Két villámposta érkezett 24 óra alatt a Sajtószabadság Alapítvány médiacsaládjának címére a tartományi hatalomtól, mert valamiféle „Vajdaság napját” merészeltünk emlegetni, miközben a hatalom nemesen és egyenrangúan (szerbül, cirill betűkkel) „tartományi jelentőségű dátumok megállapításáról és ünnepélyes megjelöléséről” döntött.
Nemvajdaság nemnapjáról, hanem a tartomány dátumairól. Nem kutya ám, hanem eb! Csakhogy attól még sánta. No de legalább felvilágosodtunk!
Csakhogy a vajdasági magyar emberek nem a „Vajdaság napja” kifejezésen akadtak ki, hanem azon, hogy hatalmi morzsákért cserébe saját képviselőik is rászavaztak egy olyan arrogáns nacionalista trükkre, amely formálisan megkülönbözteti, történelmileg kisemmizi, a jelenben pedig másodrangú polgárrá teszi őket saját szülőföldjükön. Tessék tovább olvasni, hamarosan rávilágítunk, hogyan!
Az első üzenetben Pásztor István házelnök (bocsánat: Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának elnöke – nehogy már megint helyreigazításért kelljen folyamodniuk „téves” szóhasználatom okán!) megígérte, hogy „amennyiben” és „miután” tájékozódunk a 2018. június 19-ei tartományi képviselőházi ülésen meghozott döntésről, válaszol a Családi Kör kérdéseire: „Éppen azért, mert rendkívül fontos, mondhatni történelmi léptékű döntésről van szó, ami közvetlenül érinti a vajdasági magyar közösség identitását, sem szenzációhajhász, sem a valósággal nem érintkező módon nem volna szabad ehhez közelíteni.”
Mélységesen egyetértünk és előre is köszönjük. Alaposan tájékozódunk és a valósággal érintkezve, sőt azt szorosan körbejárva közelítjük meg az ügyet. Úgy is mondhatnánk, hogy minden világos, sőt ki is bújik a szög a zsákból.
A másik üzenet Boris Bajićtól, Vajdaság AT Képviselőházának főtitkárhelyettesétől érkezett, immár magyarul és latin betűkkel, amit nagyon értékelünk – habár még jobb lenne, ha magukat a határozatokat hoznák meg és tennék közzé egyszerre és egyenrangú módon a tartomány (bocsánat: Vajdaság Autonóm Tartomány – egy újabb helyreigazítási kérelem megtakarítása végett) hivatalos nyelvein, mint ahogy az Vajdaság Szocialista Autonóm Tartomány virágkorában (az 1974-es szövetségi alktománytól Slobodan Milošević joghurtforradalmár puccsáig) működött.
A főtitkárhelyettes helyreigazítási kérelemmel fordult hozzánk (amit levelével együtt haladéktalanul közzé is tettünk), mert szerinte „valótlan állítást” tartalmazó híreket közöltünk a Szabad Magyar Szó portálon, ahol „… négy hírben Vajdaság napjáról beszélnek a szerzők”, holott „Ezzel a valótlan állítással szemben a Vajdaság AT Képviselőháza […] tartományi jelentőségű dátumok megállapításáról és megjelöléséről” hozott határozatot.
Nem kutya ám, hanem eb! Csakhogy attól még sántít. Miközben a hatalom nyelvi, jogi és logikai bukfenceket vet.
Diogenész ül a hordójában (Jean-Léon Gérôme festménye, 1860)
Ahogy a „kutyás” Szinópéi Diogenész mondá: „Az emberi lényekkel ellentétben, akik átejtik a másikat vagy hagyják magukat megvezetni, a kutyák őszintén ugatnak.” Mivel egyesek Diogenészt is kutyába vették, erről így nyilatkozott: „Más kutyák az ellenséget harapják meg, én a barátaimat, hogy megmentsem őket.”
Ráadásul, folytatja a hatalmi kérelem, az említett határozat „azonos rangú tartományi jelentőségű dátumokként [kezeli] november 25-ét, május 15-ét és december 10-ét, valamint augusztus 20-át, augusztus 10-ét, október 16-át, december 1-jét és január 17-ét”. Lássuk hát, ki is állít valótlanságokat, érintkezzünk közvetlenül a hatalmi szövegek valóságával, méghozzá szenzációhajhászás helyett azok nyelvi, logikai és jogi bukfencei mentén! (A kérelem szövegét itt ellenőrizhetik és vethetik össze az alábbiakkal.)
