Háború és Bella Ciao Irán Trump számára is nagy falatnak bizonyul – Meloni elvesztette saját referendumát – Átlapoztuk a világsajtót

Egyre nagyobb hullámokat ver világszerte, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök Brüsszelben az Ukrajnának nyújtandó segély ellen küzd (noha Magyarország eleve kivételezte magát, tehát semmi köze hozzá), otthon viszont elkeseredett harcot vív a hatalom megtartásáért. Donald Trump amerikai elnök „ráunt” az Irán elleni háborúba, de nem képes befejezni azt, hiszen Teherán minden kompromisszumot és kapitulációt kizárt. „A hatalmas iráni fegyveres erők rendíthetetlenül meg fogják védeni az ország szuverenitását és ezen az úton fognak haladni tovább a végső győzelemig” – mondta az iráni központi katonai vezetés parancsnoka. Frank-Walter Steinmeier német államfő „a nemzetközi joggal ellentétesnek” nevezte az iráni háborút, mire Izrael berlini nagykövete azonnal elítélte a minősítést. „Bella Ciao” énekelték az olasz bírók, miután a választópolgárok elutasították a bonyolult és következetlen igazságszolgáltatási reformot. Ez a népszavazási kudarc jelentős csapás Giorgia Meloni szélsőjobboldali kormányára és magára a miniszterelnökre is. – A franciaországi helyhatósági választások második fordulójában Marine Le Pen szélsőjobboldali populista pártja, a Rassemblement National közel 70 polgármesteri posztot szerzett, a baloldali–zöld blokk pedig elsősorban a nagyobb városokban ért el sikereket. – Dániában viszont Mette Frederiksen miniszterelnök szociáldemokratái megvédték többségüket a parlamenti választásokon. Az Egyesült Államokban pert veszítettek a nagy technológiai cégek a közösségi média-platformjuk által generált, függőséget okozó algoritmusok miatt. – Átlapoztuk a világsajtót Stockholmtól Sanghajig és New Yorktól Sindey-ig.  

Orbán Viktor harca a hatalomért és Ukrajna ellen

Az oslói Dagbladet című liberális napilap ezt írja Magyarország Európai Unión belüli obstrukcionista álláspontjáról:

„Az idei legfontosabb parlamenti választásokra április 12-én kerül sor Magyarországon. Ha Orbán miniszterelnök veszít, az EU és Ukrajna fellélegezhet. De korántsem biztos, hogy önként lemond a hatalomról, miután az elmúlt 16 évben egyre mélyebbre vezette Magyarországot az autokráciába.”

A stockholmi Dagens Nyheter című bulvárlap így magyarázza a helyzetet:

„Az EU egyre inkább Belgiumra hasonlít” – mondta De Wever belga miniszterelnök a legutóbbi EU-csúcs előtt, fején találva a szöget, majd így folytatta: „Az Orbán által kormányzott ország megosztott, a központi hatalom omladozik, a polgárok pedig inkább javaslatoknak tekintik a törvényeket. A legrosszabb esetben az EU is ebbe az irányba fejlődik. Az Unió tehetetlensége, hogy Magyarországot felelősségre vonja Ukrajna támogatásának obstruálása miatt, a belga típusú állapotokhoz vezet. A keserű igazság az, hogy az Európai Unió szabálykönyve nem egy olyan világra készült, amelyben Oroszország támadja szomszédait, az EU tagállamai figyelmen kívül hagyják a közös döntéseket, az Egyesült Államok elnöke pedig lebontja a szabályokon alapuló világrendet.”

A tizenhatodik év, írja a budapesti Élet és Irodalom című irodalmi és politikai hetilap az Orbán-kormány hatalmáról:

„A címben felidézett irodalmi blaszfémiát nem tudtam elkerülni: az Orbán-rendszernek, ahogy eddig ismertük, a választásokkal vége lesz. Vagy úgy, hogy elsöprik a szavazók, vagy úgy, hogy megtartja a hatalmát, de az már nem lesz ugyanaz, mert már kiürült a zsák, amiből a híveinek szórhatta az adományait, tehát nem marad számára más megoldás, mint a joguralom látszatáról is lemondani, amit már megelőlegezett például az ukrán pénzszállítmány elleni műveletekkel.”

