Szélsőjobboldali győzelem Szász-Anhaltban Rendkívüli lapszemlénk a keletnémet tartomány parlamenti választásairól

A szász-anhalti tartományi választások kimenetele nagy figyelmet kapott a világsajtóban. A szélsőjobboldali AfD [Alternative für Deutschland, azaz Alternatíva Németországért] 44,5 százalékkal győzött – de nem lehet tudni, melyik párt hajlandó koalícióra lépni vele. A további eredmények: CDU 18,5%, Der Linke 9,5%, Zöldek 9,0%, SPD 8,0%, BSW 5,0%, FDP 2,0%, egyéb 3,3%. Sok kommentátor „vízválasztó pillanatról”, „földrengésről” vagy „sokkról” ír, hiszen az AfD populista, euroszkeptikus, extrémista politikai párt, amelyet 2013-ban alapítottak, ellenzi a bevándorlást és élesen kritizálta Angela Merkel volt kancellárt, akinek politikája szerintük lehetővé tette a 2015-ben elhatalmasodott bevándorlási hullámot. – Átlapoztuk a világsajtót Brüsszeltől Moszkváig és New Yorktól Tokióig.

A brüsszeli de Tijd című gazdasági és politikai napilap a szász-anhalti választások hatását vizsgálja a szövetségi politikára, különös tekintettel Merz kancellár politikai jövőjére:

„Az AfD rekorderedménye Szász-Anhaltban azt mutatja, hogy sok szavazó számára látszólag a szélsőjobboldali párt jelenti az egyetlen alternatívát a hagyományos centrista pártok kudarcot vallott politikájával szemben. A választási eredmény nem más, mint földrengés Németország háború utáni politikai rendjében. Az AfD sikere szokatlan, mivel Németország mindig is küzdött náci múltjával. Az AfD közel áll a neonáci mozgalomhoz, rasszista összeesküvés-elméleteket terjeszt, és a migráns hátterű emberek »remigrációját« szorgalmazza.”

„Óriási sokk Berlinben” – írja az amszterdami Volkskrant című közép-baloldali napilap:

„Még soha nem ért el ilyen erős eredményt egy olyan párt, amelyet a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal szélsőjobboldalinak minősített. Ez egy »vízválasztó pillanat« Németország számára – mondta Thorsten Frei, a CDU frakcióvezetője a Bundestagban. Merz kancellár rendkívül népszerűtlen, és pozícióját tovább gyengíti ez a választási eredmény.”

A torinói La Stampa című, egyik legrégibb olasz liberális, régebben fasiszta, antikommunista napilap kommentátora megdöbbent:

„81 évvel Hitler bukása után, aki romokban hagyta az országot, és a holokauszt kitörölhetetlen bűntudatával sújtotta, egy olyan párt alakult ki, amely többé-kevésbé nyíltan arra hivatkozik, hogy a tartományi választásokat »Németország nyerte meg«.”

A moszkvai Rosszijszkaja Gazeta című, az Oroszországi Föderáció Kormányának hivatalos lapja, amely napilapként és hivatalos közlönyként működik, ezt jegyzi meg:

„Egyre nehezebb figyelmen kívül hagyni egy olyan pártot, amely a választásokon a szavazatok jelentős részét, sőt egyes esetekben, mint például az ország keleti részén, a szavazatok többségét szerzi meg. Ezért beszélnek már Németországban a CDU-n belüli megosztottságról, hogy ti. lehetséges és szükséges-e együttműködni az AfD-vel. A valóságban ez a megosztottság már létezik; csak még nem vált nyilvánossá.”

A tokiói Mainichi Shimbun című közép-baloldali napilap elemzése szerint:

„Németországban a lakosság régóta negatívan viszonyul az AfD-hez a holokauszt miatt. Az AfD példátlan győzelme után azonban már nem feltételezhető, hogy az úgynevezett »tűzfal« továbbra is működni fog. A tartományok felelősek az oktatásért, a kultúráért és a biztonságért. Amennyiben az AfD ténylegesen kormányozni kezdi Szász-Anhaltot, erős jobbratolódástól kell tartani az állami politikában: ez vízválasztó pillanat lenne.”

