Amerikai elnök kontra amerikai pápa

Először ül amerikai bíboros Szent Péter trónján, és ez különö9sen bosszantja azt az amerikai elnököt, aki a világ trónját követeli magának. A héten többször is nyilvánosan megütköztek egymással: Trump a Truth Social nevű magánhálóján, Leó pápa pedig méltóságteljes kijelentésekkel. A Don összevissza beszélt Leóról, Leó pedig ki sem ejtette az „ellenpápa” nevét – mégis minden világos: a pápa békére szólítja fel a világot, az elnök pedig nem viseli el, ha bárki beleszól az „ő dolgaiba”. Az USA először ellenblokáddal fenyegette meg Iránt a Hormuzi-szorosban, utána meg, pénteken, amikor Izrael végre fegyverszünetet kötött Libanonnal, személyesen jelentette be – ki tudja, hányadszor –, hogy „közel a béke”. Irán megnyitotta a szorost, Trump viszont nem vonta vissza az iráni kikötők blokádját, mire péntek éjjel az iráni parlament elnöke kijelentette, hogy akkor Irán is újra zárja a szorost: a helyzet óráról órára változik, lapszemlével ezt követni sem lehet. A világsajtó még mindig foglalkozik a Fidesz-hatalom összeomlásával, amiről mi már a hét közepén lapszemléztünk. – Átlapoztuk a világsajtót Santiago de Chilétől Pekingig és New Yorktól Tokióig,

Iráni háború (a fegyverszünet előtt)

A pekingi Xinjing Bao című állami napilap így összegzi a történteket:

„A labda most visszakerült Washington térfelére. Hogy Trump elnök, ahogy állítja, képes lesz-e legyőzni Teheránt »megfelelő időben«, az még a jövő zenéje. Sem az idő, sem a katonai helyzet nem tűnik az ő oldalán állónak. Minél tovább tart a forró háború, annál kedvezőtlenebbé válik számára. Az amerikai Kongresszus türelme is kezd elfogyni. Trump elnök biztosan nem számított ilyen bonyolult helyzetre a háború elején.”

A Santiago de Chile-i La Tercera című konzervatív napilap hasonló nézetet vall:

„Mind Irán, mind Trump számára a konfliktus folytatása több költséggel járna, mint haszonnal. Az iráni gazdaság már meggyengült, Trump számára egyre nagyobb a kockázata annak, hogy a háború elidegeníti tőle a szavazóbázisát és pártja vereséget szenved a novemberi félidős választásokon. Lehet, hogy megújulnak a tárgyalások, de a jelek nem mutatnak megállapodásra, mivel Teherán, Washington és Netanjahu izraeli miniszterelnök továbbra is konfrontatív utat követ.”

A bejrúti Al-Araby Al-Jadeed című pánarab napilap azonban okot lát az optimizmusra:

„Hiba lenne a tárgyalásokat végső kudarcnak tekinteni. Miközben elakadtak és végül teljesen leálltak, Vance, az Egyesült Államok alelnöke megerősítette, hogy Washington benyújtott egy »végső ajánlatot«. Irán ezt nem fogadta el, de nem is utasította el kategorikusan. Így valószínűleg további megbeszélések folynak majd a megállapodás eléréséről mind az iráni rezsimben, mind Washingtonban. Több lehetőség is van, és a háború nem az egyetlen. Folytatódnak-e a tárgyalások? Valószínűleg igen.”

„Közel-Keleten a béke érződik a levegőben” – áll a varsói Rzeczpospolita című gazdasági és jogi napilap címlapján, majd a cikk ezt írja:

„Az amerikaiak és az irániak várhatóan a héten újra találkoznak Iszlámábádban a tárgyalások második fordulójára. Remény van a feszültség enyhülésére a második fronton is – Libanonban. Úgy tűnik, Trump amerikai elnök érdekelt a további tárgyalásokban.”

A sanghaji Jiefang Ribao című állami napilapnak ez a nézőpontja:

„A Washington és Teherán közötti katonai konfrontáció mára felőrlő háborúvá fajult. A kérdés az, hogy ki lesz a kitartóbb ebben a kölcsönös gazdasági patthelyzetben. Minden fenyegetés ellenére a tárgyalásokat folytatni kell. Az idő azonban sürget, mivel a megállapodott kéthetes tűzszünetnek már majdnem fele lejárt.”

