Történelmi lecke Pekingben – avagy Thuküdidész csapdája Kilenc év után először járt amerikai elnök Kínában – Átlapoztuk a világsajtót

Az amerikai elnök történelmi leckét kapott a pekingi csapdában, ahová ezer bajának – népszerűsége összeomlásának – orvoslása végett sietett. Kínai látogatása során ugyanis Hszi Csin-ping elnök és pártvezér egy amerikai politológus figyelmeztetését olvasta a fejére, amiről Donald Trumpnak nyilván fogalma sem volt. „Thuküdidész csapdájáról” van szó, amely szerint, amikor egy felszálló ágban lévő hatalom az uralkodó hegemon „trónfosztásával” fenyeget, a háború gyakran elkerülhetetlen – amint az Spárta és Athén között történt az i.e. ötödik században.

Frappáns válasza – és történelmi tudása – nem lévén, Trump üres formaságokkal ügyeskedett: „Megtiszteltetés, hogy a barátod vagyok” – dicsérte Hszi Csin-pinget és az USA meg Kína előtt álló „fantasztikus” közös jövőről lelkendezett, „nagyszerű vezetőként” dicsérve a házigazdát. „Néha az embereknek nem tetszik, amikor ezt mondom, de akkor is kimondom, mert igaz” – tette hozzá. Hszi hangsúlyozta, hogy a közös érdekek felülmúlják a különbségeket, ám élesen figyelmeztetett arra, hogy Tajvan a kínai–amerikai kapcsolatok „legfontosabb sarokköve”.

További témáink: az ukrajnai háború fejleményei, valamint a brit Munkáspárt veresége a regionális és helyhatósági választásokon. – Átlapoztuk a világsajtót Pekingtől New Yorkig és Tajpejtől Tokióig.

Trump Pekingben

Trump Kínába érkezett. A pekingi China Daily című, angolul megjelenő állami napilap így számolt be a világ két legnagyobb hatalommal rendelkező vezetőjének találkozásáról:

„Trump elnök látogatása olyan időszakban történik, amikor a globális gazdaság lassú növekedéssel néz szembe, az ellátási láncok nyomás alatt vannak, és továbbra is fennállnak a geopolitikai feszültségek meg a pénzügyi bizonytalanság. Ebben a helyzetben a szorosabb együttműködés segítene a nemzetközi piacok támogatásában és a globális gazdasági fellendülésbe vetett bizalom erősítésében. A vámkonfliktus és a szankciók ellenére a világ két legnagyobb gazdasága továbbra is mélyen beágyazódott a globális értékláncokba. Az amerikai vállalatok továbbra is a kínai piacra támaszkodnak; a kínai vállalatok továbbra is nagyra értékelik a stabil kereskedelmi és befektetési kapcsolatokat az Egyesült Államokkal. Ez teret nyújt a pragmatikus tárgyalásokhoz és az együttműködéshez.”

A New York-i Wall Street Journal című, 1889 óta megjelenő, elsősorban amerikai gazdasági és nemzetközi üzleti témákkal, valamint pénzügyi hírekkel és témákkal foglalkozó, a republikánusokhoz húzó, konzervatív napilap így kommentálja Trump látogatását:

„Trump első kormánya stratégiai ellenfélnek tekintette Kínát – katonailag, gazdaságilag és ideológiailag. A második Trump-kormányzat azonban enyhülésre törekszik, és maga Trump tölti be a fő béketeremtő szerepét. Peking minden jóakarat-megnyilvánulása mögött egy valóság változatlan: Hszi egy hosszú távú stratégiát folytat, amelynek célja, hogy felváltsa az Egyesült Államokat a világ vezető hatalmaként.”

A torinói La Stampa című, egyik legrégibb olasz liberális, régebben fasiszta, antikommunista napilap számára egy dolog világos:

„Trump és Hszi találkozójának mindenekelőtt rendszerszintű dimenziója van. A geopolitika ma már nem csupán területek, hanem az energia, a technológia, a logisztika és a pénzügyi folyamatok ellenőrzéséről szól. Ez Iránt, Tajvant és Kínát ugyanabba a stratégiai keretbe köti. A csúcstalálkozó valódi célja tehát nem a kapcsolatok javítása. Inkább a kapcsolatok megszakadásának megakadályozása. Az USA és Kína közötti kapcsolatok a »stabilizált ellenségeskedés« szakaszába lépnek: egy versengő együttélésbe, amelyet az állandó kölcsönös bizalmatlanság jellemez.”

