Egy különös görögdinnye indította el azt a kutatást, amelyben a művészettörténet és a növénygenetika találkozik. A belga Ive De Smet növénygenetikus és David Vergauwen művészettörténész a szentpétervári Ermitázsban nézegette Frans Snyders Gyümölcsöspult című festményét, amikor feltűnt nekik, hogy a képen látható görögdinnye belseje egészen más, mint a mai gyümölcsé. A piros hús helyén nagy, világos részek húzódtak, olvasható a különös felfedezés története a Telexen.
De Smet először arra gondolt, hogy a festő hibázott, Vergauwen azonban felvetette: talán a 17. században valóban léteztek ilyen dinnyék. Snyders ugyanis aprólékosan, a természetet gondosan megfigyelve ábrázolta a növényeket és az állatokat. Amikor más korabeli festményeken is hasonló dinnyéket találtak, a két kutató közös vizsgálatba kezdett. A 2019-ben megjelent tanulmányukban régi festmények ábrázolásait vetették össze a görögdinnye történetéről és genetikájáról rendelkezésre álló ismeretekkel.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Így született meg az ArtGenetics kutatási projekt. De Smet és Vergauwen azóta múzeumokat járva kutatja, hogyan néztek ki a termesztett növények évszázadokkal ezelőtt. A genetikai vizsgálatok ugyanis önmagukban nem mindig árulják el, hogy egy-egy tulajdonság mikor és hol jelent meg. A régi festmények viszont fontos támpontokat adhatnak: a részletgazdag alkotásokon gyakran a gyümölcsök színe, alakja és mérete is jól felismerhető.
A képeket persze óvatosan kell értelmezni. Nem minden festő törekedett a valóság pontos megörökítésére, ezért a kutatóknak azt is mérlegelniük kell, milyen céllal készült az alkotás, és mennyire tekinthető hiteles ábrázolásnak. A legmegbízhatóbb következtetésekhez a festményeket történelmi forrásokkal, régészeti leletekkel és genetikai eredményekkel is összevetik.
A görögdinnye mellett a sárgarépa múltját is vizsgálták. Kiderült, hogy a régebbi változatok között lila, sárga és fehér színűek is voltak, a narancssárga répa pedig nem feltétlenül Hollandiából származik, ahogyan azt a közismert történet tartja. Eszerint a holland kertészek az Orániai-ház tiszteletére nemesítették ki a ma ismert változatot. De Smet és Vergauwen régi festményeket elemezve arra jutott, hogy a narancssárga répa már korábban is megjelenhetett Antwerpen környékén. Egy 2023-as genetikai kutatás szintén a reneszánsz kori Nyugat-Európához kötötte a kialakulását, pontos származási helyét azonban nem sikerült meghatározni.
A kutatók a szamóca történetét is feltárták. A mai, nagyszemű kerti szamóca elődje két amerikai faj kereszteződéséből alakult ki. Az egyik szülőfajt egy francia katonatiszt, Amédée-François Frézier vitte Chiléből Franciaországba 1714-ben. A hosszú tengeri út után mindössze öt növény maradt életben, ráadásul valamennyi nőivarú volt, így önmagukban nem hozhattak termést. A francia kertészek később más, észak-amerikai szamócák közelébe ültették őket, a két faj kereszteződéséből pedig megszületett a mai kerti szamóca elődje.
A két belga kutató munkája azt mutatja, hogy a régi festmények nem csupán művészettörténeti értéket képviselnek: a termesztett növények múltjának megismeréséhez is fontos források lehetnek.
A teljes cikket ITT olvashatják el.
Frans Snyders és Jan Wildens: Gyümölcsárus (1618–1621) (Fotó: Wikimedia Commons)

