Még egy Donald Trump sem harcolhat mindenki ellen egyszerre: az Egyesült Államokon belüli „ellenséggel”, a szomszédokkal, az Európai Unióval, de különösen Kínával nem. Egyik-másik fronton menthetetlenül korlátokba fog ütközni.
Az amerikai belpolitikában radikális konzervatív szövetségi bíróságokat akar teremteni, amelyek csatlósainak reményei szerint szépen lassan „felszabadítják” a fegyvertartást és –kereskedelmet, politikai erővé teszik a fundamentalista keresztény egyházakat, sőt megszüntetik a kisebbségek védelmét meg az abortuszhoz való jogot. Továbbá máris sikeresen dolgozik a környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi intézkedések jelentős részének eltörlésén – legutóbb például engedélyezte az azbeszt használatát, ami a betiltás előtti évtizedekben milliók egészségét rontotta (1973-ban kétezerszer annyi az azbesztet használtak, mint ma). Átfogó kampányt folytat mindennel szemben, amit a maguk kiváltságait veszélyben érző, leginkább alacsony képzettségű fehér emberek kihívásnak éreznek.
A nemzetközi porondon az EU-val szemben enyhültek a feszültségek Jean-Claude Juncker látogatása és mesteri Trump-kezelése nyomán, mert sikerült elkerülni az autóimporttal kapcsolatos vámfenyegetőzést. Az észak-amerikai szabadkereskedelmi egyezmény továbbra is veszélyben van ugyan, de arról nyugodtabb tempóban folyik a háttéralkudozás. A Kínával szemben felvállalt kereskedelmi háború viszont egyre éleződik. És Kínának nem lesz könnyű ebben a csatában szövetségest találnia.
Pedig nagy szüksége lenne szövetségesekre. Ilyeneket keresett a „Középső Birodalom” a közelmúltban megtartott BRICS országok – Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika – 10. csúcstalákozóján Johannesburgban. Ennek a találkozónak egyik fő témája a Trump-féle vámháború volt, ami a BRICS-államokat is fenyegeti. De annak ellenére, hogy a csúcstalálkozón mindegyikük állam-, ill. kormányfője részt vett, semmilyen kézzelfogható döntés nem született.
Ennek több oka van. Braziliát és Dél-Afrikát súlyos belpolitikai feszültségek sújtják és gazdaságuk is gyengélkedik. Oroszország az egysíkú (energia)gazdaság miatt harcképtelen, míg India aránylag zárt gazdasági rendszere miatt kevésbé érzékeny a protekcionizmusra. Némi közösséget ezek az országok csupán abban tudnak vállalni egymással, hogy Kína nagy mennyiségű nyersanyagot vásárol tőlük, és ennek ellenértekeként jelentős befektetéseket végez náluk. De ez nem elég.
A dollár mint fegyver
Világviszonylatban számos ország függ a dollártól – és ezt persze a kereskedelmi-háborúzgató Trump soha nem fogja elismerni, vagy akár megérteni. A BRICS-országok közül elsősorban Oroszország és Kína szeretne megszabadulni a függőségtől. Az azonban nem lehet gyors folyamat, és nem könnyű minden esetben elkerülni a dollárt. Ennek ellenére gyengülne az amerikai valuta, ha egyre több ország megszüntetné a használatát.
Oroszország például áprilisban eladta a tulajdonában lévő amerikai kötvények felét, ami 47 milliárd amerikai dollárt tesz ki, és ezen a pénzen elsősorban aranyat vásárolt. A külföldi tulajdonban lévő amerikai kötvények eladása az USA számára azt jelenti, hogy erősödik a valutája, ami pedig negatív hatással van az ország gazdaságára, elsősorban az exportra.
Kína dollártartaléka kétezer milliárd dollár, aminek a fele kötvényekből áll. Ez a forgalomban lévő amerikai állampapírok nyolc százalékát teszi ki. De Oroszországhoz hasonlóan Kína is csak lépésenként csökkentheti a dollárfüggőségét, mert ha hirtelen dobna piacra hatalmas összértékű kötvényt, az gyengítené ugyan az USA-t az államadósság növekvő kamatterhei miatt, ám egyszersmind emelné a kötvények értékét, ami végül veszteséget okozna Kínának is, mert addigra sokkal kevesebb maradna nála. Ugyanakkor Peking ezzel jelezné a kereskedelmi háború fokozódását, ami a nemzetközi tőkét arra ösztökélné, hogy állampapírokba meneküljön – márpedig a piacon nincs szilárdabb kötvény, mint az amerikai. Vagyis a kínai „fegyver” visszafelé sülne el. A gyenge dollár továbbá gyengítené Kína abbéli esélyeit is, hogy fokozza saját exportját. Ezért nem valószínű, hogy Peking nagy mennyiségű amerikai valutát bocsátana hirtelen a devizapiacra. Arra azonban számítani kell, hogy továbbra is csökkenteni igyekszik dollárfüggőségét, ami valószínűleg egyre több támogatóra talál majd, de lassú folyamat.
Elefántok a porcelánboltban
Kína törekvése, hogy függetlenedjen a dollártól, nem könnyű feladat, ha figyelembe vesszük, hogy Trump – legalábbis látszólag – vámbékét kötött az EU-val és csend van a NAFTA-tagok elleni fenyegetései körül is. Persze, arra nincs garancia – legalábbis amíg Donald Trump az USA elnöke –, hogy az EU-ellenes, valamint Mexikót és Kanadát sújtó fenyegetéseit nem húzza újra elő egy számára alkalmas pillanatban. Erre utal különben az amerikai farmereknek ígért tizenkét millárdos segély a Kínába irányuló terményexport-lehetőségek drasztikus csökkenése miatt. A farmerek kisegítésére viszont Trumpnak van szüksége, mert azok éppen a legmegbízhatóbb és legfontosabb szavazóbázisát alkotják a másság felé sokkal nyitottabb és toleránsabb, túlnyomórészt városi lakosságú államokkal szemben.
Kína ilyen helyzetben valószínűleg azon lesz, hogy folytassa a renminbi leértékelését, ellenszankciókat vezessen be a Kínában működő amerikai vállalatokkal, valamint olyan termékekkel szemben, amelyek fontosak az amerikai ipar számára. De azt is figyelembe kell venni, hogy Kína továbbra is a világ legnagyobb nyersanyagimportőre, vagyis Peking keze is meg van kötve.
Ez a rövid elemzés is arra mutat rá, hogy a világkereskedelem sokkal érzékenyebb rendszer, mintsem hogy egy ahhoz nem értő Trump, vagy egy gazdag, de meggondolatlanul cselekvő Peking durva intézkedésekkel ne tudná megroppantani. Csak remélni tudjuk, hogy senki nem lesz hajlandó elefántot játszani a globális porcelánboltban, és meglátjuk, ki lesz a higgadtabb játékos.