A Népi Szerbia koalíció hétfőn hivatalosan is kérelmet nyújtott be a Köztársasági Választási Bizottsághoz (RIK), hogy vonják vissza A nép választása (Izbor naroda) elnevezésű választási listáját, írja a Beta.
A visszavonási kérelemben a koalíciót alkotó három politikai szervezet – az Ökológiai Felkelés, a Szerbiai Népi Mozgalom és a Szerbia Új Arca vezetőinek nyilatkozatai szerepelnek.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
A RIK korábban már kihirdette az A nép választása listát az október 25-i előrehozott parlamenti választásokra. A listának a szavazólapon a 9-es sorszám alatt kellett volna szerepelnie.
Miroslav Aleksić, a Szerbiai Népi Mozgalom elnöke korábban már bejelentette, hogy visszavonják a választási listát. Mint mondta, annak benyújtásával bebizonyították, hogy komoly kapacitásokkal és infrastruktúrával rendelkeznek, hiszen három nap alatt össze tudtak gyűjteni tízezer támogatói aláírást. Mostani lépésükkel ugyanakkor a „referendumhangulatot”, valamint – megfogalmazása szerint – a politikai színtér jelenlegi legerősebb szereplőjét kívánják támogatni.
„A Népi Szerbia koalíció benyújtotta a listáját, majd úgy döntött, hogy visszavonja, mert számomra és az NPS számára a politizálás mindenekelőtt küzdelmet, az emberek szolgálatát és akaratuk meghallgatását jelenti. Kezdettől fogva az egységes front és a referendumhangulat megteremtése mellett álltunk ki, mert úgy véljük, hogy az ilyen autoriter rendszerekkel csak egységesen lehet szembeszállni” – mondta Aleksić az N1 televíziónak.

