Az első szerbiai páciens várhatóan augusztus második felében kezdi meg a kezelést a személyre szabott orosz rákelleni vakcinával – jelentette be dr. Vladimir Jakovljević professzor, a Kragujevaci Orvostudományi Kar oktatója. A Politika lapnak nyilatkozva elmondta, hogy hisz a terápia sikerében, mivel csúcskategóriás tudományos logikával és háttérrel rendelkezik, de mint mondta: mint minden új dolognál, ennél is időre van szükség ahhoz, hogy megmutassa a valós eredményeket. „Az oroszok nagyon óvatosan vezették be ezt a terápiát még a saját állampolgáraik számára is. Eddig mindössze két beteget vontak be ebbe a folyamatba Oroszországban, és náluk egyelőre jó választ mutat a szervezet, sőt, az elvártnál is intenzívebbet. Természetesen az alaposabb és megalapozottabb következtetésekhez idő kell. Jelenleg gőzerővel dolgozunk a tüdőrákos betegek kiválasztásán erre a terápiára, amelyet a tervek szerint 2027 elején regisztrálnak majd Oroszországban” – emelte ki Jakovljević.

Elmagyarázta, hogy az oroszok az utóbbi két évben intenzíven dolgoznak ezen a tudományos problémán. „Az ezen a területen folyó kutatások a SARS-CoV-19 világjárvány után lendültek fel, mivel az ebben a személyre szabott terápiában alkalmazott technológiát a Pfizer és a Moderna vakcináinak gyártása során is használták. A vizsgálatok jelenleg is zajlanak, és gyakorlatilag a teljes onkológiára kiterjesztik őket” – mondta Jakovljević.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

Hozzátette, hogy az mRNS-technológiáról van szó, amely alapján a koronavírus-járvány idején egyes védőoltások is készültek.

„Gyakorlatilag a szervezet saját immunrendszerét stimulálják arra, hogy specifikus ellenanyagokat termeljen az adott, egyedi daganat ellen – egy előzetes diagnosztika alapján, amely szintén magasan kifinomult diagnosztikai eszközökre épül. Tulajdonképpen ez a modern orvoslás ideálja: egyéni adagolás az egyéni genotipizálás alapján” – pontosított Jakovljević.

Elmondása szerint az Orosz Föderációban jelenleg ezt a fajta terápiát csak a bőr elsődleges malignus melanomájának kezelésére regisztrálták, beleértve a áttétes betegséget is.

A kezelési eljárást ismertetve Jakovljević elmondta, hogy az orvosi konzílium pozitív elbírálása után a beteg Moszkvába utazik a Gercen Intézetbe, ahol vérmintát vesznek tőle a diagnosztikához, elvégzik az összes szükséges vizsgálatot, majd a genetikai lelet kézhezvétele után – ami egy-másfél hónapig tartó eljárás – a konzílium döntést hoz a további kezelésről.

„A terápia elkészítésének folyamata akár 90 munkanapot is igénybe vehet, és ezt követően minden készen áll az alkalmazására. Minden beteg egyéni terápiát kap, amelyet az alkalmazás során az időszakos leleteknek megfelelően módosítani lehet. A kezelési folyamat öt-hat hónapig tart” – közölte Jakovljević.

A teljes terápiás ciklus ára valamivel kevesebb mint 200 000 euró.

Hozzátette, hogy a szerbek és az oroszok hasonló genetikai hajlamokkal rendelkeznek, és ez az oka annak, hogy az oroszok a saját állampolgáraikon kívül kizárólag az erről a vidékről származó embereket veszik figyelembe a kezelésre.

Jakovljević elmondta, hogy a világ másik felén jelenleg is zajlik a Moderna vállalat klinikai tanulmánya ugyanezen terápia kapcsán, de az csak angolszászokat foglal magában.

Fotó: Freepik