Putyin pekingi „zarándoklata” Zajlik az élet világszerte – Átlapoztuk a nemzetközi sajtót

Trump kínai látogatása után Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin is oda sietett, immár 25-ik alkalommal, a két elnök negyvenedik találkozójára. A Kreml szerint Putyin pekingi tárgyalásának fő témája a „fontos nemzetközi és regionális kérdések.” A Kongói Demokratikus Köztársaságban és a szomszédos Ugandában ebolajárvány tört ki. Hatalmi harc folyik a brit kormányzó Munkáspártban. Bolíviában ezrek tüntetnek Rodrigo Paz Pereira elnök ellen, aki a gazdasági válságra való tekintettel csökkentette az üzemanyag-támogatásokat. Modi indiai miniszterelnök európai útjáról is sokat írt a sajtó. A végén pedig kitérünk a NATO külügyminisztereinek svédországi találkozójára. –  Átlapoztuk a világsajtót Tallinntól Johannesburgig és Birminghamtől Pekingig.

Trump kínai útja után

A tallinni Postimees című közép-jobboldali, konzervatív napilap a következőket írja Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök pekingi találkozójáról:

„A látogatásra Trump kereskedelmi háborúja és Kína területi igényeinek hátterében került sor. Az utóbbiak  elsősorban Tajvant érintik, mert a Kínai Népköztársaság igényt tart rá, de a Dél-kínai-tenger területe is feszültséget okoz Vietnammal és a Fülöp-szigetekkel. A két elnök találkozójának eredménye azonban meglehetősen szerény – Tajvanon pedig fokozódott az aggodalom. Miközben Trump felszólította Pekinget és Tajpejt, hogy tanúsítsanak önmérsékletet, szavai nem arra utaltak, hogy komoly problémának tekintené ezt a kérdést.”

A moszkvai Nyezavisszimaja Gazeta című ellenzéki napilap így ír:

„Trump amerikai elnök kijelentése Tajvan függetlenségi nyilatkozata ellen a jelenlegi turbulens világrend – vagy inkább zűrzavar – egyik legkritikusabb problémáját célozta meg. Mivel a globális intézmények és az ellenőrző mechanizmusok már nem működnek, az ambiciózus szereplők – mind a nagyhatalmak, mind a regionális hatalmak – erőszakkal akarják megoldani az elhalasztott kérdéseket, beleértve a területi vitákat is. Előbb-utóbb új intézmények jelennek majd meg, vagy a régiek kezdenek majd újra működni, de az már egy új keretrendszeren belül fog megtörténni.”

Putyin is Pekingbe sietett

„Kína Oroszországot kiemelt partnernek tekinti egy új, többpólusú, posztnyugati világrend kiépítésében” – így elemzi a barcelonai La Vanguardia című, spanyol-katalán, közép-liberális, monarchista napilap Putyin pekingi látogatását:

„Az ukrajnai háború kezdete óta a két ország közötti kapcsolatok még intenzívebbé váltak. Peking jelentősen bővítette a kereskedelmet Moszkvával és a Kreml egyik legfontosabb gazdasági támogatójává vált. A kétoldalú kereskedelem volumene rekordszintet ért el, különösen az energiaszektorban. Ugyanakkor az orosz olaj és gáz kulcsfontosságú mentőövet jelent Kína gazdasága számára. Pekingben egyre nőnek az aggodalmak saját energiaellátásának biztonságával kapcsolatban – különösen Trump venezuelai beavatkozása és a Hormuzi-szoros blokádja után.”

„A két ország közötti kapcsolat nem harmadik felek ellen irányul és kívülről nem befolyásolható” – írja a pekingi Huanqiu Shibao című állami napilap:

„Ez a szövetség túlmutat a hagyományos katonai és politikai paktumokon, mivel a két vezető között szoros baráti kapcsolatok is kialakultak. Ebben a zűrzavaros világban Peking és Moszkva együttműködése minden eddiginél fontosabb. Mindkét nagyhatalom határozottan elutasítja a belügyekbe való beavatkozást, valamint az egyoldalú szankciókat és a jog területen kívüli alkalmazását.”

A varsói Gazeta Wyborcza című, legnagyobb példányszámban megjelenő lengyel bal-liberális napilap a következőkre mutat rá:

„Moszkva, saját gazdaságának megmentésére irányuló erőfeszítései során, kénytelen pontosan úgy játszani, ahogyan Peking azt diktálja. Peking ugyanis Moszkva legfontosabb partnere – maga az az entitás, amely biztosítja a túlélését. Ezért nem lenne meglepő, ha ma a Gazprom vezetőit Putyin mellett látnánk a pekingi Tiltott Város közelében. De az sem meglepő, hogy Moszkva és háborúi a kínai diplomácia gazdasági túszaivá váltak. A túszokat azonban nem fegyveres tisztelgéssel fogadják, hanem a »rutin« találkozók listájára veszik, hogy ne feledkezzenek meg a hierarchiában elfoglalt helyükről.”