- Nem Vajdaság, hanem tartomány; nem nap, hanem dátum
A hatalom panasza abból fakadt, hogy a Szabad Magyar Szó – és számos más sajtószerv, így például a VMSZ kézivezérlésű napilapja, sőt a Magyar Távirati Iroda is (amelynek belgrádi tudósítója pedig nem szokott szenzációt hajhászni, sőt nyilván személyesen is érintkezik a VMSZ-es valóság jogi aspektusaival) – „Vajdaság napja” kifejezéssel élt, holott a hatalom ezt nemes bürokratizmussal „tartományi jelentőségű dátumoknak” titulálja.
Csakhogy minden tisztességes ember számára világos, hogy a kettő egy és ugyanaz. Továbbá anyanyelvét a valósággal érintkező módon értő és beszélő ember soha nem használná a nyögvenyelő, politikai korrektségtől izzadó, bürokratikus fordulatot. (Mellesleg azt hittük, hogy a magyar politikában már nyolc éve száműzetett a politikai korrektség, valamint, hogy a szerb Vajdaságban 1988-ban győzött az antibürokratikus forradalom.)
A valósággal közvetlenül érintkező értelmezés alapján teljesen világos, hogy itt valakinek takargatni valója van, azért használ bükkfanyelvet. Nyomban megvilágosodik, mi is az, amit el kell kenni.
- „Azonos rangú tartományi jelentőségű dátumok”
Ezt állítja a hatalmi helyereigazítás. Lássuk hát a szóban forgó határozatot (itt ellenőrizhetik szerbül is meg magyarul is, az utóbbit saját fordításban, hiszen a hatalom egyelőre csak szerbül, cirill betűkkel volt szíves azt előállítani). Nem túl hosszú, gyorsan kiderül, hogy a dátumok „azonos rangjáról” abszolút szó sincs – vagyis a helyreigazítás csúsztat:
Amit ugyanis mi – minden normális újságíróval együtt – „Vajdaság napjának” neveztünk (november 25.), az a legelső szakasz legelső pontjában foglaltatik és „tartományi jelentőségű dátumként [kerül] megállapításra és ünnepélyes megjelölésre” a karlócai népgyűlés dátumával meg az Emberi Jogok Világnapjával együtt
A képviselőházi határozat szerzője mellesleg kényelmesen lerövidítette (megmásította!) az 1918. november 25-én megtartott Bánsági, Bácskai és Baranyai Szerbek, Bunyevácok és Más Szlávok Nagy Népgyűlésének teljes nevét – miközben a szöveg többi része hosszadalmas és szócséplő, mindent belesajtolni akaró mondatokból áll. Nemes egyszerűséggel csak Nagy Népgyűlésnek nevezi azt és elhallgatja annak kizárólagosan szláv, korabeli kisebbségi mivoltát és területi meg nem egyezését a későbbi, mai Vajdaságéval.
Anastas Bocarić (1864–1944) festménye a Bánsági, Bácskai és Baranyai Szerbek, Bunyevácok és Más Szlávok Nagy Népgyűléséről (Fotó: Wikipédia)
Ebből is látszik, hogy az első helyre tett “tartományi jelentőségű dátumnak” kiemelten nemzetek feletti szerepet szántak, hiszen a következő dátum – a „Szerb Vajdaság” 1848-as kikiáltása – már magán viseli a nemzeti bélyeget.
Az „azonos rang” tehát pontatlanság, csúsztatás, áltatás, netán hazugság a javából.
A 2. szakasz még egyértelműbbé teszi, hogy a két szerb/szláv ünnep meg Az Emberi Jogok Világnapja (nem pedig „kiemelt jelentőségű dátuma”…) magasabb szintű kategóriaként kezelendő, mint a többi. Ezekre a dátumokra ugyanis a tartomány díjak és elismerések odaítélését látja elő, a többi dátum esetében pedig ilyesmiről szó sincs. A többi nem tartományi jelentőségű.
Az 1. szakaszban felsorolt harmadik „tartományi jelentőségű dátum” ugyan nem szerbközpontú, de oda is becsúszott egy diszkrimináció. Az élethez, szabadsághoz és biztonsághoz való emberi jogok „minden megkülönböztetés nélküliségéről” regél, holott éppen az azt megelőző és követő mondatok különböztetik meg az egykori önrendelkező kisebbség „tartományi jelentőségű dátumait” a mai kisebbségek „ünnepétől”.