A tajpeji Lianhe Ribao című kormánypárti napilap ezt jegyzi meg erről:

„Szokásos gyakorlatához híven Trump a lehető legnagyobb nyomást próbálta gyakorolni Kínára a Hszi Csin-pinggel való találkozója előtt, hogy aztán engedményeket biztosítson a tárgyalóasztalnál. Azzal, hogy olyan kérdésekre összpontosít, mint Tajvan, az emberi jogok és Irán, abban reménykedik, hogy jobb feltételeket tud kialkudni az olyan alapvető kérdésekben, mint a kereskedelem, a technológia és a ritkaföldfémek. Jól ismert taktikája azonban valószínűleg ezúttal nem lesz sikeres, mivel a kínai államfő és pártfőnök nagyon ingerülten fog reagálni, különösen Tajvan kérdésében, és ez más pontokban a kompromisszumkészség teljes hiányához is vezethet.”

A New York Times című, 1851-ben alapított, 135 Pulitzer díjas, liberális napilap ezt írja:

„Trump rövidlátása közvetlenül befolyásolja Hszi tágabb céljait. A kínai vezető úgy véli, hogy az Egyesült Államok vezette nemzetközi rend a végéhez közeledik, és hogy az utódrend most vita tárgyát képezi. Hszi most – talán először – lát módot a kulcsfontosságú célok elérésére: például az amerikai szövetségek felszámolására Ázsiában, vagy Tajvan támogatásának és Washington azon képességének gyengítésére, hogy technológiai exportkorlátozásokkal és gazdasági szankciókkal akadályozza Kína felemelkedését.”

A tajpeji Zhongguo Sibao című, a kormányhoz közel álló napilap a késedelmes amerikai fegyverszállítmányokról ír:

„Kínai látogatása előtt az amerikai elnök bejelentette, hogy megvitatja ezeket a fegyverszállítmányokat Hszi Csin-pinggel. Ez a lépés elkerülhetetlenül eltávolította őt az elrettentés stratégiájától, felháborodást váltva ki nemcsak Tajvanon, hanem az amerikai kongresszus pártok között is. Ha Trump ténylegesen alkualapként használja Tajvant, akkor végső soron elveszíthet egy fontos demokratikus és technológiailag felbecsülhetetlen értékű partnert. A legrosszabb esetben Trump úgy vonul be a történelembe, mint az az amerikai elnök, akire Peking 50 éve vár.”

A pekingi Huanqiu Shibiao című állami napilap jelentése szerint:

„Tajvan függetlenségének elutasítása Kína és az USA közös érdeke, mivel ez a Peking és Washington közötti kapcsolatok hosszú távú stabilitásának és a geopolitikai kockázatok elkerülésének kulcsfontosságú előfeltétele. Az USA részéről nem bölcs lépés hallgatólagosan eltűrni vagy akár támogatni a tajvani függetlenségpártiak szeparatista tevékenységeit saját érdekeinek érvényesítése érdekében.”

A madridi El País című közép-baloldali napilap pedig ezt írja:

„Az amerikai elnök súlyos hibák révén ingatag helyzetbe sodorta önmagát. Olyan hibákkal, amelyeket nem előre nem látható válság váltott ki, hanem önmaga okozott: kiszámíthatatlan vámpolitikája, katonai kalandjai a Közel-Keleten, valamint az Atlanti Szövetség aláásására irányuló elszántsága. A nagy ismeretlen most az, hogy Tajvan lesz-e ennek az egyenlőtlen párbeszédnek az elsődleges áldozata. Hszi megragadhatja a lehetőséget, hogy engedményeket követeljen Trumptól ezzel kapcsolatban.”