A bakui Müsavat című liberális napilapnak ez a véleménye:

„Tagadhatatlan, hogy az Egyesült Államok a közel-keleti háború mocsarában ragadt. Amikor a háború elkezdődött, Trump elnök hangsúlyozta, hogy néhány héten belül legyőzi Iránt. De ez nem történt meg. Épp ellenkezőleg, a Fehér Ház zsákutcába jutott háborús stratégiájával. A lényeg az, hogy a Trump-adminisztráció agresszív és fenyegető külpolitikája elszigetelte az Egyesült Államokat. Az ország geopolitikai labirintusban találta magát.”

Az USA és az EU között a közelmúltban feszültté vált helyzetet követően a milánói Corrier della Sera című, történelmi jelentőségű, 1876-ban alapított, máig legolvasottabb olasz liberális napilap azt vizsgálja, hogy Irán változtat-e Európa-politikáján:

„Eddig Teherán figyelmen kívül hagyta Európát, túl engedékenynek tartotta azt az Egyesült Államokkal szemben. De most, hogy a háború már rengeteg pénzébe került Európának, és még Meloni olasz miniszterelnök, valamint francia és német konzervatívok is próbálnak menekülni Trump amerikai elnök fojtogató öleléséből, Teherán felismerte, hogy EU-stratégiáját újra kell gondolni. Ez új lehetőségeket nyit meg Teherán számára egy ilyen kiszámíthatatlan Trumppal és az EU tagállamaival szemben, amelyek inkább a szaúdiakkal vagy az Emírségekkel tárgyalnak. Irán felfedezte, hogy a szorosok lezárása még hatékonyabb fegyver lehet, mint a nukleáris fenyegetés.”

Az iráni elnök leszögezte, senki sem tudja térdre kényszeríteni népét. Maszúd Pezeskján közölte, egy másik ország indokolatlan megtámadása ellentétes a nemzetközi joggal, írja a budapesti Népszava című baloldali napilap:

„Egyetlen hatalom sem tudja térdre kényszeríteni az iráni népet – jelentette ki Maszúd Pezeskján iráni elnök szerdán az iráni Vörös Félhold Társaság és a sürgősségi egészségügyi szolgálat teheráni központjában tett látogatása során.

Az elnök a sürgősségi szolgálatokat a nemzeti válságkezelés egyik legfontosabb pillérének nevezte és méltatta a nehéz körülmények között nyújtott létfontosságú szolgáltatásokat. A Teheran Times című lap beszámolója szerint Pezeskján a különböző részlegeknél tett látogatásán kijelentette, az ott dolgozók napi 24 órában végzett munkája a társadalmi felelősségvállalás példája, és kritikus helyzetekben is hozzájárult ahhoz, hogy a lakosság biztonságban érezze magát. Az elnök rámutatott, a lakosság fennakadások nélkül fért hozzá a sürgősségi ellátáshoz.

Látogatása során elítélte az Egyesült Államok és Izrael által iráni civil célpontok, a többi között iskolák és egészségügyi központok ellen indított támadásokat, hangsúlyozva, hogy a célpontok kiválasztása során a humanitárius szempontokat nem tartották tiszteletben, ami »szégyenletes, és amiről az egész világnak tudnia kell«. Egy másik ország indokolatlan megtámadása ellentétes a nemzetközi joggal – tette hozzá az elnök.

– Az országot megadásra kényszerítő bármilyen kísérlet kudarcra van ítélve, az iráni nemzet soha nem fogja elfogadni egy ilyen megközelítést – fogalmazott és rámutatott, Irán nem törekszik háborúra, mindig is a párbeszédet és a más országokkal folytatott »konstruktív együttműködést« hangsúlyozta. Az elnök kiemelte, hogy a nép 40 napos ellenállása során tanúsított egyedülálló és példamutató egység és összetartása miatt csalódniuk kellett azoknak, akik »gonosz célokat« tűztek ki maguk elé.”

