Győzelem Úgy tűnik, nem volt hiábavaló a nagybecskereki Hangya István küzdelme anyanyelv-használati jogainak érvényesítéséért

Valóban, máshogy nem is lehet értékelni a nagybecskereki Hangya István több hónapja tartó küzdelmének végeredményét (?), amelyet annak érdekében folytat, hogy a törvényben garantált anyanyelv-használati jogának érvényt szerezzen.

Hangya István történetével egy korábbi cikkünkben részletesen is foglalkoztunk. Ennek lényege, hogy még 2025 októberében fordult egy magyar nyelvű beadvánnyal a helyi Piacok és Parkolók Kommunális Közvállalathoz, majd – miután a közvállalat válaszában arról tájékoztatta, hogy „nincs magyar fordítójuk, és a költségvetési tervükben nem is irányoztak elő eszközöket magyar fordító alkalmazására” – azt a saját költségén lefordíttatta, az erről szóló számlát pedig a beadvánnyal együtt ismételten elküldte a címzettnek, kérve költségei megtérítését. A közvállalat erre többszörös felszólítás után sem volt hajlandó, holott Hangya István a velük folytatott levelezésben többször is rámutatott, hogy Nagybecskerek város alapszabálya rögzíti a kisebbségi nyelv- és írásmód egyenrangú használatát.

Mindeközben Hangya számos intézményhez, kormányzati, állami, sőt, nemzetközi szervhez is fordult tanácsért és jogorvoslatért, ennek ellenére 2026 február végén megjelent írásunkban még mindig csak arról tudtunk beszámolni, hogy nem került pont az ügy végére, azaz követelését még mindig nem sikerült behajtania a közvállalattal szemben. A – feltehetően – döntő fordulat március végén következett be, amikor az érintett megkapta a válaszlevelet az Emberi és Kisebbségi Jogi és Társadalmi Párbeszédért Felelős Minisztériumtól, Demo Beriša miniszter aláírásával.

A levélben a minisztérium – illetve maga a miniszter – teljesen egyértelműen fejti ki álláspontját és tisztázza a helyzetet. A vonatkozó törvényekre – és szintén Nagybecskerek város alapszabályára – hivatkozva közli(k), hogy a Piacok és Parkolók Kommunális Közvállalat „munkája során köteles tiszteletben tartani a vonatkozó előírásokat, amelyek garantálják a nemzeti kisebbségek hivatalos anyanyelvhasználatra vonatkozó jogait”.

A közvállalatnak is eljuttatott miniszteri levél azt is teljesen egyértelművé teszi, hogy „az ügyfelet nem lehet terhelni a fordítás költségeivel, ezért a közvállalat köteles megtéríteni a fordítással járó költségeket”. A miniszter ezért levele végén arra szólítja fel a közvállalatot, hogy „vizsgálja újra a szóban forgó kérelmet, és cselekedjen a vonatkozó előírásokkal összhangban, annak érdekében, hogy elkerülje az esetleges felügyelői ellenőrzést, és esetleges más, a törvénnyel összhangban történő intézkedéseket”.

Minden józan emberi logika szerint ez már a történet epilógusa kellene, hogy legyen, maga a zárójelenet – a felmerült költségek tényleges megtérítése – azonban értesüléseink szerint eddig még nem történt meg. De amennyiben megtörténik, természetesen arról is beszámolunk olvasóinknak.