A milánói Corriere della Sera című, történelmi jelentőségű, 1876-ban alapított, legnagyobb példányszámban kiadott és legolvasottabb olasz liberális napilap így emlékezik vissza az amerikai–kínai kapcsolatok történetére:

„Minden amerikai elnök egy stratégiai kétértelműség mögé bújt – olyan formula mögé, amelyben Washington elismeri, hogy »csak egy Kína« létezik, de nem hajlandó hagyni, hogy Tajpej Peking kezébe kerüljön. Ezért az Egyesült Államok továbbra is védelmi fegyverekkel látja el Tajvant, és fenntartja katonai ernyőjét, amely Dél-Koreától Japánon át a Fülöp-szigetekig terjed. Donald Trump destabilizálta az Egyesült Államok szövetségi rendszerét. El lehet gondolkodni azon, hogy vajon hajlandó lenne-e feláldozni a demokratikus szigetet a Pekinggel való megállapodás oltárán.”

A tokiói Nihon Keizai Shimbun című, a világ legnagyobb példányszámban megjelenő pénzügyi és gazdasági napilapja a gazdasági problémákra világít rá:

„Hszi Csin-ping kínai elnök egyik fő gyengesége a kínai gazdaság régóta tartó stagnálása. Amennyiben a Washingtonnal folyó kereskedelmi konfliktusban az úgynevezett ideiglenes »fegyverszünet« megszakad, annak jelentős hatása lesz a kínai gazdaságra. Trump a maga részéről Pekingbe utazik anélkül, hogy bármilyen említésre méltó sikert ért volna el az iráni háborúban. Ezért mindkét fél számára elengedhetetlen a stabil kapcsolat. A kereskedelmi konfliktusban a fegyverszünetet valószínűleg meghosszabbítják.”

A varsói Gazeta Wyborza című, legnagyobb példányszámban megjelenő lengyel bal-liberális napilap megegyzi:

„Kínának van egy ásza a tarsolyában: a ritkaföldfémekhez való hozzáférés. A kínaiak már egyszer hatékonyan kijátszották ezt a kártyát – megtorlásként a Trump által kivetett magas vámokra. Mondhatni, ez a Hormuzi-szorosnak felel meg – annak a vízi útnak, amelyet Irán bármikor »elzárhat« azzal, hogy megtámadja az arra haladó hajókat. Kína kvázi monopóliummal rendelkezik számos olyan ásványkincs felett, amelyek elengedhetetlenek a modern gazdaság működéséhez. És ez ellen semmit sem lehet tenni.”

Az isztambuli ​​Hürriyet című, közép-jobboldali, Erdoğanhoz közel álló napilap szerint:

„Az USA és Kína nemcsak a vámokról, a chipekről és a ritka elemekről vitatkozik. Egy olyan technológiáért is versengenek, amely meghatározza a gazdaságok növekedését: a mesterséges intelligenciaért [MI]. Ez a kérdés korunk »atombombájává« vált. Mind az USA, mind Kína tart egy rendkívül erős, irányíthatatlan mesterséges intelligenciától. Vagy a két MI-úttörő együtt cselekszik és bevezeti a szükséges szabályozásokat és korlátozásokat – vagy a »gépek lázadásával« kell szembenéznünk. Ez tudományos-fantasztikumnak hangzik, de valós veszélyt jelent.”

A brüsszeli de Tijd című gazdasági és politikai napilap európai perspektívából vizsgálja a találkozót:

„A két leghatalmasabb ország közötti kapcsolatok stabilizálódása jó hír lenne egy olyan világ számára, amelynek szüksége van némi nyugalomra. Ez különösen fontos az EU számára, mivel jelenleg csak figyeli, mi történik Pekingben. Márpedig a politikai szállóige szerint akik nem ülnek az asztal körül, azok azt kockáztatják, hogy az étlapon kötnek ki. Vagy másképp fogalmazva: a kínai–amerikai csúcstalálkozó kudarca rossz hír lenne Európa számára, mert nem vagyunk felkészülve még nagyobb káoszra.”