Az iráni háború

A barcelonai El Periódico című közép-baloldali napilap ezt írja:

„Izrael nyomására Trump úgy döntött, hogy abszurditásba ütközik. De miért? A háború előtt az iráni rezsim a gyengeség időszakában volt, amelyet az évek óta legintenzívebb polgári tiltakozások jellemeztek. Talán ez lehetett volna a változás kezdete. Nemzetközi szinten Trump egyedül áll ezzel a háborúval. Szövetségesei megtagadták a támogatást, részben azért, mert már senki sem bízik benne. Pénteken [Trump] még meg akarta nyugtatni a helyzetet, de szombaton új ultimátumot adott ki. Trump azt követelte, hogy Irán nyissa meg a Hormuzi-szorost. Ellenkező esetben az Egyesült Államok megtámadja az iráni erőműveket és tönkreteszi az ország energiaellátását. Trump ultimátuma katasztrófához vezet.” [Trump azóta újra kitolta a határidő ultimátuma teljesítéséhez – szerk. megj.]

Az amszterdami de Telegraph című, legnagyobb példányszámú holland konzervatív-populista napilap a következőképpen vélekedik:

„A háború veszélyes szakaszba lép, különösen azért, mert most már világos, hogy Irán rendelkezik olyan ballisztikus rakétákkal, amelyek képesek elérni az európai fővárosokat. Ezt bizonyítja az iráni rakétatámadás a brit–amerikai Diego Garcia bázis ellen az Indiai-óceánban. A támadás ugyan kudarcot vallott, de az a tény, hogy Irán körülbelül 4000 kilométeres hatótávolságú rakétákat képes kilőni, ijesztő, és jogosan kongatja meg a vészharangokat.”

A londoni The Times című konzervatív napilap szerint:

„Ostobaság lenne a Trump-adminisztráció részéről Irán meghátrálására számítani. Az amerikai szövetségeseknek pedig tanácsos lenne nyomást gyakorolniuk a Fehér Házra, hogy konkrét és reális definíciót adjon arról, mit is próbál elérni. Még mindig lehetséges az offenzívát azzal az eredménnyel lezárni, hogy az iráni rezsim képességei meggyengülnek, és a globális gazdaságra gyakorolt ​​kár korlátozott marad. De még ez a forgatókönyv is ambiciózus. Nem világos, hogy Donald Trump beváltja-e fenyegetéseit, de még ha azok pusztán retorikai jellegűek is, aggodalomra adnak okot Amerika szövetségeseinek az Öböl-térségben. Az erőművek elleni támadás a konfliktus jelentős eszkalációját jelentené.”

Remény és félelem – Saleh Ahmadi gyászszakállt visel, mert nagybátyját, az Iráni Forradalmi Gárda tagját Izrael megölte, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilap:

„»Negyven napig nem borotválkozom« – mondja a teheráni buszsofőr. Ahmadi ma kora reggel érkezett Isztambulba a busszal. Az iráni fővárosból a 2400 kilométerre fekvő török ​​metropoliszba vezető út két napig tartott. Hetente egyszer teszi meg ezt az utat, és vissza is tér. Ahmadi, akinek a valódi neve más, az édesanyjáról beszél. Ö most az autójában alszik, mint a legtöbb szomszédja is. A többi szomszéd is elhagyta lakóparkjukat, mert az egy katonai bázis mellett fekszik, és bombázás veszélye fenyegeti. Néhány szomszéd a környező falvakba költözött. Mások, mivel nem látnak más kiutat, a félig elhagyatott házakban maradtak.

[…] Ahmadi nem biztos benne, hogyan értékelje a helyzetet. Az állami televízió egyet mond, míg a száműzetésben működő Iran International műsorszolgáltató az ellenkezőjét állítja. Egész Teherán tele van az új legfelsőbb vezető, Mojtaba Hamenei plakátjaival, de pletykák keringenek arról, hogy meghalt. A lakosság fele abban reménykedik, hogy a háború gyorsan véget ér, a másik fele pedig abban, hogy addig tart, amíg a rezsim meg nem bukik és Reza Pahlavi volt koronaherceg vissza nem tér. »Igyekszünk nem elveszíteni a reményt« – mondja Ahmadi a rezsim végére utalva. Hozzáteszi, hogy sokan támogatják Hamenei rezsimjét, például a háborús özvegyek, akik nyugdíjat kapnának és bosszút követelnek. A buszon folytatott beszélgetés pénteken, a perzsa újév kezdetének napján zajlik. De »senkinek sincs ünneplő kedve« – mondja Ahmadi. […] ”

Trump amerikai elnök ultimátumot jelentett be és azt állítja, hogy párbeszéd folyik Teherán és Washington között. A londoni The Guardian című független napilap ezt kérdezi:

„Ez vajon egy újabb példa volt a »TACO« – Trump mindig kihátrál – bölcsességre? Irán átlátott Trump blöffjén és a háború további eszkalációjával fenyegetőzött. Talán az amerikai elnök keres kiutat egy olyan konfliktusból, amely nem a tervek szerint alakult? Vagy Trump néhány napon belül meggondolja magá, és mégis bombázza Iránt? Mindkét terv lehetséges. Mert még maga Donald Trump sem tudja, mit fog tenni néhány nap vagy néhány óra múlva. Ő egy impulzusok vezette erkölcstelen narcisszoid.”