A Neue Zürcher Zeitung című liberális napilap ezt írja:

„Kína elnöke és pártvezetője, Hszi Csin-ping a keresett házigazda, a világ hatalmainak középpontja. Mindössze néhány nappal Donald Trump pompás fogadtatása után Hszi találkozik oroszországi »régi barátjával«, Vlagyimir Putyinnal. Putyin számára hízelgő a véletlen: az ukrajnai patthelyzet ellenére országát egyenrangú szuperhatalomként mutathatja be Kína mellett. Trump iráni háborúja egy tekintetben lendületet adott neki: Kína étvágya az orosz nyersanyagok iránt megnőtt, mióta a közel-keleti ellátás összeomlott.”

A moszkvai Kommerszant című gazdasági napilap szerint Oroszország és Kína egy új, az Egyesült Államok által már nem uralt világrend létrehozására törekszik:

„Az eurázsiai hatalmak, Oroszország és Kína, egy többpólusú világ felé vezető utat hirdettek, vagyis utat egy olyan világ felé, amelyben Amerikának minden ország, kicsi és nagy, érdekeit figyelembe kell vennie. Ebben a világban nincs helye az Irak vagy Irán elleni önkényes agressziónak, nincs helye a szankcióknak és a túlzott kereskedelmi vámoknak, sem a dollár dominanciájának, sem pedig a »szabályokon alapuló rendnek«. A Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping által megvitatott többpólusú világot egyetlen alapelv irányítja: nem tolerál egyetlen domináns szereplőt sem. Ehelyett egy fékek és ellensúlyok rendszerének létrehozására szolgál – egy olyan rendszerére, amely nemcsak az atomhatalmakat, hanem a feltörekvő regionális vezetőket is magában foglalja.”

A varsói Rzeczpopolita című gazdasági és jogi napilap szerint:

„Putyin kínai látogatásának legjelentősebb eredménye a hivatali ideje elején aláírt „Jószomszédsági, barátsági és együttműködési szerződés” meghosszabbítása volt. Minden más – azok a kérdések, amelyek Putyin számára fontosak – másodlagosnak tűnik a kínaiak számára. Bár Kína továbbra is az orosz nyersolaj legnagyobb vásárlója, nem siet azzal, hogy hosszú távú gázszállítási szerződéseket kössön Oroszországgal. Másrészt Kína az Ukrajna elleni orosz háború legnagyobb haszonélvezője. Ez nemcsak az olcsó orosz energiaforrásokról szól, hanem a kettős felhasználású drónokhoz szükséges kínai alkatrészek, az úgynevezett kettős felhasználású termékek exportjáról is Oroszországba és Ukrajnába.

Az isztambuli ​​Cumhuriyet című napilap (amelynek címe magyarul Köztársaság), Törökország legrégibb és egyik legfontosabb független napilapja, amely a török köztársaságot és a kemalista értékeket támogatja, a nemzetközi hatalmi dinamika változását látja Trump és Putyin pekingi látogatásait követően:

„Ha a kínai–orosz csúcstalálkozót a globális hatalmi harc kontextusában vizsgáljuk, világossá válik, hogy az amerikai hegemónia csökken, és egy új, többpólusú világrend kialakulása egyre nyilvánvalóbbá válik. A globális Dél befolyása a nemzetközi kapcsolatokban növekszik. Az USA és Európa közötti együttműködés gyengül, míg Kína és Oroszország között erősödik. Európában még az is egyre növekvő tendencia, hogy az USA-tól függetlenül működjenek együtt Kínával.”

A madridi El País című közép-baloldali napilap hasonlóan ítéli meg a helyzetet:

„Oroszország és Kína szövetsége egyértelmű üzenetet küld a világnak: az Egyesült Államok már nem foglal el domináns pozíciót, és ez az ellenkezője annak, amit Trump fáradhatatlanul ismételget. Ugyanakkor Oroszország és Kína a hatékonyság, a nemzetközi kiszámíthatóság és az együttműködés iránti igényét is demonstrálni kívánja. Ez egyértelműen kifejeződik Hszi Csin-pingnek az amerikai elnöknek címzett, konstruktív stratégiai stabilitás iránti igényében – szemben a világ leghatalmasabb demokráciájában uralkodó káosszal, amely jelenleg egy militarista, autoriter és illiberális spirálban tart lefelé.”

