Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke kijelentette, hogy a párt a közelgő választásokon olyan listával indul, amelyen a jelöltek 40 százaléka új név.
„Mi vagyunk az egyik oldalon, mindenki más pedig közvetlenül vagy közvetve a tiltakozók oldalán áll” – mondta Vučević.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Elmondása szerint a tiltakozó egyetemisták listáján azt a szándékot látja, hogy csapást mérjenek és fájdalmat okozzanak azoknak, akik nem úgy gondolkodnak, mint ők. Vučević ezt a politikai totalitarizmus egyik formájának nevezte.
„Ilyen mértékű kirekesztést 1945 óta nem láttunk. Ilyesmivel eddig nem találkoztunk. Voltak súlyos konfliktusok, de mindig folyt párbeszéd” – mondta az SNS elnöke.
Vučević azt is közölte, büszke arra, hogy az Egyesült Szerbia listáján szerinte jó emberek szerepelnek, akiknek jó ötleteik vannak, és Szerbia valamennyi körzetéből érkeznek.
Emlékeztetett arra is, hogy listájuk vezetője, Aleksandar Vučić egyben a miniszterelnök-jelöltjük is.
„Nincsenek rejtett dolgok, nincsenek árnyékból irányító vezetők, nálunk minden ismert” – hangsúlyozta Vučević.
Hozzátette, hogy az „Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia” lista a „gyűlöletre és a tiltakozásra adott válasz”.