A varsói Rzeczpospolita című gazdasági és jogi napilap sejteni véli, hogy áttörés várható:

„Az amerikai kapcsolatok Iránnal általában baráti országokon – például Törökországon, Egyiptomon és Pakisztánon – keresztül zajlanak, Katar pedig időnként a háttérben működik közvetítőként. Pakisztán, Irán nukleáris fegyverekkel rendelkező szomszédja, kulcsszereplővé válik ebben a folyamatban. Pakisztán jó kapcsolatokat ápol mind Iránnal, mind Trump amerikai elnökkel. Pakisztán Trump Béketanácsának alapító tagja és Kína stratégiai partnere. Hamarosan sor kerülhet egy magas szintű amerikai–iráni találkozóra Iszlámábádban.”

A sanghaji Jiefang Ribao című állami napilap kritikusan szemléli a háborút:

„Trump gyors győzelemről szőtt álma szertefoszlott. És senki sem veszi már komolyan ismételgetett ultimátumait. Irán arra számít, hogy a konfliktus határozatlan ideig elhúzódik, s így a katonai konfrontációból messzemenő hatalmi harccá válik. Ez energiát, hajózási útvonalakat és szövetségeket érint.”

Trump alábecsülte Teheránt, írja a párizsi Les Échos című liberális gazdasági napilap:

„Vajon az USA és Izrael, illetve Irán közötti konfliktus eszkalációjának az egész régióra gyakorolt ​​kockázatai arra késztetik-e az érintett feleket, hogy deeszkalációra törekedjenek? Ez üdvözlendő lenne, mivel a Hormuzi-szoros folyamatos blokádja és az elektromos vagy sótlanító infrastruktúra megsemmisítésével kapcsolatos fenyegetések tovább súlyosbítják a kezdetben katonai és hatalmi célokra összpontosító háború kárait. […] Bár Donald Trump amerikai elnök megsemmisítette ellenfele katonai apparátusát, alábecsülte a megtámadott országot. Teheránnak sikerült átmeneti sokkot okozva olyan gazdasági válságot kialakítania, amely azzal fenyeget, hogy állandósul. […] Az USA percről percre ellentmondásos nyilatkozatai – a Hormuzi-szorossal kapcsolatos ultimátum ötnapos elhalasztása, majd a közvetlen tárgyalások bejelentése […] – önmagukban nem meglepőek: ezek is a hadviselés »művészetének« (természetesen idézőjelben) részét képezik. A kérdés az, hogy vajon csupán a piacok megnyugtatására irányulnak-e, és hogy Donald Trump  tudja-e egyáltalán, hová akar eljutni.”

A The New Yorker című liberális-progresszív hetilap elemzése:

„A Trump-adminisztráció alábecsülte Irán önvédelmi képességét és ez globális gazdasági károkat okozott. A háború mára a globális gazdasági rend stabilizálásáért folytatott versennyé vált, amelynek középpontjában a Hormuzi-szoros újranyitása áll. Irán gyakorlatilag lezárta azt. Ez nem volt váratlan: az amerikai katonai stratégák évtizedek óta erre a forgatókönyvre készültek egy Iránnal folytatott háború esetén. Annak bizonyítása, hogy Irán képes lezárni a szorost, most kulcsfontosságú stratégia az ország számára a jövőbeli támadások elrettentése érdekében, és erős alkualap a háborúról és az iráni nukleáris programról szóló összes tárgyaláson. Trump talán nem akart hosszú háborút, de most mégis lett egy hosszú háború.”

A Sydney Morning Herald című közép-jobboldali napilap is bírálja az amerikai elnök intézkedéseit:

„Az energiaválság fő bűnöse Ausztrália legnagyobb szövetségese és katonai partnere, az Egyesült Államok, amelynek elnöke a konfliktus során végig élvezte a káoszt, amit teremtett. Bárki, aki ismeri Irán földrajzát és rezsimjének szakértelmét, tudta volna, hogy a szoros védelmére való felkészülés szükséges.”