Ebolajárvány

Sok újság számol be az ebolavírus gyors terjedéséről Közép-Afrikában. A johannesburgi The Citizen című, független, országosan terjesztett angol nyelvű napilap szerint:

„Tekintettel az ebola gyors kitörésére a Kongói Demokratikus Köztársaságban, amely mostanra átterjedt a szomszédos Ugandára és Dél-Szudánt is fenyegeti, nem meglepő, hogy még az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője is aggódik a járvány »sebessége és mértéke« miatt. A járvány már több mint 130 ember életét követelte, ami arra késztette a WHO-t, hogy nemzetközi horderejű közegészségügyi vészhelyzetet hirdessen – ez a második legmagasabb riasztási szint a Nemzetközi Egészségügyi Szabályzatok értelmében. Ugyanilyen aggasztó a WHO figyelmeztetése, miszerint nagyon valószínűtlen, hogy az ebolajárvány két hónapon belül véget ér, ezért különböző vakcinajelölteket értékelnek, annak ellenére, hogy hónapokba telik, mire ezek elérhetővé válnak. Valóban nehéz, veszélyes és megosztó időkben élünk.”

A párizsi Libération című, Jean-Paul Sartre és Serge July által alapított, közép-baloldali napilap így számol be a drámai helyzetről:

„Aggasztóak a jelentések az Ituri régióból – a járvány Uganda határán fekvő epicentrumából. Az ebolavírus újbóli felbukkanása különösen riasztó, mivel egy olyan régiót sújt, amelyet már amúgy is destabilizált a fegyveres konfliktus, és amely tömeges népességvándorlással küzd. Bár a helyi egészségügyi hatóságok egyértelműen tanultak a korábbi járványokból, az orvosi infrastruktúra továbbra sem megfelelő.”

A kigali New Times című, angol nyelvű kormánypárti napilap figyelmeztet:

„Az ebola nem ismer határokat. A legfontosabb prioritás a fokozott megfigyelés kell, hogy legyen – különösen a belépési pontokon és a határ menti közösségekben. Ruanda, Uganda és a Kongói Demokratikus Köztársaság közös kereskedelmi útvonalakon közlekedik. A megoldás ezért nem lehet az elszigeteltség, hanem összehangolt megfigyelésre, információmegosztásra és közös reagálási mechanizmusokra van szükség. A közegészségügyi biztonság akkor a legerősebb, ha a szomszédok együttműködnek.”

Hatalmi harc a brit Munkáspártban

„Keir Starmer miniszterelnök politikai túlélése hajszálon múlik” – írja a stockholmi  Dagens Industri című pénzügyi napilap:

„A választóknak elegük van a be nem tartott kampányígéretekből és a gazdasági stagnálásból. Ez a közelmúltban a helyi és regionális választásokon is nyilvánvalóvá vált. Ezért a Munkáspárt soraiban egyre többen követelik Starmer lemondását. Ugyanakkor megváltozott a politikai tájkép. Más európai országokhoz hasonlóan a pártrendszer széttagoltabb, és a jobboldali nacionalista Reform UK a legnagyobb sikereit ünnepli. Mindenesetre fontos Európa számára, hogy Nagy-Britannia talpra álljon, mert az ország a Brexit ellenére továbbra is fontos kereskedelmi és biztonsági partner.”

Az bécsi Der Standard című szociál-liberális napilap így tekint a témára:

„2024-ben garantált lett volna számára egy hely a képviselőházban – de Burnhamnek akkor meg kellett nyernie Nagy-Manchester polgármesteri posztját. Ennek eredményeként az országnak és a pártnak most hetekig kell várnia, hogy lássák, Starmer kihívója megnyeri-e az időközi választások magas téttel járó kockázatát. Burnham a legjobb esetben június közepén kapja meg a parlamenti helyet, és akkor zökkenőmentesen leválthatja a miniszterelnököt. Vagy a Munkáspárt követi a konzervatívok példáját és hónapokig tartó hatalmi harcba kezd, mielőtt megválasztják az új vezetőt. Vagy Burnham veszít, pont a waterlooi csata évfordulóján, és Starmer továbbra is béna kacsaként kormányoz. Burnham és a Munkáspárt csak abban reménykedhet, hogy végül a győztes oldalon állnak majd. Egy dolog azonban biztos: a brit nép veszített.”