A bejrúti An Nahar című közép-baloldali, szociál-liberális napilap erre figyelmeztet:

„Bármely potenciális tárgyalás elsődleges célja, hogy megakadályozza Iránt abban, hogy továbbra is támogassa szövetségeseit. Az iráni rezsim azonban vonakodik az ilyen tárgyalásokban való részvételtől. Ez aligha meglepő, tekintve azt a központi szerepet, amelyet ezek a csoportok játszanak a forradalom exportálásában és az iráni befolyás kiterjesztésében a régióban. Ezért annál is fontosabb, hogy pontosan meghatározzuk, majd érvényesítsük az ilyen megállapodások egyes pontjait. A múltbeli tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy Irán nem fogja teljesíteni minden kötelezettségét. Ezért a jogsértések nyomon követése, felderítése és megelőzése kiemelkedő fontosságú lesz.”

Iráni rejtelmek, írja a budapesti Élet és Irodalom című irodalmi és politikai hetilap:

„[…] Politikai berendezkedését tekintve Irán kétoldalú állam, teokrácia, de erős parlamenti képviselettel, modern gazdaság, de a hagyományos síita iszlám jog keretei között. Mindenesetre nem olyan szervezet, amit egy jól irányozott katonai csapással meg lehetne semmisíteni. Az irániak ezen felül – bár az ország többnemzetiségű – hűek a hazájukhoz.

Ami az iráni hadsereget illeti, jelenleg 650 ezer főből áll, igaz, a Forradalmi Gárdát is beleértve. Tekintve, hogy az ország lényegében sivatagi oázishálózat, összefüggő mezőgazdasági területek csak a peremvidékeken vannak, ezért egy szárazföldi támadás a tenger felől katasztrofális következményekkel járhatna. Továbbá újra egységbe kovácsolná a politikai rendszer működésével elégedetlen lakosságot, a hadsereget és a teokratikus vezetést. Éppen úgy, ahogy az az iraki-iráni háború alatt történt.”

A Hormuzi-szoros blokádjai

A sikertelen tárgyalások után Donald Trump amerikai elnök elrendelte a Hormuzi-szoros blokádját. Az isztambuli Sabah című kormánypárti napilap így foglalkozik ezzel a kérdéssel:

„Meg kell akadályozni, hogy Irán gazdasági hasznot húzzon a szorosból. Azonban azok az országok, amelyeket Trumpnak kell meggyőznie arról, hogy tegyék meg ezt a lépést a Hormuzi-szoros – Irán egyetlen befolyása – ellen, nem korlátozódnak az európaiakra. Az amerikai haditengerészet beavatkozása az Iránból a Perzsa-öbölbe hajózó országok, különösen Kína hajói ellen a konfliktust a Csendes-óceánra eszkalálhatja. Hogyan fog az Egyesült Államok repülőgép-hordozóival aknákat mentesíteni ezekben a sekély vizekben? Milyen katonai válaszlépést fog Irán ez ellen tenni? Ezekre a kérdésekre nincs válasz.”

Másutt is nagy károkat okozhat a kábelek megrongálása – ahogy az oslói Dagsavisen című független napilap is rámutat:

„Jelenleg minden szem Iránra szegeződik. Ugyanakkor Oroszország az Északi-tenger kritikus infrastruktúrájának szabotálását tervezi. Az orosz hajók tengeralatti kábelek ellen kémkednek, és az ilyen műveleteket újra és újra felfedezik és leállítják. Ez olyan, mint a Hormuzi-szoros a tengeralatti kábelekkel: senki sem gondol a fontosságukra – amíg valami baj nem történik.”

A Neue Zürcher Zeitung című liberális napilap ezt jegyzi meg:

„A Hormuzi-szoros blokádjával az Egyesült Államok nyomást gyakorol Iránra ott, ahol a rezsim a legsebezhetőbb. Az iráni gazdaság az energiaforrások eladásától függ. Ha az ellátás megszakad, a mullah rezsim naponta több százmillió dollárt veszít. Trump ezért energiablokádjával olyan dinamikát indíthat el, amely messze túlmutat a pusztán katonai jellegűeken. Irán olajexportjának jelentős része Kínába kerül. Washington stratégiai döntésre kényszeríti a kínaiakat. Peking vagy fokozza a Teheránra nehezedő nyomást, hogy az visszakozzon és adja fel nukleáris programját, vagy Kínának kell átszerveznie az energiaellátását.”

