Az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) tanácsának négy tagja tájékoztatta a nemzetközi tisztségviselőket arról, hogy megítélésük szerint a testület képtelen ellátni törvényben előírt feladatait a választási kampány idején. Ennek okaként azt jelölték meg, hogy a testület 72 órán belül nem hozott döntést az Informer televízió elleni két panasz ügyében.

Az Európai Unió képviselőinek és a nemzetközi diplomáciai képviseleteknek címzett levelükben Dubravka Valić Nedeljković, Ira Prodanov Krajšnik, Mileva Malešić és Rodoljub Šabić azt írták, hogy a REM tanácsa október 6-án két vizsgálati eljárást indított az Informer ellen, a választási kampány szabályainak feltételezett megsértése miatt. Az október 9-i ülésen azonban egyik ügyben sem született határozat, mivel egyetlen javaslat sem kapta meg az elfogadáshoz szükséges öt szavazatot.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal

Rámutattak, hogy az elektronikus médiáról szóló törvény 72 órás határidőt ír elő a választási kampány során elkövetett jogsértésekkel kapcsolatos eljárásokat lezáró határozatok meghozatalára és kézbesítésére. Véleményük szerint a REM nem tartotta be a törvényes határidőt.

Az ülésen ismertetett adatok szerint a REM október 5. és 9. között több tucat panaszt kapott médiaszolgáltatókkal szemben, amelyek többsége az Informerre vonatkozott.

A REM tanácsának négy tagja azt is közölte, hogy az Informer továbbra sem része a választási kampány rendszeres médiamonitoringjának. Ezt összefüggésbe hozták a tanács kormánypártinak nevezett tagjainak szeptember 28-i ülésen tanúsított magatartásával.

A levél szerint a REM szakmai szolgálatának jelentéseit az október 9-i ülésen az Informer főszerkesztője és a kormánypártinak minősített tanácstagok élesen támadták és vitatták. Az aláírók szerint ugyanezeknek a megállapításoknak az eljárások megindításakor még nem voltak kifogásolói.

A tanács négy tagja úgy értékelte, hogy ugyanezen az ülésen több más eljárásban is megakadályozták a döntéshozatalt. Ezek az eljárások az elektronikus médiáról szóló törvény súlyos megsértésének gyanúja miatt indultak, és az ellenzéki választási szereplők sérelmére elkövetett jogsértésekkel foglalkoztak.

A nemzetközi tisztségviselőktől azt kérték, hogy rögzítsék, hogy a REM nem zárja le a választási eljárásokat a törvényes határidőn belül, hogy a további megfigyelés során értékeljék a testület tényleges képességét a döntések meghozatalára és végrehajtására és mindezt vegyék figyelembe a választási feltételek egyenlőségének, a médiapluralizmusnak és a választási folyamat tisztaságának értékelésekor.

Az aláírók ismételten kérték az Európai Bizottság korábbi értékeléseinek felülvizsgálatát is, amelyek a REM tagjainak kiválasztási folyamatára vonatkoztak. Külön kiemelték a 2026 júliusában készült tájékoztató feljegyzés azon megállapítását, amely szerint a hatóságok „konstruktív hozzáállást” tanúsítottak.

A négy tanácstag úgy értékelte, hogy a REM működési problémáinak következményei már nem csupán az intézményi működés megbénulásának kockázatát jelentik, hanem közvetlenül befolyásolják a törvényes és tisztességes választási folyamat lebonyolítását.

Archívum (Fotó: Srđan Ilić/Insajder)