A szerbiai parlamentben a többség diktálja a szabályokat, és végül azt fogadtatja el, amit eltervezett. Hogy ebben az erőviszony-rendszerben miként kellene fellépnie a kisebbségnek – ez mindenképpen az ellenzék számára fontos kérdés. Akár bent vannak, akár nem – az adófizetők pénzébe kerülnek.
A füstbombák, pofonok és köpködések után a szerb parlament képviselői ismét együtt ültek be a padsorokba. Gyakran annak tudatában, hogy a vita nem vezet majd sem a törvények javításához, sem a polgárok problémáinak konstruktív megoldásához.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Éppen ellenkezőleg: a parlamentben csak az kerül elfogadásra, amit a hatalom elképzelt – még az Európai Unió bírálatai és fenyegetései árán is. És ez minden polgár pénzébe kerül – akár szavaztak, akár nem.
„Nem csekély összegről van szó – évente 18 millió 600 ezer eurót osztanak szét a Nemzetgyűlésben képviselt pártok között” – mondta az N1-nek Nenadić Nemanja, a Transparency Serbia programigazgatója.
A pénzt arányosan osztják szét a parlamentbe bejutott listák által megszerzett szavazatok alapján, majd a koalíciós megállapodások szerint utólag pártok között osztják fel.
„Átlagosan ez körülbelül havi 6200 eurót jelent egy képviselőre” – mondta Nenadić.
Így a kormánykoalíció évente körülbelül kilencmillió eurót kap, míg a legnagyobb ellenzéki csoportosulás közel ötmilliót. Az árától és a hatékonyságától függetlenül – a parlamentarizmusnak, még ilyen formában is, léteznie kell.
„Létezniük kell demokratikus intézményeknek, létezniük kell mindazoknak a független parlamenti szervezeteknek, amelyek a demokratikus államokban működnek, és mindenki úgy tesz, mintha azok valóban azt jelentenék, aminek papíron lenniük kellene. De ez egy általános színjáték, és ugyanez igaz a parlamentre is – talán a parlament a leginkább ilyen üres színház” – mondta Dragoljub Anđelković politikai elemző.
És éppen emiatt a benyomás miatt egyes képviselők nem akarnak ebben részt venni. Vannak, akik kimennek az ülésteremből, majd visszatérnek, mások pedig – saját szavaik szerint – egyszerre vannak bent az ülésteremben és az utcán, hogy hangosabban hallatszódjanak az üzeneteik.
A jelenlegi médiaviszonyok között – állítják a képviselők – a parlamenti ülésterem továbbra is olyan hely, ahonnan az egész országban hallani lehet őket. Régen így volt, de vajon most is így van?
„Elég, ha megnézik a rendelkezésre álló számokat: ha csökkent a nézettség, ha csökkent a bizalom, én sem matematikai, sem logikai okát nem látom annak, hogy a sajtóban szerepeljenek” – mondta Igor Avžner politikai marketing-szakértő.
A pártoknak juttatott költségvetési pénzek mellett a képviselők külön fizetést is kapnak, átlagosan 110 ezer dinárt, továbbá juttatásokat a különböző bizottságokban végzett munkájukért vagy alelnöki tisztségeikért, emellett pedig az útiköltségeiket is nagyon jól megtérítik, különösen azokét, akik vidékről érkeznek.
„A hatalmi pártok képviselői nem valódi képviselők, hanem távirányított személyek, akik úgy szavaznak, ahogy mondják nekik. Az ellenzéki képviselők nagy része hasonlóan viselkedik a saját pártvezetőivel szemben, vagy valamilyen személyes alkut próbál kötni. Mindannyian úgy teszünk, mintha lenne parlamentünk, pedig nincs” – mondta Anđelković.
Az elmúlt 15 évben nem sikerült megtalálni a módját annak, hogyan lehetne valóban hatékony parlamentet létrehozni minden polgár számára, nem csak a kormánykoalíció pártérdekei szolgálatában, a tanácsok azonban mindig ugyanazok.
„Úgy gondolom, hogy 2023-ban, amikor elcsalták a választásokat, az ellenzéknek nem lett volna szabad bemennie a parlamentbe (…) Az egyetlen dolog, amit az ellenzék tett, az a probléma internacionalizálása volt” – tette hozzá Avžner.
Így tehát a parlamentből mégis hallatszik valamilyen hang – bár maguk az ellenzéki képviselők sem értenek egyet abban, mi a legjobb harci módszer –, de bárhogyan is döntsenek, a költségvetési pénz az övék marad, ugyanúgy, mint a hatalmi képviselőké, akik részéről már több mint egy évtizede nem hallatszott semmilyen kritikus álláspont a szerb parlament nagytermének napirendi javaslataival kapcsolatban.

