A Delibláti-homokpusztát évtizedeken át erdők borították, amelyek nem maguktól alakultak ki. Egyike ez a térség egyik leghosszabb és legnagyobb kihívást jelentő erdősítési vállalkozásainak, amely 1818-ban kezdődött.
A Delibláti-homokpuszta ma Szerbia egyik legismertebb természeti területe, mai arculata azonban nem azonos azzal, amilyen ez a vidék két évszázaddal ezelőtt volt. A 19. század elején a homokpuszta nagy részét laza, mozgó homok borította, amelyet a szél a környező területekre hordott, írja a Danas.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
A probléma nem csupán esztétikai vagy természetvédelmi jellegű volt. A homok veszélyeztette a mezőgazdasági területeket, az utakat és a dél-bánsági településeket. A homok megfékezése ezért gyakorlati és gazdasági jelentőségű kérdéssé vált.
A történelmi kutatások szerint 1818-ban kezdődött meg a Delibláti-homokpuszta szisztematikus erdősítése. Már ezt megelőzően is vizsgálták a homok stabilizálásának lehetőségeit. 1810-ben a Bécsi Udvari Haditanács felmérést rendelt el a homokpusztán, kifejezetten az erdősítés lehetőségének vizsgálata céljából.
Az első próbálkozások nem jártak különösebb sikerrel
A munkába bevonták Franc Bahofen erdészeti szakembert, akit a „repülő homok” megfékezésére vonatkozó terv kidolgozásával bíztak meg. Bahofen észak-németországi, franciaországi és magyarországi tapasztalatokat tanulmányozott, és megállapította, hogy a mintegy 40 660 hektáros homokpusztából körülbelül 16 800 hektárt borított kötődés nélküli, laza homok.
Az erdősítés első szakasza 1818-tól 1843-ig tartott.
Kezdetben fehér és fekete nyárfát, nyírfát és erdeifenyőt ültettek, miközben különböző fűfélékkel is próbálták stabilizálni a homokot. Egyes helyeken szalmával, kukoricaszárral és náddal takarták be a homokot, hogy megakadályozzák a szél általi elhordását.
Bahofen időszakában mintegy 5000 hektárt erdősítettek. Ezzel párhuzamosan szigorú szabályokat vezettek be. A homokpuszta egyes részein megtiltották a legeltetést és az erdő kivágását, hogy a fiatal erdőállományok fennmaradhassanak.
A kiválasztott növényfajok egy része nem alkalmazkodott megfelelően a kontinentális, homokos környezethez. Egyes kísérletek kudarcot vallottak, ezért a folyamatot a terepen szerzett tapasztalatok alapján folyamatosan módosítani és alkalmazni kellett.
A növény, amely megváltoztatta az erdősítés menetét
A homokpuszta történetének egyik kulcsfontosságú fordulópontja az akác betelepítése volt, olvasható a portálon megjelent átfogó cikkben a homopuszta történetéről és jelentőségéről.
Az erdősítés a következő évtizedekben több szakaszban zajlott, a szakemberek pedig folyamatosan változtatták az alkalmazott fajokat és módszereket. Különösen jelentős előrelépés történt a 19. század végén, amikor sokkal hatékonyabb módszert találtak a laza homok megkötésére.
1878 és 1898 között kezdték alkalmazni azt a technikát, amely az akác ültetését a sorok közé telepített borókabokrokkal és különböző fűfélék vetésével kombinálta. Ez a módszer bizonyult az egyik legsikeresebbnek a mozgó homok megfékezésében.
Az akác különösen alkalmasnak bizonyult ezekhez a körülményekhez. Ma éppen ez a legelterjedtebb fafaj a Delibláti-homokpusztán, és a terület mintegy harmadát foglalja el.
A legnagyobb erdősítési munkálatok a 20. század elején zajlottak
Az erdősítés legintenzívebb időszaka 1898 és 1918 közé esett. Ebben az időszakban hatalmas területeket ültettek be, miközben a homokpuszta egyes részei első alkalommal kaptak hivatalos védelmet biodiverzitásuk megőrzésének fontossága miatt.
Egy történeti áttekintés szerint az erdősítés kezdetétől a 20. század elejéig számos különböző megközelítést és gazdálkodási módszert alkalmaztak ezen a területen. A Šumarski list című folyóiratban 2023-ban megjelent tanulmány kilenc erdősítési időszakot különböztet meg 1818 és 2022 között. Ezek különböztek az alkalmazott növényfajok, az erdősítési technikák és az erdőgazdálkodás módja tekintetében.
Más szóval, nem arról van szó, hogy a homokpusztát egyszerűen „beerdősítették”. Az erdősítés generációkon át tartó folyamat volt.
A tudományos munkák szerint az erdősítés a 20. században és a 21. század elején is folytatódott, miközben változott a fafajok kiválasztása és az erdőgazdálkodás módja.
A homok megfékezésétől az erdei táj kialakításáig
Így alakult ki a 19. és a 20. század során az a táj, amelyet ma a Delibláti-homokpusztával azonosítunk.
Az erdősítés különböző szakaszaiban az akác, a fehér- és feketefenyő, különböző nyárfafajok, tölgyek és más lombos fafajok is szerepet kaptak. A kezdeti szakaszokban nyírfával is próbálkoztak, később pedig további fajokat vezettek be.
Különösen érdekes, hogy a fenyőfajok szerepe idővel egyre fontosabbá vált a homokpuszta arculatának kialakításában. A fekete- és erdeifenyőt különösen a 20. század második felében alkalmazták nagyobb mértékben. Az erdősítés történetével foglalkozó egyik tanulmány ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a tűlevelű ültetvények arányának növekedése összefüggésben állhat az erdőtüzek kockázatának növekedésével.
Ez fontos része a homokpuszta mai történetének.
Hiszen az erdő, amelynek két évszázaddal ezelőtt az volt a feladata, hogy megállítsa a homokot, idővel a védett terület ökoszisztémájának egyik meghatározó elemévé vált.
Miért fontos, hogy az ember alakította a homokpusztát?
A Delibláti-homokpuszta története ezért nem egyszerűen az érintetlen természet története.
Mai arculatát a szél, a földtani folyamatok, az éghajlat és a természetes növényzet mellett csaknem két évszázadnyi tervszerű emberi munka is alakította. Az ember megpróbálta megfékezni a homok mozgását, kiválasztotta azokat a fajokat, amelyek képesek voltak túlélni ezen a talajon, erdőket telepített, majd a módszereket fokozatosan változtatva egy stabilabb tájat hozott létre.
Ugyanakkor a homokpusztán fennmaradtak az őshonos növényzet maradványai is, köztük a hajdani hárssal és erdei gyöngyvirággal elegyes tölgyerdők maradványai. Éppen az erdei, sztyeppei és homokos élőhelyek kombinációja adja a terület különleges ökológiai értékét.
A Delibláti-homokpuszta ezért ma különleges természeti rezervátumként védett terület, és 1977 óta áll védelem alatt.
A Delibláti-homokpuszta (Fotó: Vajdaság Erdői Közvállalat)
