A szerb belügyminisztérium (MUP) közlése szerint a hivatalos becslések alapján mintegy 110 ezren vettek részt a Szerb Haladó Párt (SNS) újvidéki, Szabadság téren megtartott nagygyűlésén. A minisztérium közleménye szerint a rendezvény békésen, incidensek nélkül zajlott.
A belügyminisztérium tájékoztatása alapján a rendőrség biztosította a közrendet és a közbiztonságot, a résztvevők biztonságát, valamint a rendezvény befejezését követően a közlekedés zavartalan lebonyolítását.
Az „Aleksandar Vučić – Egységes Szerbia” választási lista kampányrendezvényén Aleksandar Vučić listavezető és Robert Fico szlovák miniszterelnök mondott beszédet. Fico szerb nyelven szólt az egybegyűltekhez, és támogatásáról biztosította Vučićot.
Vučić többek között az újvidéki vasútállomás előtetőjének leomlásáról is beszélt, amelyben 16 ember vesztette életét. Kijelentette, reméli, hogy megállapítják a tragédiáért viselt felelősséget.
A nagygyűlés zenés műsorral kezdődött. Vučić vonattal érkezett Újvidékre, mégpedig a péterváradi vasútállomásra, ahonnan támogatóinak kíséretében gyalog indult a városközpontba.
A rendezvény Vučić beszédét és a tűzijátékot követően ért véget.
A nagygyűlés Újvidéken (Fotó: 021.rs)
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal

