Ana Brnabić, Szerbia ügyvezető államfője arra szólította fel a polgárokat, hogy szerdán 10.45 órakor gyűljenek össze Belgrádban, az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) székháza előtt, és fejezzék ki támogatásukat az Informer televízió mellett. A REM Tanácsa eközben az első, Informerrel szembeni intézkedésekről készül tárgyalni.

Brnabić a Nikola Pašić téren meghirdetett rendezvényt a sajtó- és szólásszabadság védelmével indokolta, azt állítva, hogy veszélybe került az Informer televízió működése.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal

„Holnap megvédjük a sajtószabadságot Szerbiában. Megvédjük a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát” – írta Brnabić az X közösségi oldalon.

Az ügyvezető államfő az Egyetemista listát „terrorral és önkényuralommal” vádolta, és azt állította, hogy a médiumok bezárása már az egyetemisták hatalomra kerülésének első hetében megkezdődik.

Brnabić felhívása a REM Tanácsának szerdára tervezett ülése előtt hangzott el. A Danas értesülései szerint a testület ezen az ülésen tárgyalhat az Informer televízióval szembeni első intézkedésekről.

A lap beszámolója alapján a REM Tanácsának keddi konzultatív ülésén, amelyen hat tag vett részt, megállapodtak arról, hogy megvizsgálják az Informerrel szembeni lehetséges intézkedéseket. Emellett a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) igazgatóbizottsági tagjainak megválasztására vonatkozó új szabályzatról is tárgyalnak.

Az Informer műsorszolgáltatási engedélyének visszavonását kezdeményező indítványt október 27-én nyújtották be a REM-hez a média- és újságíró-szervezetek, civil szervezetek, valamint a tudományos élet képviselői.

A REM Tanácsának október 29-i ülésén abban állapodtak meg, hogy először összevetik a televízió ellen korábban benyújtott panaszokat az új kezdeményezésben szereplő kifogásokkal. Azokban az esetekben pedig, amelyeket korábban még nem vizsgáltak, új eljárásokat indítanak.

Ivana Stevanović, a Slavko Ćuruvija Alapítvány képviselője – az indítvány egyik aláírója – a Danasnak nyilatkozva kijelentette, hogy a REM-nek az Informer elmúlt két-három évben folytatott tevékenységét kellene megvizsgálnia.

Stevanović szerint számos bejelentés és bizonyíték áll rendelkezésre a televízió működésével kapcsolatban. Arra szólította fel a REM Tanácsának tagjait, hogy a törvényes határidők betartásával, indokolatlan késlekedés nélkül járjanak el.

Emlékeztetett arra is, hogy a REM a műsorszolgáltatási engedély esetleges végleges visszavonása előtt ideiglenesen is megtilthatja a televízió műsorainak sugárzását.

Vanja Macanović, az Autonóm Nőközpont képviselője ugyanakkor kételkedik abban, hogy a szerdai ülésen konkrét döntés születik.

Véleménye szerint a REM Tanácsának négy tagja továbbra is akadályozza az Informer elleni eljárás megindítását. Úgy látja, hogy a testület működése lényegében megbénult, amíg nem választják meg a kilencedik tanácstagot, és nem alakul meg az új parlament.

A szerbiai elektronikus médiáról szóló törvény öt különböző intézkedést tesz lehetővé a jogszabályokat megsértő műsorszolgáltatókkal szemben: megrovást, figyelmeztetést, meghatározott műsortartalmak sugárzásának ideiglenes megtiltását, a műsorszolgáltatási engedély ideiglenes visszavonását, valamint az engedély végleges visszavonását.

Az ideiglenes műsorsugárzási tilalom legfeljebb 30 napig tarthat.