A New York-i Wall Street Journal című, 1889 óta megjelenő, elsősorban gazdasági és pénzügyi hírekkel és témákkal foglalkozó, a republikánusokhoz húzó konzervatív napilap ezt írja:

„Az iráni rezsim megpróbálta tisztán gazdasági üggyé tenni ezt a háborút, és most teljesül a kívánsága. Az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága arról számolt be, hogy az első napon egyetlen hajó sem tudta áttörni az Egyesült Államok Hormuzi-szoros feletti blokádját, és hat kereskedelmi hajó tett eleget az amerikai flotta parancsának, hogy forduljon vissza. Ez jó hír, mivel Irán naponta körülbelül 1,5 millió hordó olajat exportál. Ez az olajáramlás, Irán fő devizaforrása, aláásta az Egyesült Államok azon erőfeszítéseit, hogy nyomást gyakoroljon Iránra. Az iráni gyártókapacitás pusztulása, különösen az acél- és petrolkémiai iparban és az ehhez kapcsolódó ágazatokban, elbocsátásokra és növekvő inflációra utal még a blokád nélkül is. Ráadásul Teherán legújabb költségvetése adóemeléseket tartalmaz. Ez nem egy szép kép. Az egyetlen sajnálatos dolog, hogy ez a nyomásgyakorlás nem hetekkel ezelőtt kezdődött.”

A tajpeji Lianhe Bao című kormánypárti napilap bírálja az Egyesült Államok azon akcióját, hogy az Ománi-öbölben és az Arab-tengeren elfogott olyan hajókat, amelyek megpróbálnak átkelni a Hormuzi-szoroson:

„Ez az akció nyomást gyakorol Irán gazdasági mentőövére, sőt, veszélyezteti a globális energiaellátást. A háború jellege azonnal változik. Aki ellenőrzi a kikötőkhöz való hozzáférést, biztosítja a hajózási útvonalakat és garantálja az energiaáramlást, új stratégiai dominanciára tesz szert. Ez már nem csupán egy közel-keleti konfliktus, hanem az energiaellátás, a tengeri rend és a globális hatalmi struktúra átfogó átszervezése is. A Fehér Ház úgy eszkalálja a háborút, hogy elkerüli a csatateret, de sokkal valószínűbb, hogy kicsúszik annak az irányítása alól.”

Az amerikai elnök vádja a pápa ellen

Trump amerikai elnök azzal vádolta meg a római katolikus egyház fejét, XIV. Leó pápát, hogy békefelhívásaival „szörnyű külpolitikát” folytat. A helsinki Ilta-Sanomat című, Finnország egyik legnépszerűbb esti újságja, amely 1932-ben alapult, ezt jegyzi meg:

„A pápa csupán meglepetését fejezte ki amiatt, hogy az Egyesült Államokban az abortusz ellenzői életpártiaknak nevezik magukat, annak ellenére, hogy támogatják a halálbüntetést és elnézik a migránsokkal szembeni embertelen bánásmódot. A pápa akkor is békére szólított fel, amikor az Egyesült Államok és Izrael háborúba lépett Irán ellen. Leó semmi olyat nem mondott, ami méltatlan lenne egy pápához. Trump kijelentéseit Meloni olasz miniszterelnök is bírálta, akit eddig az amerikai elnök bizalmasának tartottak. Trump ahol csak tudja, elszigeteli országát, és egyre több amerikai kérdőjelezi meg elnöke mentális egészségét annak bizarr kijelentései miatt.”

A barcelonai La Vanguardia című spanyol-katalán közép-liberális, monarchista napilap szerint:

„Ha van valami, ami kitünteti Meloni olasz miniszterelnököt, az a jó időérzéke. Tegnap megvédte XIV. Leó pápát Trump amerikai elnök támadásaival szemben. Ez figyelemre méltó, mivel korábban őt Trump  egyik bizalmasának tartották. Mára egyértelműen meggondolta magát. Leó eközben megerősítette, hogy ellenzi a háborút és kijelentette, hogy nem fél a Trump-adminisztrációtól – és ugyanez igaz Melonira is.”

