Két hét múlva, vagyis szeptember 19-én a YouTube-on indul majd a 24 minuta sa Zoranom Kesićem (24 perc Zoran Kesićtyel) című szatirikus műsor új évada. Erre azért kerül sor, mert a Nova S televíziót működtető Adria News Network (ANN) nem folytatja az együttműködést Kesić csapatával – írja az N1 Televízió honlapja.
A cikk szerint a műsor készítői és az ANN képviselői nem tudtak megegyezni a folytatásról. A történethez az is hozzátartozik, hogy a Nova S tulajdonosi háttere nemrég megváltozott: az Adria News Network irányítását a portugál Alpac Capital befektetési alap vette át.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Az új tulajdonos azt állítja, hogy elsősorban pénzügyi okok állnak a döntés hátterében. A társaság közölte, hogy elemzésük alapján a 24 minuta sa Zoranom Kesićem a Nova S egyik legdrágább műsora volt: évente több mint félmillió euróba került, miközben egy év alatt kevesebb mint harmincórányi műsor készült.
Ezekre a hírekre Zoran Kesić a Facebookon reagált, és visszautasította az ANN érvelését. Kesić szerint a műsor magas költségeire és a spórolásra való hivatkozás csupán ürügy, ugyanis a legutóbbi találkozón hivatalos adatokkal támasztotta alá, hogy a műsor éves szinten jelentős bevételt termelt a televíziónak.
Kesić szerint a történetben valójában nem a pénzügyi adatok, hanem a szerbiai választásokig hátralévő napok, hetek és hónapok száma lehet a meghatározó. Állítása szerint az új tulajdonosok nem tettek olyan ajánlatot, amely alacsonyabb költségvetéssel lehetővé tette volna a műsor folytatását. A műsorvezető arról is beszélt, hogy értesülései szerint portugál részről felmerült: az új évad ne induljon el a választások előtt, hanem csak azok lezárulta után kezdődjenek meg a felvételek.
A történet vége végül az lett, hogy szeptember 19-től a műsor saját YouTube-csatornáján jelentkezik az új részekkel. Kesić a bejegyzésében elköszönt a Nova S nézőitől, a kollégáinak pedig kitartást kívánt, és emellett köszönetet mondott a médiában dolgozó kollégáinak is, akik az elmúlt napokban támogatásukról biztosították és segítséget ajánlottak a műsor stábjának.