A brit Birmigham Post című konzervatív hetilap a következőket javasolja:

„Hogy ellensúlyozza mind saját maga, mind kormánya népszerűtlenségét, Starmernek most néhány nagyon drasztikus intézkedést kell tennie. Az első lépés egy átfogó kabinetátalakítás lehetne: a kudarcot vallott minisztereket olyan képviselőkre kellene lecserélni, akik bizonyított üzleti tapasztalattal rendelkeznek – egyértelmű megbízatással a gazdaság, és különösen a kisvállalkozások előmozdítására. Ez akár az ellenkező irányba is lendítheti az ingát. Továbbá a miniszterelnöknek szembe kell néznie a hátsó padsorokban ülő képviselők ellenállásával, és azonnal kezdeményeznie kell a jóléti állam reformját. Ha ezek csak hangosan tiltakoznak – nos, akkor egyszerűen nincs szerencséjük.”

Megint a Brexitről van szó, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilap:

„A Munkáspárt vezetői válsága várhatóan megbénítja a brit kormányt a nyár folyamán – és ez alapvető hatalmi harcot indít el. Manchester polgármestere, Andy Burnham világossá tette, hogy mind a párt, mind a kormány vezetői posztjáért kíván indulni. Ahhoz azonban, hogy biztosítsa jelöltségét, először újra be kell kerülnie a parlamentbe. A Munkáspárt vezetése utat nyitott ennek azzal, hogy engedélyezte Burnham jelöltségét a makerfieldi választókerület időközi választásán. Ezért a Munkáspárt új vezetőjének megválasztása csak június végén kezdődhet meg, miután a makerfieldi időközi választásról döntés született. A folyamat az után valószínűleg augusztusig is elhúzódhat.

Egyre világosabbá válik, hogy legalább három jelölt fog versenyezni a Munkáspárt vezetéséért, és így a miniszterelnöki posztért is. Burnham mellett a jelenlegi miniszterelnök, Starmer is kijelentette, hogy minden versenytársát kihívja. Továbbá, a jelenlegi egészségügyi miniszter, Wes Streeting a hétvégén bejelentette, hogy mindenképpen indulni kíván mind a párt, mind a kormány vezetéséért.

A vezetőválasztás alapvető vitát indít majd el a kormányzó párton belüli politikáról, mivel Sir Keir Starmer miniszterelnök riválisai igen eltérő politikai álláspontokat képviselnek. Míg Starmer éppen most vázolta fel a következő hónapokra vonatkozó politikai célkitűzéseit a király új parlamenti évre vonatkozó beszédében, Streeting és Burnham a következő hétvégét használják majd fel első kampányszerepléseikre.”

Nagy tüntetések Bolíviában

Bolíviában ezrek tüntettek Rodrigo Paz Pereira elnök ellen. A Santa Cruz de la Sierrában kiadott El Deber című napilap, az ország egyik legolvasottabb hírforrása így tudósít:

„A kormányt azért választották meg, hogy helyrehozza az elődei által majdnem 20 éven át okozott katasztrófát. Még a szocialista MAS [Moviemento al Socialismo, azaz Szocialista Mozgalom] párt korábbi támogatóitól is szavazatokat kapott. Végül is Bolívia veszélyben volt, hogy kvázi-diktatúrába süllyed. Egy új, nem szocialista kormány ezért nagy reményeket keltett a lakosság körében. A MAS alatti időszak annyira katasztrofálisnak bizonyult, hogy a várakozások rendkívül alacsonyak voltak. Hogyan viselkedhetett Paz új kormánya annyira alkalmatlanul, hogy még ezeket az elvárásokat sem tudta teljesíteni?”

A bogotai El Espectador című szociál-liberális napilap ezt írja:

„Bolívia mély válságban van, és nem csak tegnap óta. Ennek okai sokrétűek, a kábítószer-kereskedelem növekvő befolyásától kezdve az Evo Morales volt elnököt övező személyi kultuszig. Most a Rodrigo Paz Pereira kormánya elleni, Morales által szított nyugtalanság is hozzáadódott a képhez. Egy interjúban Morales a legutóbbi választásokat »gringo puccsnak« [a gringo jelentése a semleges külfölditől a gúnyos jöttmentig terjedhet, attól függően, hogy milyen kontextusban vagy melyik országban használják] nevezte az őslakosok cselekedeteit, és az elnök lemondását, vagy legalább az általa kezdeményezett reformok visszavonását követeli. De Rodrigo Paz Pereirát demokratikusan választották meg – miért ne lenne kormánya képes arra, hogy végrehajtsa saját programját?”