„Felmerül a kérdés, hogy a világ egyáltalán képes-e megbirkózni az iráni rezsim összeomlásával” – írja a bejruti Elaph című liberális napilap és így folytatja:

„Irán nem periférikus állam a Közel-Kelet geopolitikájában, hanem központi eleme a Perzsa-öböltől Közép-Ázsiáig és a Kaukázustól a Földközi-tenger keleti részéig terjedő hatalmi struktúrának. Több mint nyolcvanmillió lakosú ország hatalmas hadsereggel és fejlett nukleáris programmal. Ezért az országban bekövetkező bármilyen radikális változásnak nemcsak belső, hanem messzemenő geopolitikai következményei is lesznek, amelyek átrajzolhatják az egész régió térképét. A rezsim bukása beláthatatlan következményekkel járhat.”

Az isztambuli ​​EKONOMI című gazdasági napilap a következőképpen foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy az Egyesült Államok kit nevezhetne ki az Iránnal folytatandó esetleges tárgyalásokra:

„Pakisztán, Törökország és Egyiptom tárgyalóasztalhoz akarja ültetni Iránt és az Egyesült Államokat Pakisztánban. Azonban mind az amerikai, mind az iráni félnek komoly problémái vannak azzal, hogy kik ülnek majd az asztalnál. Az iráni rezsim állítólag elutasítja Trump vejét, Kushnert és Witkoff amerikai tárgyalót, mert »Izrael-pártiaknak« tartják őket. Teherán állítólag Vance amerikai alelnököt részesíti előnyben tárgyalópartnerként, mivel Vance kezdettől fogva ellenezte az Egyesült Államok iráni beavatkozását.”

Népszavazás Olaszországban

Kudarcot vallott a kormány népszavazási kísérlete az igazságszolgáltatás reformjáról. A madrid El Mundo című közép-jobboldali napilap szerint ez az első nagyobb politikai kudarc Giorgia Meloni miniszterelnök számára:

„A baloldalnak sikerült elegendő ellenfelet mozgósítania, és a választók a népszavazást is lehetőségként értelmezték arra, hogy kifejezzék véleményüket a jobboldali kormányfő vezetői stílusáról. A terv a bírók és az ügyészek karrierútjának szétválasztása és az igazságszolgáltatás irányításának az átszervezése volt. A reform azonban, amelyet szükséges modernizációként mutattak be, aggodalmat is keltett azzal kapcsolatban, hogy a politika a jövőben nagyobb befolyást gyakorolhat az igazságszolgáltatásra. A népszavazások kockázatos manőverek lehetnek, de mindenekelőtt megoszthatják a társadalmat. Meloni ezért nem tehet úgy, mintha mi sem történt volna; demokratikus kormányzás révén kell áthidalnia a keletkezett szakadékot.”

A milanói Corriere della Sera című, történelmi jelentőségű, 1876-ban alapított, legnagyobb példányszámban kiadott és legolvasottabb olasz liberális napilap ezt jegyzi meg erről:

„A választási részvétel meghaladta a szükséges kvórumot, így legitimálta az olaszok egyértelmű »nem« szavazatát a kormány igazságszolgáltatásra tervezett reformjára. Most mind a győzteseknek, mind a legyőzötteknek el kell ismerniük a másik fél nézőpontját, és közösen kell egy új fejezetet kezdeniük. A parlamentben az utóbbi időben hiányzott a párbeszéd. És ha van valami tanulság, az akkor az, hogy a politikusok soha nem lehetnek biztosak szavazóik támogatásában.”

Önkormányzati választások Franciaországban

A párizsi Le Figaro című liberális-konzervatív napilap a Szocialista Párt és a La France insoumise című antikapitalista, baloldali, sőt egyesek szerint szélsőbaloldali párt közötti megállapodásokkal foglalkozik:

„A nagyjából harminc érintett városban az összesített eredmény negatív. A szövetség még Tulle-ben, François Hollande corrèze-i fellegvárában sem tudta megakadályozni a polgármester bukását. Annak ellenére, hogy Párizst és Montpellier-t a saját táborán belül tartotta, a Szocialista Párt kudarccal néz szembe. A szocialisták továbbra is Jean-Luc Mélenchonra, a La France insoumise párt alapítójára támaszkodnak. Vajon a baloldal képes lesz-e nélküle vezető szerepet játszani a következő elnökválasztáson? A válasz a megosztottság kimeríthetetlen forrása. Mert a baloldal nem pluralista, hanem inkább széttagoltabb, mint valaha.”

