A november 8-i MNT-választások közeledtével az oktatás előtt álló legfontosabb kihívásokról kérdeztük Petkovics Mártát, földrajztanárt, az MNT korábbi végrehajtó és oktatási bizottsági tagját. Szerinte a kis létszámú osztályok megőrzése, a pedagógushiány enyhítése és a magyar nyelvű tankönyvellátás fejlesztése mellett az is elengedhetetlen, hogy az új összetételű nemzeti tanácsban hozzáértő, független szakemberek kapjanak helyet.

Miért fontos, hogy az MNT küzdjön a kis létszámú magyar osztályok megnyitásáért és fennmaradásáért? Mi történne azokkal a gyerekekkel, akiknek a lakóhelyén már csak néhány magyar diák van, ha az MNT nem tudna közbenjárni az érdekükben?

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal

A mindenkori MNT számára fontos kell, hogy legyen a kis létszámú tagozatok megőrzése, mert ez az identitásunk megőrzésének egyik legfontosabb alapköve, ugyanakkor különbséget kell tenni a tömb és a szórvány, valamint az általános és a középiskolai oktatás között, továbbá figyelembe kell venni a kis létszámú tagozatokkal működő iskolák iskolaközpontoktól való távolságát is. Az általános iskolai anyanyelvű oktatás biztosítása a legkisebb falvakban is prioritás, legyenek azok bárhol is Vajdaságban. Ugyanakkor a középiskolai magyar nyelvű oktatás esetében különbséget kell tenni a szórvány és a tömb között. A szórványközpontokban (pl. Nagybecskereken) a kis létszámú középiskolai osztályok megnyitásának ugyanolyan prioritásnak kell lennie, mint az általános iskolai oktatás esetében, ugyanakkor nem vagyok biztos abban, hogy a tömbben szükséges megőrizni olyan középiskolai tagozatokat, ahova évek óta már csak néhány gyerek jár. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, s ezt pszichológiai és szociológiai kutatások is bizonyítják, hogy az ilyen kis létszámú osztályok nem segítik a tanulók szocializációjának folyamatát, márpedig középiskolában a szocializáció nagyon fontos a későbbi érvényesülés miatt.

Mennyire súlyos probléma a magyar nyelvű pedagógushiány Vajdaságban, és mit tehet az MNT azért, hogy a magyar diákok minden tantárgyból megfelelő, magyarul oktató pedagógust kapjanak?

A szórványban és a falvakban kifejezetten súlyos pedagógushiány figyelhető meg, a városokban talán ennél egy kicsit árnyaltabb a helyzet. Köztudott, hogy az alulfizetett pedagógushivatást egyre kevesebben választják. Különösen nagy hiány van a természettudományokat tanító képzett tanárok tekintetében. Az érvényben lévő oktatási stratégia nem nyújt megoldási lehetőséget a hiányzó pedagógusok kinevelésére. Kiemelt ösztöndíjazással, illetve már osztálytanítói képesítéssel rendelkezők átképzésével néhány éven belül megoldható lenne a szaktanárhiány. Fontos lenne, hogy ismét nyílt pályázatok útján lehessen munkába állni, mert gyakori jelenség volt a közelmúltban, hogy az igazgatók fiókjában lapuló, a követelményeknek megfelelő önéletrajzok évekig ott porosodtak, és a nem megfelelő képzettségű, de az igazgatóhoz (és ezáltal a párthoz is) lojális személyek kerültek munkaviszonyba, ami nem kizárólag magyar specialitás, hanem a teljes szerbiai oktatási rendszer tükre. Hasonlóképpen fontosnak tartom a szakmaiság elvén történő iskolaigazgató-választást is.

Az MNT sokat tett a magyar nyelvű tankönyvek elkészítéséért. Ön, mint középiskolai tanár, hogyan látja ezt, hová fejlődött ez a történet, mennyi könyv készült el az MNT-nek köszönhetően, az oktatás mely területén érezhető a minőségjavulás vagy a könnyebb munkavégzés tanári és tanulói szempontból?

