Megválasztották Baka Andrást Magyarország köztársasági elnökének. A titkos szavazásban 146 szavazó vette fel a szavazólapot, ugyanennyi szavazott: ebből 140 volt igen, 6 nem szavazat. Ez utóbbi feltehetőleg a Mi Hazánk frakciója, tudósít a 444.hu.
A szavazás tehát érvényes volt, az országgyűlés Baka Andrást köztársasági elnökké megválasztotta.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
2026. augusztus 19-én lép hivatalba – mondta az ülés vezetője, mire a Tisza frakciója állva megtapsolta Bakát.
Megszólalt a Himnusz, majd Baka eskütétele következik.
Baka András Bálint 1952. december 11-én, az ELTE Állam és Jogtudományi Karán végzett summa cum laude. A Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetének alkotmányjogi osztályának tudományos munkatársa, később főmunkatársa lett.
A rendszerváltáskor párton kívüliként rövid ideig az MDF frakciójának tagja volt, majd mandátumáról rövid időn belül lemondott.
1990-ben az Államigazgatási Főiskola főigazgatójává nevezték ki, 1998-ig igazgatott.
1994 és 2008 között az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) tagja volt. Posztjaira az MDF, az MSZP és a Fidesz is jelölte.
2009-ben Sólyom László harmadszori jelölésére az országgyűlés Legfelsőbb Bíróság elnökének választotta 6 évre. Posztjáról 2012 január 1-ével eltávolították.
Számos külföldi egyetemen tanított, rendszeresen publikált.
Baka András (Fotó: Tisza frakció, Facebook)