Arrivederci, Donald, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilap:

„Milyen gyönyörű képek voltak ezek: Giorgia Meloni, az egyetlen európai kormányfő Trump washingtoni beiktatásán; a Mar-a-Lagó-i látogatás, a csókok, az ölelések az elnökkel, aki őt »nagyszerű vezetőnek és barátomnak« nevezte. Meloni Nobel-békedíjat akart adni Trumpnak, tagja volt a »Béketanácsának«, és Trump kedvenc európaija volt. Transzatlanti hídépítőnek tartották. De mivel egykor kedves barátja megvédte a pápát, Trump csúnyán leszidta Melonit egy keddi telefoninterjúban: »Megdöbbentett. Azt hittem, bátor, de tévedtem« – mondta az olasz Corriere della Sera című újságnak.

Az olasz elemzők meg vannak győződve: Meloninak fel kellett lélegeznie a kapcsolat vége után. A kapcsolat egyre mérgezőbbé vált. A Trumppal való szoros kapcsolatnak központi szerepet kellett volna létesítenie a miniszterelnök számára a világpolitikában, de ez nem hozott kézzelfogható eredményeket. Épp ellenkezőleg: Washington eddigi összes döntése káros volt az európai érdekeknek, és így az olaszoknak is. Trump ostobasága felháborította az olasz közvéleményt, és Meloni támogatásába került – beleértve az igazságügyi népszavazást is, amelyet márciusban elvesztett. Ahhoz, hogy elhatárolódjon, Meloninak el kellett volna ismernie, hogy stratégiailag tévedett. Ehhez azonban  hiányzott a bátorság.

Orbán választási veresége után, amit még J.D. Vance és maga Trump támogatása sem tudott megakadályozni, egyértelművé vált, hogy Meloninak újra kell pozicionálnia magát, ha nem akar úgy végezni a 2027-es olaszországi választásokon, mint Orbán. A Corriere della Serának nyilatkozva Trump »barátjának« nevezte, és egyben támadta is Meloni bevándorláspolitikáját: »Nem engedtem, hogy emberek jöjjenek be és tönkretegyék az országunkat, ahogy Olaszország tette.«

Meloni soha egy szót sem szólt az ICE [United States Immigration and Customs Enfircement azaz az Amerikai Egyesült Államok Bevándorlási és Vámhivatala] által elkövetett gyilkosságokról ártatlan civilek ellen. Az Irán elleni támadással kapcsolatban azt mondta: »Nem osztom és nem is ítélem el.« Mindig a nyugati egység nevében indokolta Trump iránti engedékenységét. De amikor Trump a pápát támadja, eltávolodik a Nyugattól, amelyet a miniszterelnök állítása szerint véd. Ebben a tekintetben Meloni tökéletes lehetőséget biztosított a kritikára, amely illik az imázsához, és amelyet Trump soha nem fog megbocsátani.

Egy kezdeti, bizonytalan nyilatkozat után, amelyben Trumpot név szerint nem említette, Meloni órákig hallgatott, eközben az olasz ellenzék egyre élesebb kötekedésekkel töltötte meg a teret. »Azt hittem, hogy a ma reggeli nyilatkozatom jelentése világos, de még világosabban megismétlem« – mondta Meloni este 6 óra körül: »Elfogadhatatlannak tartom Trump elnök Szentatyához intézett szavait. A pápa a katolikus egyház feje; helyes és normális, hogy békére szólít fel és elítéli a háború minden formáját.«

Olaszország jobbközép koalíciója úgy reagált a szakadásra, mintha arra a lehetőségre várt volna, hogy levetkőzze Trump kedvenceinek most katasztrofális címkéjét. »A Szentatya egy erős, eltökélt ember; a hitről beszél, a békéről beszél. Hiszek a gondolataiban, és mélyen osztom azokat; ezt keresztényként mondom« – mondta Tajani külügyminiszter. La Russa, a szenátus elnöke szintén a vallásra hivatkozott: »Aki úgy gondolja, hogy az olasz miniszterelnök valaha is elfogadhatónak tartaná a pápa elleni frontális támadásokat, az nem ismeri Olaszországot.« De ha Meloni valóban fogékony lett volna a Vatikán üzeneteire, sokkal korábban elhatárolódott volna Washingtontól. Ehelyett nyílt konfliktusban maradt az egyházzal a népszavazásig. A Püspöki Konferencia elnöke, Matteo Zuppi bíboros, az igazságszolgáltatási reform ellen szólalt fel, és egy teljesen más európai vízió mellett foglalt állást, mint Orbán, akit Meloni támogatott.