A Neue Zürcher Zeitung ezt írja:

„Elsöprő győzelmével az AfD elérte, bár fordítottan, azt, amit Friedrich Merz kancellár évekkel ezelőtt politikája céljának kiáltott ki: »A felére akarom csökkenteni az AfD-t«, ahogy azt már a 2018-as CDU pártelnöki posztjáért folytatott kampánya során is kijelentette. Tartományi szinten most éppen az ellenkezője történt: az AfD több mint kétszeresére növelte szavazatarányát az előző választásokhoz képest. Merzt valószínűleg a szavai alapján fogják megítélni: a már amúgy is súlyosan meggyengült kancellárra nehezedő nyomás valószínűleg még tovább fog fokozódni. Egy ideje már folyik a párton belül a vita az eddig sikertelenül teljesítő kormányfő leváltásáról.”

„Keleten Merz még népszerűtlenebb, mint Nyugaton” – írja a párizsi Libération című, Jean-Paul Sartre és Serge July által alapított közép-baloldali napilap:

„Üzleti profilját és empátia hiányát nem fogadják jól. Merz soha nem felejtette el azt a megaláztatást sem, amelyet politikai mentora, Helmut Kohl volt kancellár szenvedett el 1991. május 10-én. Az »újraegyesítési kancellárt« tojásokkal dobálták meg Halle, Szász-Anhalt második legnagyobb városának piacterén. Akkor az egyik elkövetőre vetette magát, mielőtt azt a rendőrök lefogták volna. Ez a fénykép még mindig szimbolizálja Kohl és a keletnémetek közötti elidegenedést, akiknek némileg elhamarkodottan »virágzó tájakat« ígért. A vasárnapi választási eredmények elsősorban Merz szélsőjobboldal elleni harcában alkalmazott stratégiájának kudarcát illusztrálják.”

A varsói Rzeczpospolita című gazdasági és jogi napilap erre figyelmeztet:

„Merzt még nem buktatták meg, de két hét múlva választások lesznek további két kelet-német tartományban. A kancellár talán nem fogja tudni túlélni az AfD további diadalait. Németország hamarosan egy kulcsfontosságú kérdéssel fog küzdeni – azzal, hogy meddig mehet el a szélsőjobboldal. Ez valószínűleg szövetségeseire is vonatkozik.”

A New York-i Wall Street Journal című, 1889 óta megjelenő, elsősorban amerikai gazdasági és nemzetközi üzleti témákkal, valamint pénzügyi hírekkel és témákkal foglalkozó, a republikánusokhoz húzó, konzervatív napilap így fejti ki véleményét erről a témáról:

„A jelzés egyértelmű, még akkor is, ha az AfD többsége nem biztosít számára működőképes többséget a tartományi kormányban. A választóknak elegük van a bevett pártokból. Ez a frusztráció elsősorban abból a liberális bevándorlási politikából fakad, amelyet Berlin 2015-től kezdődően egy évtizeden át folytatott, és amelyet nehéz visszafordítani.”

A bécsi Der Standard című szociál-liberális napilap így számol be erről:

„A gazdasági hírek feltárják a lakosság valódi, sürgető aggodalmait. De az AfD-nek nincs válasza. A gazdasági liberalizmus eltűnt. Alice Weidel, a párt társelnöke, aki közgazdász, nemrégiben egy interjúban megerősítette, hogy támogatja az euróövezetből való kilépést, a schengeni övezet megszűnését, és ezáltal a német gazdaság teljes elszigetelődését.”

Az ontariói The Globe and Mail című konzervatív napilap a NATO-tagok védelmi kiadásait vizsgálja.