Modi Európában

Modi indiai miniszterelnök európai körútjá Norvégiába is ellátogatott. Az oslói Verdens Gang című független napilap számára ez:

„…. történelmi pillanat, mivel ez az első indiai miniszterelnöki látogatás Norvégiában Indira Gandhi 1983-as elnöksége óta. Azóta sok minden megváltozott. India ma a világ ötödik legnagyobb gazdasága, és évek óta robusztus növekedést mutat. Ezek és más okok arra késztetik az európaiakat, hogy szorosabb együttműködést keressenek Indiával, mivel az ország kulcsfontosságú geopolitikai szereplő, hagyományosan szoros kapcsolatokkal Oroszországgal, és összetett, mégis szoros kapcsolatot ápol szomszédjával, Kínával. Az egyre kiszámíthatatlanabb amerikai politika arra is ösztönözte Újdelhit, hogy bővítse és fokozza partnerségeit. A nyugati nemzetek kevésbé akarnak függni a kínai technológiáktól és ellátási láncaitól, és ebben a törekvésben India hatalmas piaca gyakorlatilag megkerülhetetlen.”

Az újdelhi Hindustan Times című közép-baloldali napilap kiemeli az együttműködés egyik kulcsfontosságú aspektusát:

„A Svédországgal és Norvégiával kötött zöld partnerségek Narendra Modi miniszterelnök ma záruló, öt országon átívelő körútjának kiemelt pontjai közé tartoznak. A partnerségek – a Zöld Átmenet Svédországgal és a Zöld Stratégia Norvégiával – kötelezettségvállalások a két skandináv ország zöld technológiákban szerzett szakértelmének, valamint India méretének és tehetségének kiaknázására a fenntartható fejlődés érdekében. A szabályokon alapuló világrend és a multilaterális éghajlati kezdeményezések összeomlásának közeli hátterében ezek a partnerségek modellként szolgálnak más nemzetekkel való együttműködéshez. Indiának sürgetnie kell Európát és Kínát, hogy működjenek együtt a globális éghajlat-politika újjáélesztése érdekében, és álljanak ki a globális Délért, amely a klímaváltozás által leginkább fenyegetett nemzetek némelyikének ad otthont.”

NATO-külügyminiszterek Svédországban

Végül vessünk egy pillantást az új NATO-tagok, Finnország és Svédország részéről a külügyminiszterek kétnapos helsingborgi (Svédország) találkozójára. A helsinki Helsingin Sanomat című, legnagyobb példányszámban kiadott finn napilap ezt írja:

„Svédország a csatlakozása óta először ad otthont egy NATO-csúcstalálkozónak. Helsingborgban kiderül majd, hogy az Egyesült Államok és európai partnerei továbbra is milyen jól működnek együtt. Először is, pozitív, hogy Marco Rubio külügyminiszter jelen van, mivel az Egyesült Államok részvétele az ilyen csúcstalálkozókon már nem vehető magától értetődőnek. Rubio jobb helyzetben lesz ahhoz is, hogy elmagyarázza, milyen elvárásai vannak az Egyesült Államoknak a NATO-val szemben, és miért. Az európaiakat elsősorban Ukrajna aggasztja, különösen mivel az Egyesült Államok figyelme a perzsa-öbölbeli helyzetre és Kínára összpontosul, az ország pedig belső hatalmi harcokba keveredett. A finnek többsége továbbra is úgy véli, hogy Európának nagyobb felelősséget kell vállalnia saját biztonságáért, még akkor is, ha ez magasabb védelmi kiadásokat jelent. De a finnek kritikusabbá is váltak, és megkérdőjelezik, hogy a forrásokat hatékonyan használják-e fel – különösen a drónhadviselés hatásainak fényében. Megtesszük-e a megfelelő óvintézkedéseket? És mennyire támaszkodhatunk még az Egyesült Államokra? Ezek teljesen jogos kérdések.”

A helsingborgi, a konferencia helyszínén megjelenő Helsingborgs Dagblad című, antikommunista, németpárti napilap túlnyomórészt pozitív várakozásokkal tekint a találkozóra:

„32 külügyminiszter és Mark Rutte, a NATO főtitkára találkozik az Öresundnál, a világ egyik legforgalmasabb hajózási útvonalán, a Balti-tenger bejáratánál, Skandinávia és Európa kereszteződésén. A NATO olyan védelmi szövetség, amely erősíti biztonságunkat – Svédországban és más békés demokráciákban. A napnak is megvannak a maga hibái, és a NATO sem tökéletes. De Helsingborg pontosan ezért annyira alkalmas helyszín a csúcstalálkozóra: itt felhívhatjuk a figyelmet az Oroszország által az Öresundban jelentett fenyegetésre – és emlékeztethetjük magunkat a bennünket egyesítő liberális elvekre.”

Lapszemle. Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)