A tekintélyes Science tudományos folyóirat cikket publikált az Egyetemista lista szerbiai parlamenti választásokon aratott győzelméről, külön kiemelve azt a tényt, hogy az újonnan megválasztott képviselők között nagy számban találhatók tudósok, egyetemi tanárok, orvosok és kutatók. A cikk megjegyzi, hogy Szerbiának „a világ legtöbb intellektusát számláló parlamentje” lehet, és figyelmet szentel azoknak a változásoknak is, amelyeket az akadémiai közösség Aleksandar Vučić hatalomból való távozása után vár.

„Egy asztrofizikus, aki a galaxisok fejlődését kutatja. Egy villamosmérnök, aki részt vett a robotok tervezésében. Egy szerves kémikus, aki a pandémia idején a COVID-19 elleni gyógyszerek fejlesztésén dolgozott. Egy oktatáskutató, egy szociológus, több politológus, közgazdász, orvos és kutató. Mindannyiukat beválasztották abba a testületbe, amely nagyon könnyen a világ legtöbb intellektusát tömörítő parlamentjévé válhat” – ezekkel a szavakkal kezdi a Science a szerbiai politikai változásokról szóló írását.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal

Külön kiemelik, hogy képviselők tucatjai érkeznek az akadémiai szférából, míg az új képviselők több mint fele tudományos doktorival (PhD) vagy orvosi diplomával rendelkezik.

„Egyetemeink számára ez a győzelem döntő jelentőségű”

A cikk egy külön fejezetet szentel a szerb tudomány és felsőoktatás helyzetének, valamint az akadémiai közösség új kormányzattal kapcsolatos elvárásainak.

A Science értékelése szerint Vučić uralkodása alatt a tudományos szabadságjogok leépültek, az egyetemek egyre inkább átpolitizálódtak, miközben a hatalom kritikusait marginalizálták. Ezért az új vezetéstől nagyobb egyetemi autonómiát, stabilabb tudományfinanszírozást, hozzáférhetőbb oktatást és olyan intézkedéseket várnak, amelyek megállítják a képzett emberek évtizedek óta tartó elvándorlását Szerbiából.

„Egyetemeink számára ez a győzelem döntő jelentőségű – azonnal megállítja a felsőoktatás aktív leépítését, amelyet az előző rezsim folytatott” – nyilatkozta a Science-nek Sofija Stefanović, a Belgrádi Egyetem bioarcheológusa.

Hangsúlyozta, hogy a tudományos szektor helyreállítása időt vesz majd igénybe, mivel az új kormánynak először a jogállamiságot kell helyreállítania és meg kell küzdenie a korrupcióval.

Optimista a Belgrádi Egyetem rektora, Vladan Đokić is, aki röviden úgy fogalmazott a lapnak: „Jobb idők állnak előttünk.”

A politikai kapcsolatok fontosabbak voltak a tudományos eredményeknél

A Science megállapítja, hogy a Vučić-kormányzatot azzal vádolták: politikailag beavatkozott az egyetemek működésébe, saját embereit ültette az akadémiai intézmények irányító testületeibe, és marginalizálta azokat a professzorokat, akik nem mutattak lojalitást a rezsim iránt. Egyes akadémiai dolgozók emiatt a munkájukat is elveszítették.

Rávilágított a központosított pénzügyi rendszer problémájára is, amely miatt a karok tranzakciói az államkincstáron keresztül történnek, ami korlátozza azok pénzügyi önállóságát. A Science megjegyzi, hogy az Egyetemista lista egy független Tudományos Alapot, átláthatóbb kutatásfinanszírozást és a külföldről Szerbiába visszatérni kívánó tudósok támogatását ígért.

„Megmutattuk, hogy e társadalom részei vagyunk”

A cikk végén a Science idézi Željko Popović molekuláris biológust, aki arra figyelmeztet, hogy a tudományos-kutatási szektorban a változások nem lesznek sem egyszerűek, sem gyorsak.

Ennek ellenére úgy véli, a diákok már elérték valami rendkívül fontosat: megmutatták, hogy a politikai rendszert még akkor is meg lehet változtatni, amikor úgy tűnik, a hatalom teljesen megerősítette a pozícióját.

Popović abban is reménykedik, hogy a tiltakozások megváltoztatták a polgárok véleményét a tudósokról és az egyetemi tanárokról. Mint elmagyarázza, az akadémiai dolgozók – akiket néha kiváltságos elitként vagy a társadalom terheként mutattak be – a tüntetések során vállvetve álltak a diákok mellett, nemegyszer saját testükkel védve őket a rendőrségtől.

„Megmutattuk, hogy teljes szívvel és lélekkel e társadalom részei vagyunk, és készek vagyunk mindent megtenni közös értékeink és szabadságunk védelmében” – nyilatkozta Popović a Science-nek.

Ilija Srdanović listavezető (középen) a győzelmet ünnepli (Fotó: AP/Petr David Josek)