„Az AfD azt követeli, hogy a német kormány több pénzt fektessen be a munkahelyek elvesztésének megállításába, ne pedig fegyvervásárlásba. Az AfD-t egy olasz tábornok és szélsőjobboldali politikus is támogatja. A NATO kiadási céljait »ostobaságnak« nevezte, azt állítva, hogy az EU és a NATO eltúlozza az orosz fenyegetést. Miközben a NATO-országokban folytatódik az újrafegyverkezés, a magas kiadások, különösen a 3,5 százalékos cél, megfizethetetlenek ezeknek az országoknak.”

Keletnémet düh: miért tarol az AfD a volt NDK-ban? – teszi fel a kérdést a budapesti Népszava című baloldali napilap:

„A várakozásoknak megfelelően az Alternatíva Németországért nagy fölénnyel megnyerte a szász-anhalti tartományi választást. A jobboldali populista AfD azonban nemcsak itt, hanem más keletnémet tartományokban is messze a legnépszerűbb, így Szászországban, Türingiában, Brandenburgban és Mecklenburg–Elő-Pomerániában, miközben Nyugat-Németországban jóval gyengébb. A német politika egyik központi problémája továbbra is az, mi táplálja a keletnémetek dühét.

Kézenfekvő magyarázat lenne, hogy még ma is rosszabbul élnek, és ezért büntetik Berlint. Csakhogy a számok egyre kevésbé igazolják ezt. A bér és a termelékenység a keleti tartományokban már a nyugati szint mintegy 84 százalékán áll, a hosszú biztosítási idő után járó átlagnyugdíj pedig a nyugati 95 százaléka. A digitális átállás terén több keletnémet régió kifejezetten fejlettnek számít, szó sincs arról, hogy Szász-Anhalt és a többi keleti tartomány messze elmaradna például Bajorország vagy Észak-Rajna–Vesztfália mögött. A német újraegyesítés óta eltelt évtizedekben óriási pénzek áramlottak keletre, és ezek hatását ma már autópályákban, felújított városközpontokban, színházakban, egyetemekben és ipari beruházásokban is látni lehet.

Mégis makacsul él a keletnémetekben az az érzés vagy meggyőződés, hogy ma is csak másodrendű polgároknak számítanak. Ez részben történelmi örökség. Az 1990 utáni átalakulásért sok családnak komoly árat kellett fizetnie. Számos keletnémet polgár életszínvonala rohamosan csökkent, többen lecsúsztak a társadalmi ranglétrán.

Az egyesítés politikai szempontból igen sikeres volt, társadalmi tekintetben azonban sokan úgy élték meg, hogy az egyik rendszer beolvadt a másikba. Nyugati vezetők érkeztek a minisztériumokba, az egyetemekre, a vállalatokhoz, miközben a keletnémeteknek azt kellett hallgatniuk, hogy jobb, ha mielőbb alkalmazkodnak.

A keletnémetek szűnni nem akaró kisebbségi érzésében döntő szerepet játszik az elvándorlás.

Szász-Anhalt 1991 és 2024 között lakosságának csaknem negyedét elvesztette. A távozók között aránytalanul sok volt a fiatal, a képzett munkaerő és a nő. Sok kisvárosban és faluban ezért ma idősebbek, bizonytalanabb jövőjű társadalmi rétegek élnek. Ezek az emberek a saját szemükkel látják a települések lassú elnéptelenedését és annak minden drámai következményét: boltok zártak be, regionális buszjáratok szűntek meg, egy sor házban senki sem maradt, kevesebb gyerek tanul az iskolában.

Ilyen környezetben könnyű elhinni, hogy »Berlin« megfeledkezett róluk, még akkor is, ha országos összevetésben az adatok ezt nem támasztják alá.

Ez magyarázza azt a különös helyzetet is, hogy az AfD gyakran éppen ott a legerősebb, ahol kevés a bevándorló. A párt sikere szorosan összefügg az elöregedéssel, a fiatalok elköltözésével és azzal az érzéssel, hogy a településnek nincs jövője. A migráció így sokszor inkább jelkép: a választó szemében annak a bizonyítéka, hogy a kormány másokra figyel, miközben őt magára hagyta.