2014 és 2022 között, a megreformált általános iskolai és gimnáziumi tantervre épülő szinte összes tankönyv lefordításra került. Az általános iskolai tankönyvekből bőven van választék, több kiadó is kiadta a tankönyveket magyar nyelven. Ezek között vannak kiváló és kevésbé jó tankönyvek, de fontos, hogy azáltal, hogy több kiadó is élt a lehetőséggel a tankönyveik magyarra fordítását illetően ugyanazon évfolyam számára, biztosítani tudtuk a tanárok számára a választás lehetőségét, ami nagyon fontos. A gimnáziumi tankönyvek is lefordításra kerültek, és ez óriási segítség mind a tanulók, mind a tanárok számára. Ennek a munkának a legnagyobb részét nem a jelenlegi egylistás MNT végezte el, hanem az ezt megelőző, amikor a tagok két listáról kerültek be az MNT-be. Mindez azt bizonyítja, hogy egy egyszólamú MNT-t nyilván könnyebb irányítani, de a hajtóerő biztosításához szükség van a mindenkori ellenzékre is. Tudomásom szerint még mindig nem készültek el a magyar nyelv és irodalom tantárgy tankönyvei a középiskolák harmadik és negyedik osztályai számára. Botrányosnak tartom, hogy a magyar nyelv és irodalom tantárgy tankönyveinek elkészítése már 8 éve húzódik, s csak az első és a második osztály számára sikerült megírni és engedélyeztetni az új tankönyveket. A középiskolák harmadik és negyedik osztályában használatban lévő irodalom és nyelvészet tankönyvek a múlt század 80-as éveiben íródtak. Ezeknek a tankönyveknek a szerzői nagy tekintélynek örvendő professzorok voltak, akiknek a többsége már eltávozott az élők sorából, de az időbeli távolság miatt ezek az immár negyvenéves olvasó- és nyelvtankönyvek nem elégíthetik ki a mai korosztály szükségleteit. Az egyszólamú MNT ennek az ügynek az előmozdítása érdekében semmit sem tett. A 2027/2028-as tanévtől ismét változik a tanterv, újabb kihívások várnak az új összetételű MNT-re, számos tankönyvet kell majd rövid idő alatt átültetni magyar nyelvre. Nem mellesleg azon sem ártana dolgozni, hogy magyar nyelvű digitális tankönyvek is elérhetővé váljanak.

Mit tart az MNT legnagyobb sikerének az oktatás terén? Milyen ahhoz hasonló probléma van, aminek megoldása ehhez mérhető lenne?

Az imént ecsetelt tankönyvkiadás terén elért eredmények a hiányosságok ellenére sikernek nevezhetők. Az Oktatási Minisztérium  szabadkai tanfelügyelőségének létrehozása is pozitív, mivel a magyar többségű községek többségét ide sorolták be, s a helyi magyar ügyeket jobban megértik és orvosolni is tudják Szabadkán, semmint Zomborban vagy Nagybecskereken. A kis létszámú tagozatok megnyitását is ide sorolnám, de már említettem, hogy miért nem tekintem ezt maradéktalan eredménynek. Vitathatatlan az Európa Kollégium jelentősége is.

Áttörőnek számítana, ha a felsőoktatási intézményekbe iratkozók nem az anyaországi egyetemeket választanák, hanem az itthoni továbbtanulást. Köztudott, hogy a legtöbb érettségiző a jövőjét magyarországi egyetemi karokon képzeli el, aminek egyenes következménye, hogy a vajdasági magyar értelmiség egyszerűen elfogy. A szerb nyelv nem megfelelő ismerete az egyik oka a magyarországi továbbtanulásnak, a másik pedig, hogy az anyaországban EU-s oklevelek szerezhetők. A külföldön egyetemi oklevelet szerző vajdasági fiatalok elenyésző része tér vissza a szülőföldre. Bízom benne, hogy a mostani társadalmi változások is hatással lesznek arra, hogy a fiataljaink itthon képzeljék el a jövőjüket.

Miért fontos Ön szerint, hogy a vajdasági magyar választópolgárok részt vegyenek a november 8-i MNT-választáson? Mit veszíthet a magyar közösség, ha kevesen élnek ezzel a lehetőséggel?

Fontos, hogy beleszóljunk a jövőnkbe. A részvételi arány üzenet a megalakuló új kormány számára is, látniuk kell, hogy vagyunk és tenni akarunk a sorsunk alakulásáért. Ugyanakkor üzenet az új magyar kormány, illetve a kormány külhoni magyarságért felelős minisztériuma felé is. Fontos, hogy a leköszönő egyszólamú MNT-t felváltsa egy sokkal színesebb, szakértőkből álló nemzeti tanács, de nemcsak a 35 tagú Magyar Nemzeti Tanács szakértelme fontos, hanem a bizottságoké is. Fontos, hogy olyan független szakemberek kerüljenek be ezekbe a bizottságokba, akik a saját területükön már bizonyítottak, és tenni akarnak a közösségért. Konkrétan az Oktatási Bizottságba olyan gyakorló pedagógusokat szeretnék látni, akik az oktatási rendszerben vannak, nap mint nap tapasztalják a hiányosságokat, és azokat nyíltan meg merik mondani, és jó esetben megoldásokat is tudnak javasolni. Nem bólogató jánosokat kell beválogatni egy ilyen fontos szervbe, hanem rátermett, tapasztalt pedagógusokat, akik majd felemelik a szavukat például olyan esetekben, amikor az iskolaszékekbe általános iskolai végzettségű egyéneket pártpolitikai alapon javasolnak, amire számos példát tudok. Megalázónak és a pedagóguspálya tekintélyét sértőnek tartom, hogy felsőfokú végzettségű tanároknak és az igazgatónak olyan személyekkel szemben kelljen alárendelt helyzetben lenniük, akiknek szakmai felkészültsége nem feltétlenül teszi indokolttá ennek a szerepkörnek a betöltését.

Fotó: