Az év végéig várhatóan 600–800 ezer ingatlan tulajdonjogának bejegyzését tervezik a Mindenki a sajátján (Svoj na svome) elnevezésű törvény alapján, nyilatkozta Aleksandra Sofronijević építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter.

Sofronijević a Szerbiai Rádió és Televíziónak (RTS) elmondta, hogy a Szerbiai Területrendezési és Urbanisztikai Ügynökség az ősz elejéig mintegy 320 ezer, az ingatlanok kataszteri nyilvántartásba vételére benyújtott kérelmet tervezi feldolgozni. Eddig mintegy 220 ezer határozatot adtak ki, elsősorban a kisebb önkormányzatok területén.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

Hozzátette, hogy a feldolgozás üteme a nagyobb városokban várhatóan felgyorsul, ahol az eljárást jelenleg a digitális tervek összehangolása lassítja.

Elmondása szerint azoknak a polgároknak, akik az eredetileg meghatározott határidőn belül nem nyújtották be kérelmüket, lehetőségük van ezt utólag megtenni, a törvényben előírt feltételeknek megfelelően.

„Ez egy hatalmas munka, még soha nem volt ilyen tömeges ingatlan-nyilvántartásba vétel. A mai napig 220 ezer határozatot adtunk ki, a nagyvárosok vannak a legnagyobb lemaradásban. Új embereket vettünk fel, kiképeztük őket, és elsőbbséggel kezeljük a lakóházakat és egyéb lakóingatlanokat” – mondta Sofronijević.

Kiemelte, hogy a polgároknak nincs okuk az aggodalomra, és az a legfontosabb, hogy minden, a tulajdonjog bejegyzéséről szóló határozat jogilag érvényes legyen.

Az infrastrukturális projektekről szólva Sofronijević elmondta, hogy jelenleg 434 kilométernyi közlekedési infrastruktúra épül. A Morava- és a Duna-folyosón zajló munkálatok a befejezéshez közelednek, az év végéig pedig további 115 kilométernyi új útszakasz átadását várják.

Hozzátette, hogy várhatóan létrejön a Trieszt felé vezető vasúti folyosó, miközben már zajlanak a végső ellenőrzések a Magyarországgal közös személyszállító vasúti forgalom elindítása előtt.

Szeptemberig 320 ezer engedély nélkül épült ingatlan ügyét rendezhetik – így ellenőrizhető a kérelem állapota

Fotó: Pixabay