Az AfD ezt az érzést pontosan érti, és minden konfliktust ugyanabba a történetbe illeszt be: Berlin és Brüsszel diktál, a »mainstream« média kioktat, a régi pártok pedig nem hallják meg a hétköznapi embert.

A szövetségi kormányok erre többnyire gazdasági válaszokat adtak. Támogatást, beruházást, ipartelepítést, közlekedésfejlesztést. Ezek fontosak is, de önmagukban nem jelentenek gyógyírt a keletnémet társadalom lelki gondjaira. Ha egy térségből folyamatosan elköltöznek a fiatalok, és az ott élők azt érzik, hogy az ország többi része alig vesz róluk tudomást, akkor kevés vigaszt jelent számukra, hogy a gazdasági mutatók javultak.

Berlinnek ezért nem elég támogatásokkal és beruházásokkal válaszolnia. A keletnémetek sérelmeit komolyan is kell vennie ahelyett, hogy rendre kioktatná őket arról, miért látják rosszul a saját helyzetüket.

Az AfD persze nem azért erős, mert a keletnémeteknek igazuk van minden sérelmüket illetően, a számokból is tudjuk, hogy ez mennyire nincs így. Ugyanakkor a szász-anhalti eredmény azt üzeni: harminchat évvel az egyesítés után Németország gazdaságilag sokkal egységesebb lett, érzelmileg viszont ismét távolodik egymástól Kelet és Nyugat. Ezt a rést a szélsőjobb párt ma ügyesebben tölti ki, mint bárki más. És ennek nagyon drámai következményei lehetnek nemcsak Németországra, hanem egész Európára nézve.”

Megrázkódtatás Berlinnek, írja a Frankfurer Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilap:

„A szász-anhalti eredmény hatalmas stresszpróba a szövetségi szintű fekete-vörös koalíció – és Merz kancellár – számára.

Bármennyire is egyértelmű volt a CDU veresége Szász-Anhaltban hónapok óta, a berlini pártvezetés már régóta felismerte, hogy az igazi kihívás csak az eredmények kihirdetését követő órákban és napokban kezdődik. Nemcsak a kis állambeli párttársaik gyenge teljesítménye fenyegetett azzal, hogy olyan erőt szabadíthat fel, amely még a Konrad Adenauer-házban is érezhető volt. A magdeburgi és berlini helyzet kezelése volt a döntő. Ez különösen igaz volt, mivel a vasárnap esti első előrejelzések azt mutatták, hogy a CDU számára még rosszabb a helyzet, mint amit a közvélemény-kutatások előre jeleztek.

Tehát a pártközpontban nemcsak azt kellett eldönteniük, hogyan kezeljék a helyzetet és milyen hangnemet üssenek meg – olyan hangnemet, amely igazságot szolgáltat a magdeburgi döntések jelentőségének a nemzeti párt számára anélkül, hogy Szász-Anhaltban leereszkedőnek tűnne –, hanem azt is, hogy ki lesz ezért a felelős. Végső soron az AfD az abszolút többséget is megszerezhette volna – ez egy új helyzetet teremthetett volna Németországban, amely a kancellár nyilatkozatát igényelhette volna, messze túlmutatva magán a párton. Ennek eredményeként a hétvégén telefonhívások özöne csapott le a CDU-n belül, a pártvezetés vasárnap délután ülésezett a Konrad Adenauer Házban.

Kezdetben a szokásos eljárásokat követték. Franziska Hoppermann főtitkár röviddel 18 óra után jelent meg kamerák előtt az ARD-n. »Ez hatással van ránk, kereszténydemokratákra« – mondta.

