ugyanazokat a megfogalmazásokat használva. Miután a rendőrség ilyen és ehhez hasonló hivatalos feljegyzéseket továbbított az ügyészségnek, amelyeket a helyszínen készült videóim cáfolnak, a tavalyi év augusztusának elején az ügyész írásban értesített arról, hogy nincs helye hivatalból történő büntetőeljárás megindításának. Jelenleg két személy ellen folyik szabálysértési eljárás a közrendről és köznyugalomról szóló törvény megsértése miatt” – mesélte beszélgetőpartnerünk. Ezt az esetet a Szerbiai Újságírók Független Egyesülete (NUNS) elemzése Szerbiában a két „szokatlan példa” egyikeként emelte ki az ügyészségek egyenetlen eljárásáról, amikor úgy döntenek, hogy hivatalból nem indítanak büntetőeljárást. „Mint mindenben, úgy az újságírásban is a becstelenség korát éljük. Úgy gondolom, gyógyító hatású lenne, ha – amikor és ha mindez elmúlik – az újságírói szakmában is sor kerülne átvilágításra” – zárta szavait a Bečejski mozaik újságírónője.

A Sajtószabadság Alapítvány, amely elsősorban a vajdasági magyar nemzeti közösség számára állít elő médiatartalmakat, szintén folyamatos nyomásnak van kitéve, a helyi önkormányzatok figyelmen kívül hagyják azokban a településekben, amelyekről tudósít, mindenekelőtt Zentán, és nem kap támogatást a helyi és tartományi médiaprojekt-társfinanszírozási pályázatokon. Az alapítvány munkatársát, e szöveg szerzőjét egy Belgrádban székelő rezsimpárti médium vette célkeresztbe mindössze egy nappal azután, hogy 2024 márciusában tudósított a Szerb Haladó Párt által szervezett zentai Alapfokú Bíróság blokádjáról. Ekkor újságírói munkájáról és környezetvédelmi aktivizmusáról számos kiforgatott tényt és valótlanságot közöltek, és még azzal is megvádolták, hogy zsarolja a helyi tisztségviselőket és cégeket, valamint a multinacionális Rio Tinto vállalatot. A célkeresztbe állítás áldozata volt Tőke János, a Sajtószabadság Alapítvány újságírója és szerkesztője is.

Gyakoribbá váltak a helyi újságírók elleni támadások

Veljko Milić ügyvéd, az Újságírók Biztonságáért Felelős Állandó Csoport tagja elmagyarázza, hogy az újságírók elleni támadások száma minden alkalommal növekszik, amikor megnőnek a társadalmi és állami feszültségek. Szavai szerint 2025 a nagy feszültségek éve volt, és ez a fő oka annak, hogy megnőtt az újságírók elleni támadások száma.

„Továbbra is a verbális fenyegetések a leggyakoribbak, mégpedig az online térben. Ugyanakkor 2025-re az volt a jellemző, hogy jelentősen megnőtt az újságírók elleni fizikai támadások száma, amelyeket a belügyminisztérium tagjai követtek el. A tüntetések alkalmával ahelyett, hogy a rendőrség védte volna az újságírókat, még inkább akadályozta őket munkájuk végzésében, és gyakran fizikailag is megtámadta őket” – hangsúlyozta Milić, hozzátéve, hogy az újságírók elleni támadások eseteit nem kezelik hatékonyan, azok az ügyek pedig, amelyek eljutnak a végső, jogerős ítéletig, szórványosak, számuk évente egytől öt ítéletig terjed.

Az e területen szerzett sokéves tapasztalata alapján Veljko Milić úgy érzi, hogy a helyi újságírók elleni támadások gyakoribbak. „Ezek a támadások gyakran láthatatlanok, és nem kapják meg a nyilvánosság szükséges figyelmét, noha a minőségi helyi újságírás az egyik feltétele annak, hogy megoldódjon a már évtizedek óta tartó válság. A helyi újságírók kisebb közösségekben élnek, és sokkal inkább ki vannak téve mindennek. A nagyobb településeken az újságírók meg tudnak őrizni bizonyos fokú anonimitást, míg a kis közösségekben ez lehetetlen” – emelte ki.

Milić azt állítja, hogy a rendőrségnél és az ügyészségnél az újságírók elleni támadások kérdésében a jelenlegi állapot még soha nem volt ennyire rossz. Mint mondja, tanúi voltunk annak, hogy az újságírók elleni támadások a rendőrség előtt zajlottak, amely nem reagált, az ügyészségen pedig kettős mércék működnek a jogalkalmazásban attól függően, hogy a bűncselekmény elkövetője a hatalomhoz közel álló személy-e. A bánásmódbeli különbséget az is meghatározza, hogy az újságíró melyik szerkesztőségnek dolgozik.

Szerző: Mina Delić

„A szöveg a „Polgárokra szabott médiastratégia 2025–2031” című projekt keretében készült, amelyet az Európai Bizottság támogat, és amelyet a Médiasabadságért Koalíció tagjai valósítanak meg: a Lokális és Független Médiumok Egyesülete „Lokal pres”, a Médiumok Egyesülete (AsMedi), az Online Médiumok Egyesülete (AOM), a Vajdasági Független Újságírók Egyesülete (NDNV), a Szerbiai Független Újságírók Egyesülete (NUNS), a Slavko Ćuruvija Alapítvány és a KUM Nezavisnost ágazati szakszervezet, 2025 márciusától 2027 februárjáig tartó időszakban.

A szöveg tartalmáért kizárólag az azt elkészítő szerkesztőség felelős, és semmilyen körülmények között nem tekinthető úgy, hogy az az Európai Unió álláspontját tükrözi.”