Most, hogy megszakadt a jó kapcsolata Trumppal, Meloni látszólag nem lát további okot a kapcsolat folyamatos fenntartására Izraellel sem. Ez az utóbbi időben egyre növekvő kritikát váltott ki az olasz közvéleményből. A veronai Vinitaly borvásáron tett látogatása során a miniszterelnök bejelentette az Izraellel kötött védelmi megállapodás automatikus megújításának felfüggesztését. Ez a szakítás, a Trumppal való szakításával együtt, egyértelműen a kivonulás szélesebb körű stratégiáját mutatja.”

Német–ukrán konzultáció

A tokiói Nihon Keizai Shimbun című, a világ legnagyobb példányszámban megjelenő pénzügyi és gazdasági napilapjának vendég ommentátora szerint:

„A közös dróngyártás egy tipikus »win-win« helyzetet képvisel. Ukrajna felajánlhatja szakértelmét és tapasztalatát, míg Németország pénzügyi erőforrásait. Továbbá a katonai együttműködés bővítése hozzájárul Ukrajna nemzetbiztonságához.”

A bécsi Der Standard című szociál-liberális napilap ezt írja:

„Vajon Putyin orosz elnök még mindig valóban hisz a győzelemben? Számos jel utal arra, hogy a Kreml vezetője régóta keresi a kilépési stratégiát. Minden egyes nappal, mind a frontvonalon, mind azon kívül, egyre világosabbá válik, milyen kolosszális tévedést követett el Putyin. Négy évvel az invázió kezdete után Oroszország a háború elvesztésének szélén áll. Stratégiai szempontból Putyinnak nem sikerült elérnie céljait minden téren. Ukrajna, amelyet a nácik menedékeként emlegetnek, egészen a Perzsa-öbölig exportálja drónokkal kapcsolatos know-how-ját.”

Izrael és Libanon végre tárgyal egymással

A madridi El País című közép-baloldali napilap ezt írja:

„Ritkák a pozitív hírek a Közel-Keletről. Ezért már az is előrelépés, hogy Izrael és Libanon 1948 óta először folytatott közvetlen tárgyalásokat az Egyesült Államok Külügyminisztériumának égisze alatt. Ugyanakkor az izraeli katonai offenzíva folytatódik Libanon nagy részén bombatámadásokkal. Izrael azt tervezi, hogy megszállja az ország déli részét és kitelepíti a lakosságot. A tárgyalások ezért nem igazi mérföldkövet jelentenek, hanem inkább egyfajta amerikai propagandaeseményt.” [Viszont azóta tűzszünetet kötött a két szomszédos ország, ami az irániak követelése volt a Hormuzi-szoros megnyitásának feltételeként – szerk. megj.]

A párizsi Libération című közép-baloldali, Jean-Paul Sartre és Serge July által alapított napilap elemzése szerint:

„Mindkét ország elutasítja a Hezbollah-t. Libanon is arról álmodik, hogy megszabadul az Irán által támogatott milíciától. A »konstruktívnak« minősített tárgyalások azonban nem vetettek véget a bombázásoknak. Az izraeli hadsereg azt állítja, hogy 24 órán belül 200 célpontot támadott az ország déli részén. Mi ennek a véres erődemonstrációnak a célja? Libanon elpusztítása a Hezbollah felszámolásának ürügyével? Izrael már megtette ezt a Gázai övezetben, mert el akarta pusztítani a Hamászt. Ahhoz, hogy a diplomáciai és a tartós megoldásnak esélye legyen, véget kell vetni az izraeli támadásoknak a libanoni lakosság ellen.”

Lapszemle. Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)