Friedrich Merz pártelnök kezdetben hallgatott. Hétfőn a Konrad Adenauer Házban a CDU vezetőjelöltjével, Sven Schulzéval folytatott pártbizottsági ülések után sajtótájékoztatót tartott. Merz a drezdai és erfurti CDU vezette kormányokra utalva már jelezte, hogy látszólag nem zár ki egy olyan kreatív utat, amely lehetővé tenné Schulze számára a kormányzás folytatását – az AfD nélkül, de legalább közvetve a Baloldali Párt valamilyen támogatásával. Drezdában és Erfurtban a CDU tartományi miniszterelnökei közvetve, az úgynevezett konzultációs mechanizmuson keresztül kapják meg kinevezéseiket. Köztudott azonban, hogy a CDU-n belül vannak hangos kritikusok, akik elutasítják az ilyen burkolt együttműködést. Hoppermann az összeférhetetlenségi határozatra utalva a ZDF-en kijelentette, hogy a vonal egyértelmű: »Nincs együttműködés baloldali és jobboldali szélsőségesekkel.« A kezdeti előrejelzések azonban nyitva hagyták a kérdést, hogy a CDU egyáltalán ilyen helyzetbe kerülne-e – vagy az AfD a BSW-vel (Szász-Anhalti Állampolgári Szövetség) együtt mégis hatalomra kerülhetne.

De mivel a CDU eredménye Magdeburgban ilyen drámaian gyenge, egy másik kérdés is sürgeti a pártot: milyen befolyása volt a szövetségi kormánynak? Hát a kancellárnak? 2018-ban, a politikába való visszatérése után Merz bejelentette szándékát, hogy felére csökkenti az AfD támogatottságát. Szász-Anhaltban a választók mostanra a CDU támogatottságát a felére csökkentették, az AfD-ét pedig megduplázták. Amikor arról kérdezték, hogy újraéled-e a vita Merzről, Hoppermann így válaszolt: »Nem, itt nem fogunk vitát kezdeni.« A szövetségi kormányt és a Bundestagot négy évre választják, »és ez ma este még csak szóba sem került«. A CDU-ban valószínűleg nem mindenki osztja ezt a nézetet. Thorsten Frei, a parlamenti frakcióvezető pedig szinte könyörgő hangon mondta: »Úgy vélem, ebben a helyzetben kulcsfontosságú, hogy összességében stabilak legyünk és maradjunk.«

Bármennyire is drámaira sikeredett a szász-anhalti választás, az eredmény legalább némi megkönnyebbülést hoz az SPD-nek a párton belül. Az SPD szempontjából, mind állami, mind szövetségi szinten, a legfontosabb, hogy visszajutottak a tartományi parlamentbe és megtartották eredményüket szilárd nyolc százalékon.

Az eredmény nemcsak az állami pártot, hanem a nemzeti vezetést is stabilizálja. Annak ellenére, hogy mindenki tudja, a tartományi eredmény nem igazán a nemzeti vezetés miatt volt pozitív, hanem elsősorban taktikai választási megfontolásoknak köszönhető. Hasonló hatás látszik a Zöldeknek is kedvezni, akik javítani tudták az eredményüket, és a kezdeti előrejelzések szerint valószínűleg jó nyolc százalékot fognak elérni. A szász-anhalti SPD-tagok – a Zöldekkel ellentétben – bölcsen tartózkodtak a berlini prominens személyiségekkel való kampányszereplésektől. Az eredmény azonban nem ad alapot Bas és Klingbeil – már így is jelentős – újabb kritikájára. A pártvezetés valószínűleg azt az érvet fogja felhozni, hogy a meggyőző választási eredmény fényében most szövetségi szinten is meg kell őrizni a nyugalmat. Bas ennek megfelelően vasárnap este kijelentette, hogy az eredmény valójában segíteni fog az SPD-n belüli sorok összezárásában.

Klingbeil és Bas ugyanis – a koalíción belüli összes vita ellenére – továbbra is a szövetségi koalíció stabilitásának garanciáját jelenti, ezt a nézetet a CDU/CSU politikusai is osztják. A dolgok biztosan nem válnának könnyebbé a kormányzásban, ha Klingbeil és Bas már nem lennének pártvezetők, ami azt jelentené, hogy más személyek vezetnék az SPD-t a koalícióban.”

Lapszemle. Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)