Az ukrajnai háború fejleményei

A Neue Zürcher Zeitung című liberális napilap Putyin orosz elnök azon javaslatával foglalkozik, hogy Schröder volt német kancellárt nevezze ki közvetítőnek az Ukrajna elleni háborúban:

„Ez lehetőséget kínál Friedrich Merz német kancellár számára. A háborúk ritkán érnek véget pusztán azért, mert senki sem beszél egymással. Szükség esetén ennek Schröder részvételével is meg kell történnie. Ezt azonban kevés bizonyíték támasztja alá. Schröder a német önámítás szimbólumává vált, elsősorban azokért az évekért, amikor a Moszkvához fűződő szoros kapcsolatait reálpolitikának tekintették, miközben a valóságban függőséget teremtettek azzal az energiapolitikával, amely gazdagította a Kremlt és sebezhetőbbé tette Európát. Az, hogy Putyin Schrödert is bevonja a tárgyalásokba, nem véletlen. Moszkva számára a volt kancellár egy olyan Németországot testesített meg, amellyel könnyebb volt együttműködni.”

A varsói Rzeczpospolita című gazdasági és jogi napilap így számol be a hétvégén Moszkvában tartott orosz katonai díszfelvonulásról:

„Putyin a lelátón ült és mosolygott. Az orosz államfő diplomáciai támogatást is kapott, mivel több külföldi vendég jelent meg a lelátón. Néhány államfő az amerikai beavatkozás után úgy döntött, hogy részt vesz a parádén, mivel már nem tartottak az ukrán drónok esetleges támadásától. Zelenszkij elnök beleegyezett a háromnapos tűzszünetbe, de az utolsó pillanatban rendeletet adott ki, amely „felhatalmazta” a díszszemle megtartását Moszkvában, egy pontosan meghatározott területen bevül. Ezért teljes mértékben Kijev kezében volt, hogy Putyin képes lesz-e incidens nélkül megtartani az ünnepélyt. Ez meglehetősen meglepő kimenetele a Kreml Ukrajna ellen vívott négyéves háborújának.”

A madridi La Razón című konzervatív monarchista napilap szkeptikusan tekint a további fejleményekre:

„A két hatalom képtelensége, hogy értelmes megállapodásra jusson és lezárja a konfliktust, nemcsak a további katonai eszkaláció kockázatát növeli, hanem negatívan befolyásolja az egész világot érintő gazdasági és energiaválságot is. Ahogy a retorika erősödik és a fenyegetések növekednek, az emberek milliói szenvednek az infláció, az emelkedő olajárak és a nemzetközi piacok bizonytalanságának következményei miatt.”

Újabb laburista vereség

A sanghaji Jiefang Ribao című állami napilap következőképen kommentálja a Munkáspárt brit regionális és helyi választásokon elszenvedett vereségeit:

„Egyértelmű, hogy a Munkáspárt nem meggyőződésből nyerte meg a tavalyi választásokat. Akkoriban a kiábrándult szavazók leckét akartak adni a kormányzó konzervatívoknak. Most ugyanez történik azzal a párttal, amely akkor megnyerte a választásokat. A választók részéről kiszabott kemény büntetés elsősorban a kormány gazdasági kudarcai miatt magyarázható, ezt az érzést mind a laburista-párti, mind az ellenkező táborok visszhangozták. Starmer vezetési stílusát is túl óvatosnak, lassúnak és vonzótlannak tartották. Starmer ennek ellenére úgy döntött, hogy hivatalban marad. A valóságban nincs jobb alternatíva a pártján belül.”

A zürichi Tages-Anzeiger című közép-baloldali napilap a következőképpen érvel az angol választásokról:

„Starmer kormánya nem volt tétlen; közel 60 új törvényt fogadtak el, eltörölték a Lordok Házának örökletes címeit, és az összességében jóval jobb a helyzet, mint azt a brit közvélemény hajlandó elhinni. De Starmert nem azért választották meg, hogy néhány kisebb javítást végezzen. Többsége továbbra is olyan nagy, hogy már régen radikális reformokat kezdeményezhetett volna. Az országnak választási reformra van szüksége, a Lordok Házát meg kell szüntetni, vagy alapvetően meg kell reformálni, az egészségügyi rendszer működésképtelen, az oktatási rendszer pedig továbbra is kétszintű társadalmat tart fenn.”

