A Szerb Haladó Pártban a jelenlegi szerb államfőt, Aleksandar Vučićot tartják a jövőbeni miniszterelnöknek, nyilatkozta Miloš Vučević a Belgrádi Rádiónak.
„Rajta múlik, hogy ezt elfogadja-e vagy sem” – közölte az RTS.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Vučević hozzátette, hogy a következő időszakban döntenek a választási stratégia véglegesítéséről, valamint arról, milyen formában indulnak a választásokon.
Elmondása szerint a Szerb Haladó Párt azt szeretné, ha Vučić a párt listáján is szerepelne, ezért nyílt felkérést intéztek hozzá, és várják végleges döntését.
„Azt szeretnénk, ha ő lenne a lista vezetője, az első helyen szerepelne, és együtt vágnánk neki ezeknek a választásoknak is. Ha a mi listánk nyeri meg a választásokat, és így döntenek Szerbia polgárai, akkor őt tekintjük a kormányfői tisztség jelöltjének” – fogalmazott Vučević.
Arra a kérdésre, hogy az államfő lemondásának bejelentése esetén kiírhatnak-e előrehozott elnökválasztást, illetve hogy ő maga indulna-e ezen, Vučević nem kívánt egyértelmű választ adni.
„Olyan jelöltet állítunk majd, aki méltó erre a jelölésre, és akit Szerbia polgárai jó vezetőként és jó köztársasági elnökként tudnak elképzelni” – mondta.
Hozzátette, hogy olyan személyt kívánnak jelölni, „aki képes megnyerni a választást”.
„Hogy ez párttag lesz-e vagy párton kívüli személy, férfi vagy nő, azt most nem tudom megmondani. Senkinek sincs joga ahhoz, hogy hiúságból vagy sértettségből akadályozza azt az utat, amely a győzelemhez vezet” – fogalmazott Vučević.
Vučević és Vučić (Fotó: Archívum, Instagram)


