Az Egyetemista lista a bruttó hazai termék (GDP) öt százalékára növelné Szerbia védelmi költségvetését, és 20–30 százalékos béremelést tervez a hadsereg tagjai számára. A politikai tömörülés emellett folytatná a hadsereg korszerűsítését, és felülvizsgálná a katonai bérezésben tapasztalható aránytalanságokat.
Luka Ponorac, az Egyetemista lista képviselője, a Szerbiai Hadsereg egykori tisztje a politikai program ismertetésekor elmondta, hogy a védelmi kiadások növelésének üteme attól függ, milyen pénzügyi és személyi állománybeli helyzetet örököl az új hatalom a Védelmi Minisztériumban és a hadseregben.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
– A hadsereg költségvetése eddig nagyjából a GDP 2–2,5 százaléka között mozgott. A programunkban szereplő tervek szerint ezt mintegy három százalékponttal növelnénk, hogy elérjük az öt százalékot, amelyet a tágabb és szűkebb környezetünkben található országok hadseregei számára is célként határoztak meg – mondta Ponorac.
Az Egyetemista lista a katonák fizetésének egységes, 20–30 százalékos emelését is tervezi, miközben megszüntetné a jelenlegi bérezési rendszerben tapasztalható igazságtalanságokat.
Ponorac példaként említette, hogy egy különleges alakulatnál szolgáló katona többet kereshet, mint egy tábornok. Előfordulhat az is, hogy a Katonai Akadémián oktató, doktori fokozattal rendelkező ezredes fizetése alacsonyabb, mint egy alakulatnál szolgáló őrnagyé, mivel az akadémia a Védelmi Minisztériumhoz tartozik, és az ott dolgozók nem jogosultak bizonyos katonai pótlékokra.
A haditechnikai fejlesztések terén is meghatározták a prioritásokat. Ezek közé tartozik a 150–300 kilométeres hatótávolságú rakétatüzérségi rendszerek beszerzése, valamint egy rövid, közepes és nagy hatótávolságú eszközökből álló, többrétegű légvédelmi rendszer kiépítése.
Emellett korszerű kommunikációs, vezetési és információcserét biztosító rendszereket, légtérellenőrző és riasztóberendezéseket, valamint pilóta nélküli légi járműveket is beszereznének.
Ponorac a közmédiának elmondta, hogy az Egyetemista lista megerősítené a szakmai tanácsok, a Katonai Műszaki Intézet és a Műszaki Vizsgálóközpont szerepét is.
A biztonsági szolgálatok működését visszaterelnék a törvényes keretek közé, és kivizsgálnák azoknak a személyeknek a felelősségét, akik esetleg törvénytelenül jártak el.
A sajtó legutóbbi becslései szerint Szerbia a 2026-os költségvetés legutóbbi módosításával a GDP mintegy 2,8 százalékát, azaz 315,9 milliárd dinárt különített el védelmi célokra. Ez az összeg megközelítőleg 2,7 milliárd eurónak felel meg. A védelmi költségvetés 2025-ben a GDP mintegy 2,5 százalékát tette ki.