A 3. szakasz végképp felteszi a pontot az i-re és a fentieknél alacsonyabb szintre hozza a nemzeti kisebbségek (bocsánat: nemzeti kisebbségek/nemzeti közösségek – hogy ismét megelőzzünk egy újabb helyreigazítási kérelmet) dátumait, mert hogy azok csak „saját ünnepeik”, nem pedig „tartományi jelentőségű dátumok”, mint a szerbség történelmi pillanatai. Minek is ünnepelné a többség a kisebbségek ünnepeit – miközben az utóbbiak számára elő van írva a „tartományi jelentőségű dátumok megjelölése” meg a díjak és elismerések majdani boldog átvétele.
A 4. szakasz még arról is rendelkezik, hogy a nemvajdaság nemnapjainak „megjelöléséről” a tartományi közigazgatási szervek gondoskodnak, addig a kisebbségi ünnepekről csak saját nemzeti tanácsaik – méghozzá a törvénnyel összhangban (értsd: nem is tartományi döntés, hanem magasabb rendű köztársasági parancsolat alapján).
A hatalmi panasz félreérthetetlenül megdőlt: nem mi használtunk tehát „valótlan állításokat”, hanem bizony a „helyreigazítás”.
- Hatalom és bürokrácia kontra sajtó
Természetesen minden hatalom azt szeretné, ha a sajtó talpnyaló módon kiszolgálná és műveit meg nevét kizárólag „diccsel ejtené” (ld. A walesi bárdok). Magyarországon ezt úgy érték el a „zemúttnyócévbe”, hogy ezres nagyságrendű kirúgásokkal igába hajtották és bedarálták a közmédiát, tönkretették a fővárosi sajtót, a nagy példányszámú vidékit pedig kiszolgáltatták két nemzeti oligarchának. Amerikában ezt így lehetetlen végrehajtani, Trump ezért próbálkozik azzal, hogy „álhírsajtónak” gúnyol minden kritikus hangvételű médiát.
A walesi bárdok: Gémes József animációs filmjéből
Esetünkben is világosan kitűnik a hatalom nyelvi-logikai diktátuma. Szőrszálhasogatással akarja kikényszeríteni a szemfényvesztő bükkfanyelv bevezetését: ne legyen „Vajdaság napja” az, amit mindenki más logikusan annak tart.
Arról nem is beszélve, hogy a helyreigazítás nemes egyszerűséggel „hírnek” nevezi minden olyan anyagunkat, amelynek szóhasználatát nehezményezte. Holott az egyik közülük kifejezetten és deklaráltan kommentár, vagyis vélemény, amire nem vonatkozik helyreigazítási jog. Illett volna alaposabban sajtóelemezni – és a vonatkozó, sőt hivatkozott törvényt (a Szerb Képviselőház által elfogadott Törvény a tömegtájékoztatásról és a médiáról, 98. szakasz) pontosabban értelmezni.
Ezzel nemcsak a nyelvi és logikai bukfencek lepleződtek le, hanem az is, hogy a hatalom még a jogi vonatkozások mindegyikét sem tartja tiszteletben. (Odáig már el sem megyünk, pedig vitatható kérdés lehetne az is, hogy egyáltalán van-e joga egy főtitkárhelyettesnek közszolgaként helyreigazítást kérelmeznie nyelvi megfogalmazás ügyében.)
Öngól
Végezetül jegyezzük meg, hogy a vajdasági magyar politikum saját érdekében sokkal jobban tenné, ha kényes kérdések kapcsán is egyenes beszédben kommunikálna saját népével, mintsemhogy hatalmi szóval, kioktató modorban próbálja megvalósítani a nyelvi-logikai diktatúrát.
A vajdasági magyar emberek ugyanis nem a „Vajdaság napja” kifejezésen akadtak ki, hanem azon, hogy saját képviselőik is rászavaztak egy olyan arrogáns nacionalista trükkre, amely formálisan megkülönbözteti, történelmileg kisemmizi, a jelenben-jövőben pedig másodrangú polgárrá teszi őket saját szülőföldjükön.
Aki ezt nem érti vagy semmibe veszi, annak egyértelműen kényelmetlen lehet a világos beszéd meg a valósággal való közvetlen érintkezés.
Fenti nyitóképünkön Vajdaság három zászlaja a tartományi szervek székháza előtt. Vajdaság statútumának 7. szakasza értelmében „A többnyelvűség, a multikulturalizmus és a vallásszabadság Vajdaság AT számára kiemelt jelentőségű általános érték.” Már amennyire azt a zászlók „tarkasága” meg a most megállapított tartományi jelentőségű dátumok „azonos rangja” is mutatja…