„A franciaországi helyhatósági választások fontos támpontokat adnak a jövőbeli politikai irányvonalat illetően” – olvashatjuk a török ​​T24 című   független online újságban:

„A városok balra tolódnak. Az ország egésze azonban egyre inkább jobbra tolódik. Egy olyan Európában, ahol a szélsőjobboldal erősödik, a nagyobb városok megtartása nagy sikert jelent a baloldalnak. A baloldal továbbra is képes szövetségeket kötni, konkrét megoldásokat kidolgozni a helyi problémákra, és a mindennapi életen keresztül kapcsolatot teremteni a választókkal. A baloldal tehát nem gyengült meg teljesen.”

A dán kormányzó párt nyert a választásokon

Dánia új parlamentet választott. Az oslói Verdens Gang című független napilap választási thrillerként írja le az eseményeket:

„Mette Frederiksen miniszterelnök szociáldemokratái 1903 óta a legrosszabb eredményüket érték el. De a hivatalban lévő kormányfő a történelmi vereség ellenére is valószínűleg hivatalban marad. Új választásokat írt ki abban a reményben, hogy a Trump-ellenes hatás lendületet ad neki. Ez azonban nem valósult meg. Frederiksen jelentős tiszteletnek örvendett amiatt, hogy következetesen elutasította az Egyesült Államok Grönland annektálására vonatkozó követeléseit. Pártja ennek ellenére történelmileg gyenge eredményt ért el, és a politikai dráma korántsem ért véget. Dánia hosszú tárgyalások előtt áll a kormányalakításról.”

Az Arrhus-i Jyylands-Posten című liberális-konzervatív napilap a belpolitikai vitára összpontosít:

„Bár Mette Frederiksen szociáldemokrata miniszterelnök valójában a vagyonadó kérdésével kívánt kampányolni, a dán sertések jóléte ehelyett egyre előrébb került a napirenden. A választások másnapján még mindig nem tudjuk, mit hoz a jövő a nagy sertéstelepek állatjóléte szempontjából, és nagyon valószínű, hogy a kormányalakítási tárgyalások során a Dániát érintő összes fontos kihívás, ami nagyrészt hiányzott a választási kampányból, napirendre kerül.”

A moszkvai Nyezavisszimaja Gazeta című ellenzéki napilap a következőkre mutat rá:

„A dán miniszterelnök népszerűsége megugrott a Grönlandra igényt tartó Donald Trumppal szembeni kiállása miatt. Frederiksennek azonban ezt nem sikerült győzelemre váltania. A gazdasági problémák most fontosabbak a dánok számára, mint a külpolitika.”

Bíróságon a közösségi média Amerikában

A Meta és a YouTube vereséget szenvedett egy amerikai perben, amely az online szolgáltatások függőséget okozó potenciáljával kapcsolatos. A New York-i Wall Street Journal című, 1889 óta megjelenő, elsősorban amerikai gazdasági és üzleti témákkal, valamint pénzügyi hírekkel és témákkal foglakozó, a republikánusokhoz húzó, konzervatív napilap így ír:

„Kétségtelen, hogy a közösségi média és az okostelefonok fiatalok általi, egyre hosszabbodó használatát depresszió és szorongás növekedése kíséri. Azonban nehéz – noha nem lehetetlen – bizonyítani, hogy a közösségi média okozta egy adott személy problémáit, valamint a felelősség megosztás is kibogozhatatlan a platformok között. A vállalatok nem kötelesek olyan módon megtervezni termékeiket, amelyek megakadályozzák a visszaéléseket. A közösségi média elleni jogi lépés győzelem a felperesek ügyvédeinek, de nem a gyermekeknek vagy a társadalomnak.”

A barcelonai La Vanguardia című spanyol-katalán közép-liberális, monarchista napilap azonban így érvel:

„Most olyan precedenst teremtettünk, amely számos további ügy szempontjából kulcsfontosságú lehet. Az Egyesült Államokban több ezer család indított pert, és a szülők és a tanárok egyaránt abban reménykednek, hogy a nagyvállalatokra nehezedő jogi nyomás hatékonyabb védelemhez vezet a közösségi média kockázataival szemben. A közösségi média hasznos kommunikációs eszköz. De úgy kell működnie, hogy használatuk ne okozzon függőséget és ne is legyen veszélyes.”

Lapszemle. Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)