A londoni Times című konzervatív napilap hasonló nézetet fogalmaz meg:

„Ha Starmer komolyan gondolná kormánya rendbetételét, akkor foglalkozna azokkal a mélyen gyökerező problémákkal, amelyek a Reform UK [brit euroszkeptikus párt, amit Nigel Farage és a Brexit Párt politikusai alapítottak, miután az Egyesült Királyság hivatalosan is kilépett az EU-ból] és a Zöldek felemelkedéséhez vezettek. Elismerné, hogy a nyomasztó adóterheket csökkenteni kell. Elfogadná, hogy az energiaköltségek túl magasak, és folytatná az új atomerőművek építését. Újragondolná a kormánya által bevezetett bürokratikus akadályokat a munkaerőpiacon. Megpróbálná jelentősen csökkenteni a szociális kiadásokat, és elindítana egy nagyszabású újrafegyverkezési programot.”

„Starmer számára már túl késő van ahhoz, hogy tanuljon a hibáiból” – erről van meggyőződve a londoni Guardian című független napilap, és ezt így magyarázza:

„Starmer egy lefelé tartó spirálban van, amelyből nem tud kiszállni. Ha ezen az úton folytatja, garantáltan népszerűtlen marad. Senki sem hinné azonban, hogy meg tudja változtatni a viselkedését. De bárki is legyen Starmer utódja, legalább a mai politikát annak kell látnia, ami – pártos, érzelmes és harcias –, és ennek megfelelően kell cselekednie.”

Saját kormányának miniszterei kérik lemondásra a brit kormányfőt, írja a budapesti Népszava című baloldali napilap:

„Négy kabinettag és számos kormánypárti képviselő távozásra kérte hétfő este Keir Starmer brit miniszterelnököt.

A kormányzó brit Munkáspárthoz szorosan kötődő szakszervezetek több tisztviselője közölte a The Times című konzervatív brit napilappal, hogy Shabana Mahmood belügyminiszter és Starmer kormányának »legalább három« további minisztere lemondásra, vagy távozási menetrendjének összeállítására szólította fel a miniszterelnököt.

Egyes értesülések szerint köztük van David Lammy miniszterelnök-helyettes, aki az igazságügyminiszteri tisztséget is betölti, valamint Yvette Cooper külügyminiszter is.

A The Times forrásai szerint a kedden esedékes kabinetülésen több miniszter is előterjeszti Starmernek azt a véleményét, hogy pozíciója »egyre tarthatatlanabb«, tekintettel a frakcióban eluralkodott »erőteljes érzelmekre«. A BBC ugyanakkor úgy értesült, hogy a kabinetben egyelőre nincsenek többségben a kormányfő távozását szorgalmazó miniszterek.

[…] Az ügy előzményeként a múlt héten tartott angliai tanácsi, illetve skóciai és walesi parlamenti választások a Munkáspárt hatalmas arányú mandátumveszteségét és a Nigel Farage vezette szélsőjobboldali, radikálisan EU- és bevándorlásellenes Reform UK párt jelentős előretörését eredményezték. A Munkáspárt az angliai tanácsokban betöltött képviselői mandátumainak csaknem a felét elvesztette, Walesben pedig – ahol száz éve nem szenvedett választási vereséget – szintén kisebbségben maradt és a walesi kormány vezetését kénytelen átadni a függetlenségre törekvő Plaid Cymru pártnak.

Starmer hétfő délelőtt, a Munkáspárt londoni központjában tartott helyzetértékelésében leszögezte, hogy nem kíván távozni, mert ezzel véleménye szerint káoszba döntené az országot.

Ennek ellenére hétfő estére széles körűvé vált a kormányon és a Munkáspárton belül az a vélemény, hogy Starmernek távoznia kell a 2024 óta kormányzó Munkáspárt és így a kormány éléről is. A Sky News forrásai szerint Keir Starmer »mérlegeli« a lehetséges következő lépéseket.

