A választási kampány a hajrájához érkezett, két hét múlva pedig minden kérdésre választ kaphatunk. Kiderül, mely pártok jutnak be a parlamentbe, hány mandátumot érnek a megszerzett szavazatok, és milyen politikai erőviszonyokat eredményeznek a választások Szerbiában.
Dušan Pavlović professzor több lehetséges választási eredményt is modellezett. Az Insajdernek elmondta, elsősorban arra volt kíváncsi, milyen eredményre számíthat az Egyetemista lista, és megteremtheti-e a választás a politikai változás lehetőségét. Mint hangsúlyozta, az Egyetemista lista az egyetlen olyan szereplő, amely korábban még soha nem indult választáson.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
A professzor a modellezés során az Egyetemista lista szempontjából legkedvezőtlenebb, de reálisnak tekinthető feltételezésekből indult ki. Azzal számolt, hogy a Szerb Haladó Párt (SNS) legalább 1,7–1,8 millió szavazatot szerez, vagyis nagyjából annyit, mint a legutóbbi választáson. Feltételezte továbbá, hogy a nemzeti kisebbségek pártjainak viszonylag állandó szavazótábora van, amely nemigen morzsolódik le. A Szerbiai Szocialista Párt (SPS) esetében a korábbi támogatottság megfeleződésével számolt, de úgy vélte, hogy a párt így is átlépi a háromszázalékos parlamenti küszöböt.
Legalább 400 ezer új szavazóra lenne szükség
Pavlović szerint a modellezés egyik legfontosabb következtetése, hogy az Egyetemista listának csak akkor lehet esélye érdemi politikai változást elérni, ha jelentősen növekszik a választási részvétel.
A 2023-as választáson a részvételi arány 59 százalék volt, ezt legalább 65 százalékra kellene növelni.
Ez mintegy 400 ezer további választó mozgósítását jelentené, akiknek túlnyomó többsége valamelyik kormányellenes listára kellene, hogy szavazzon.
Ha nem növekszik a részvétel, az Egyetemista listának nincs miben reménykednie – hangsúlyozta Pavlović.
Hozzátette, hogy 65 százalékos vagy annál magasabb részvétel esetén az Egyetemista lista esélyei lényegesen kedvezőbbek lehetnek.
A szocialisták dönthetnek a kormányalakításról?
A professzor a modellezés során abból indult ki, hogy a Szerbiai Szocialista Párt átlépi a parlamenti küszöböt, és akár ismét a jelenlegi kormánykoalíció részévé válhat.
Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az SPS korábban már többször is olyan helyzetbe került, amikor két nagy politikai tömb között választhatott, és ezzel eldönthette, melyik oldal szerez parlamenti többséget.
Ezt a politikai helyzetet az úgynevezett pivotálás fogalmával írta le.
Pavlović szerint a szocialisták történetében már kétszer előfordult hasonló helyzet. Korábban az elnökválasztás is befolyásolta döntésüket, most azonban nincs egyidejű elnökválasztás, ezért más szempontok válhatnak meghatározóvá.
Az egyik ilyen tényező az lehet, ha az Egyetemista lista akár csak néhány szavazattal is megelőzi a Szerb Haladó Pártot.
Ebben az esetben elképzelhető, hogy a hagyományosan az SNS-szel együttműködő kisebb pártok újragondolják politikai szövetségeiket.
Pavlović ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ezek egyelőre meglehetősen bizonytalan forgatókönyvek.
A professzor külön kiemelte, hogy számításai nem közvélemény-kutatáson, hanem választási szimuláción alapulnak. Azt vizsgálta, milyen feltételek mellett nyílhat egyáltalán lehetőség az Egyetemista lista számára a politikai változásra.
Következtetése szerint ehhez két feltételnek kell teljesülnie: magas választási részvételre van szükség, és a két ellenzéki párt közül legalább az egyiknek át kell lépnie a parlamenti küszöböt.
A választói névjegyzék problémája
Arra a kérdésre, hogyan lehetne elérni akár a 70 százalékos részvételt, amikor a választói névjegyzékben szereplők száma szinte megegyezik Szerbia teljes lakosságával, Pavlović a tömeges kivándorlást nevezte meg az egyik legfontosabb problémaként.
Mint mondta, az elmúlt harminc évben rendkívül sokan hagyták el Szerbiát, ám továbbra is szerepelnek a választói névjegyzékben.
Ezeket az embereket nehéz törölni, hiszen bármikor visszatérhetnek az országba.
A professzor szerint ezért a választások tisztaságának biztosításában elsősorban a szavazóhelyiségekben végzett ellenőrzésnek lehet meghatározó szerepe.
Úgy véli, ha az ellenzék megfelelő számú embert tud mozgósítani a szavazás ellenőrzésére, a választói névjegyzék hiányosságai kisebb problémát jelenthetnek.
Vučić egyszerre beszél bizonytalan eredményről és fölényes győzelemről
Pavlović kitért Aleksandar Vučić egymásnak ellentmondó választási nyilatkozataira is.
A korábbi államfő egyes alkalommal rendkívül szoros választási eredményt jósol, máskor viszont arról beszél, hogy politikai tábora 400–500 ezer szavazatos különbséggel győzhet.
A professzor szerint ez tudatos kommunikációs stratégia.
Vučić különböző üzenetekkel igyekszik megszólítani saját szavazótáborának eltérő csoportjait.
Az egyik üzenet azoknak szól, akiket meg akar győzni arról, hogy biztosan győzni fog. A másik azoknak, akik még bizonytalanok abban, hogy egyáltalán elmenjenek-e szavazni.
Ha ugyanis egy választó biztosnak tartja pártja győzelmét, könnyen úgy gondolhatja, hogy az ő szavazata már nem számít. Ha viszont szoros versenyre számít, saját voksának jelentősége is felértékelődik.
Pavlović szerint Vučić éppen ezért beszél időnként arról, hogy akár el is veszítheti a választást.
Ezzel közvetve arra ösztönzi híveit, hogy mindenképpen menjenek el szavazni, mert nélkülük nem biztos a győzelem.
A 400–500 ezer szavazatos előnyről szóló kijelentésekkel ugyanakkor azokat próbálja megnyugtatni, akiknek fontos, hogy a jelenlegi politikai vezetés hatalmon maradjon.
Nem feltétlenül a közvélemény-kutatások alapján beszél
A professzor szerint a politikusok választási kijelentéseiből nem feltétlenül lehet következtetni a tényleges közvélemény-kutatási eredményekre.
A kampányban elhangzó üzenetek elsődleges célja ugyanis a saját szavazótábor mozgósítása.
Ezért fordulhat elő, hogy Vučić egyik nap vereségről beszél, másnap pedig félmillió szavazatos győzelmet jósol.
Pavlović szerint a politikus számára nem feltétlenül az a fontos, hogy ezek az állítások összhangban legyenek egymással, hanem az, hogy az adott pillanatban milyen üzenettel tudja leginkább mozgósítani választóit.
A professzor ugyanakkor megjegyezte, hogy az elmúlt tíz évben a szerbiai közvélemény-kutatások eltérő pontossággal jelezték előre a választási eredményeket, de véleménye szerint többségük összességében megfelelt a későbbi tényleges eredményeknek.
Illusztráció (Fotó: Mina Delić)

