A napokban robbant a hír, hogy „MAGAR NYELV” cím került egyes nyolcadikos magyar nyelvtankönyvek borítójára, majd egy térképen vették észre a szülők a „MAGZARORSYÁG” feliratot. Hány hiba hemzseg még a magyar tankönyvekben? – teszi fel a kérdést közleményében a Vajdasági Magyar Plénum (VMP), és arra is emlékeztet, hogy már 2013-ban a VMSZ hivatalos honlapján jelent meg olyan írás, amely a magyar tankönyvek súlyos nyelvi és helyesírási hibáira figyelmeztetett.

„Egy tankönyv kéziraton, szerkesztésen, lektoráláson, műszaki előkészítésen, nyomdai ellenőrzésen és jóváhagyáson megy keresztül. Legalábbis így kellene történnie. Hogyan juthatott át valamennyi ellenőrzési ponton egy olyan borító, amelyen még a tantárgy nevét sem sikerült helyesen leírni? A legmegdöbbentőbb, hogy Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke saját közlése szerint egy szülő bejelentéséből értesült a hibáról. Vagyis nem a kiadó, nem a minisztérium, nem valamelyik ellenőrző szerv és nem az MNT szűrte ki a hibát, hanem egy szülő, miután a könyvek már elindultak a gyerekek felé” – írja a VMP, mely szerint a közvetlen szakmai és kiadói felelősség a kiadót terheli: a lektor feladata a hibák jelzése, a kiadóé pedig azok kijavítása és a végleges, nyomdakész anyag ellenőrzése.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

„Az MNT-nek és az illetékes tartományi szerveknek ugyanakkor számot kell adniuk arról, milyen dokumentum alapján adták meg a jóváhagyást, és ellenőrizte-e bárki, hogy valóban a lektorok által jóváhagyott változat került-e a nyomdába. Ha az MNT nem teszi meg a szükséges lépéseket, nem vizsgálja ki érdemben az ügyet és nem tárja fel a felelősségi láncot, akkor mi megtesszük! A Vajdasági Magyar Plénum összegyűjti és dokumentálja a vajdasági magyar nyelvű tankönyvekben talált hibákat, majd megteszi a szükséges hivatalos lépéseket” – szögezte le többek között a VMP.

Fremond: Rendeztük a hibás borítójú magyar nyelvtankönyvek ügyét!