A világ egyik legnagyobb politikai-gazdasági kockázatelemző csoportja, a londoni székhelyű Eurasia Group hétfő esti gyorselemzésében közölte: az eddigi 65 százalék helyett immár 80 százalékos esélyt lát arra, hogy Keir Starmer még az idén távozik a pártvezetői és a miniszterelnöki tisztségből.”

A kormányzati válság közepette III. Károly király ünnepélyesen megnyitotta a brit parlamentet: „Kormányom erőteljesen fog szembenézni ezzel a veszélyes és ingatag világgal, és azon fog dolgozni, hogy egy olyan országot teremtsen, amely mindenki számára igazságos” – mondta a király, hagyományosan a miniszterelnök „hangján” megszólalva.

Az iráni háború

Hogyan lehet véget vetni az iráni háborúnak? A londoni  Sharq Al-Awsat című pánarab nemzetközi napilap így válaszol erre a kérdésre:

„Trump amerikai elnök határozatlan viselkedése félelmet kelt, hogy a Közel-Kelet hatalmi vákuumba kerülhet. Ha egy nagyhatalom kivonul, mielőtt valódi politikai megoldás születne, a régió államai hajlamosak lehetnek, hogy belekeveredjenek egy végtelen konfliktusba. Ez egy »lokális háború« kockázatát hordozza magában – egy olyan háborúét, amely egyszerűen azért folyik, mert a regionális szereplők rendelkeznek a meghosszabbítására irányuló eszközökkel. Számos mutató utal erre a lehetőségre. Például úgy tűnik, Izrael nem áll készen arra, hogy visszatérjen a háború előtti status quo-hoz. Ugyanakkor Irán nem tehet úgy, mintha mi sem történt volna. Az öböl menti államok pedig a globális geopolitika túszaivá váltak. A fő aggodalom az, hogy bár Amerika véget vethet a saját háborújának, a Közel-Keletet a végtelen kis háborúk időszakába vezetheti.”

Az isztambuli Yeni Şafak című iszlamista konzervatív, Erdoğan kormányához közel álló napilap a következőképpen értékeli a helyzetet:

„Iránt, az Öböl-államokat és Izraelt súlyosan érintette a háború. A pusztítás minden oldalon kiterjedt. Az amerikai hadsereg ezzel szemben teljes fiaskót él át a régióban. […] Elvesztette repülőgépeit és helikoptereit. Több tucat bázisa súlyosan megrongálódott. Ennek ellenére Trump nem tudta elérni azt, amit szeretett volna. Az amerikai közvélemény, amely a háború gazdasági árát fizeti, és munkanélküliséggel és inflációval sújtják, elkezdte aláásni Trumpot.”

A bécsi Der Standard című szociál-liberális napilap ezt írja:

„Teherán szemszögéből Trump pekingi látogatása diplomáciai lehetőséget kínál. Trump talán abban reménykedik, hogy rá tudja venni Hszit, hogy gyakoroljon nagyobb nyomást az iráni rezsimre. A rezsim viszont arra számít, hogy Kína nem szándékozik Trump javára kompenzálni az Egyesült Államok stratégiai vereségét Iránban.”

A tokiói Asahi Shimbun című, 1879-ben alapított, reggel 5,1 millió és este 1,55 millió kiadású, a világ harmadik legnagyobb példaszámban megjelenő liberális napilapja hasonló nézőponton van:

„Kína jelentős befolyással bír Irán felett. Ezért lehetséges, hogy Trump a pekingi csúcstalálkozóján Hszi Csin-pinggel kifejezi reményét, hogy Kína aktív befolyást gyakorol Teheránra. Kína viszont utalhat arra, hogy potenciálisan támogatni fogja az Egyesült Államokat a kereskedelmi konfliktus vagy a tajvani vita jobb feltételeinek megteremtésében. Hszi mindazonáltal valószínűleg prioritásként fogja kezelni a Washingtonnal való kapcsolatok stabilizálását, ami jelenleg a legfontosabb prioritásának tűnik. Úgy tűnik, Peking nem akarja újraéleszteni a Washingtonnal fennálló kereskedelmi konfliktusokat, amelyek jelenleg gyakorlatilag fegyverszünetben vannak.”

Lapszemle. Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)