Szárnynövesztés és Menedékre lelés
A tegnapi lóti-futi élményvadászat után lazábbra vettem a tempót. A programfüzetben feleannyi nevet karikáztam be. A napot egy nagy adag Crispy Chipsszel kezdtem, ami valójában frissen sült csipsz, hozzá fincsi Cheddar sajtszósszal és kecsappal. A fogamravaló kiválasztása egyre nagyobb fejtörőt okozott, mivel a szervezők idén 21 konyhát szerveztek be a fesztiválra, amiről a programfüzetben így írtak: ,,Az egyre erősödő streedfood-kínálaton túl az olasz és kubai konyhától az eredeti török ízeken át az európai konyha színe-javát végigkóstolhatod nálunk. A vegetáriánusok/vegánok/ételérzékenyek igényeire is odafigyelünk!”
Útra keltem a Víziszínpadoz. Végső ideje volt már meghallgatnom Anna and the barbiest. Anna zenéje (még) nem nyerte el a tetszésem, ugyanakkor(!) ő maga igazán egyedi személyiség. Vagány csaj, sugározza az energiát. A buli egy pontján arra provokálta az embereket, hogy pucér seggeket mutassonak feléje. Szórakoztató volt látni, amikor néhányan teljesítették ezt a kívánságot, és a tóból előbukkant egy-egy szőrös fenék. A Segges a Balatonba című szám előtt pedig maga Anna is ugrott egy seggest az orfűi tóba. A Víziszínpadot úgy kell elképzelni, hogy a színpad kb. 50 méterre a parttól bent lebeg a vízen, a közönség pedig körülötte úszkál, vízibiciklizik, unikornis óriás úszógumin heverészik, avagy a tóba nyúló stégeken üldögél, álldogál.
Pál Utcai Fiúk, a Tiszavirág nagyszínpadon
A Pál Utcai Fiúk lépett porondra. „Teltvölgyes” közönség lüktetett és kiabálta azt, hogy ,,harcosok jönnek a völgybe a vértelen ölbe hát nézzetek körbe míg szép a vidék”! A Kistehén koncerten sikerült előrefurakodnom. Itt egy rendkívül kedves párral ismerkedtem meg. P. felajánlotta, hogy felülhetek a nyakába, E. barátságosan rozéfröccsel kínált. A lelkem közben boldogságszárnyakat növesztett, s egy dalt végigcsápoltam úgy, a magasban. A koncert fergeteges volt, bár kissé rövidnek véltem. A másik nagyszínpadon a Quimby kezdett. A völgyben elhelyezett színpad előtti lejtőn nyüzsgött a nép… A völgyoldalon egymás tövében ültek az emberek, a mellette nyúló úton szintén nagy tömeg volt. Itt sikerült helyet foglalnom. Tökéletes rálátásom volt a színpadra és a közönségre is. A ,,lámpát ha gyújtok, még jön rá bogár” szavakra sokan bekapcsolták mobilfényüket, vagy az öngyújtójuk lángját emelték a magasba. Megható volt mindez.
A Dresch Vonós Quartet kezdett a Fonó Borfaluban. Nagyszerű muzsikálásnak lehettünk fültanúi. Az emberek élvezettel merültek el a népzenei dallamokban. Sajnos ezen a napon is sikerült egy számomra kedves együttes bulijáról lemaradnom, ami pedig a Korai Trancemission. A Tűzhöz Közel stagen Beck Zoli és Sárközy Papa duóztak. Erről a helyszínről azt érdemes tudni, hogy a legmagasabban elhelyezkedő színhelye a fesztiválnak, ami az erdőben kapott helyet. Kacskaringós deszkaösvény vezetett a fák alatt a színpadhoz, miközben jobbról és balról nagy, fehér állatalakok leselkedtek az arra sétáló emberre. A hangulat itt egészen meghitt volt, viszont az izomlázam ekkorra már kifejezetten felerősödött.
Menedék
Nem messze a Fonó Borfalutól egy sátorra bukkantam, ahol kis szőnyegeket láttam a földre terítve. Az ott ülő fiú kalciumos-magnéziumos vízzel kínált. Kiderült, hogy a Menedék helyszínen voltam. Itt pihenhettek meg azok a fesztiválozók, akik bármilyen ok miatt megfáradtak a fesztivál napjai alatt. Ezen a helyen a pécsi INDIT (Integrált Drogterápiás Intézet) pszichológusokból és szociális munkásokból álló csapata dolgozott. Szeretnék itt egy kicsit kitérni arra, hogy mérhetetlenül fontosnak tartom a drogkultúrához való ezt a fajta hozzáállást, ami a tudatmódosítók fogyasztását felesleges erőszakkal nem tiltani próbálja, hanem egy rugalmasabb, érettebb emberi felfogással elfogadja a létezését, azt, hogy ez történik a törvények lététől illetve nem lététől függetlenül, s így próbál konstruktívan hatni erre a jelenségre. A Bulisegély szolgálat több fesztiválnak állandó résztvevője, így nem csupán tankönyvekből szerzett tudású emberekről van szó, hanem temérdek valós tapasztalattal rendelkező segítő lélekről. A Borfaluban a Sin Seekas zenéjére már javában vigadt a publikum. Sóti Juli szokásához híven hiperenergikusságot sugárzott, a közönség pedig fáradhatatlanul ropta a táncot.
Eső szentelte hangulatban
A sátorom falán kopogó esőcseppek zajára ébredtem. Tusolás, melegebb ruha felöltése. A tuskabinokkal maximálisan elégedett voltam, minden alkalommal volt elegendő meleg víz. Az Étel udvarban, az egyik söröző sátrából egy kihangosított férfi hangot hallottam. Beültem a nézők sorába. Az egyik Off programra keveredtem, ahol Tóth Sándor mesélt a kávékészítés misztikus világáról. Ha már itt tartunk, megemlítem, hogy a szervezők számos Off programmal várták idén is a fesztiválozókat, ilyen például a fröccstúra Varga Liviusszal, illetve sörtúra a Bohemian Betyarsszal. Persze egy csomó más program is volt még, amiket itt most nem sorolnék. A FOO külön teret ad a színházi előadások kedvelőinek a FOO Színházkertben, továbbá, sötétedés után az elmúlt évek magyar sikerfilmjei közül lehetett néhányat megtekinteni a Moziban.
Az estet a Konyha nevű együttes koncertjével kezdtem. A Lesz majd egyszer című dalukat élveztem legjobban. A Fonó Borfaluban a Kerekes Band muzsikálására már javában pörgött a buli. Hamar bebizonyosodott az, amit a zenéjüket már otthon hallgatva is sejtettem. Piszkosul táncolós bulit tudnak csapni! A Tiszavirág pódiumon a Hiperkarma zendítette meg dallamait. Lemerészkedtem a völgy esőtől áztatott oldalán, ahol hatalmas tumultus volt. Nem is kíséreltem meg beljebb jutni. Ez az együttes nem kerülgette a forró kását, a legismertebb dalait játszotta el rajongóinak. A koncert után lesétáltam a PMFC-hez tévedésből belehallgatni a Bobafettbe. Azt hittem, hogy Middlemist Red koncerten vagyok. Véget ért a koncert, és értetlenül álltam a helyzet előtt, ezért előkerestem a programfüzetem. A memóriám sikeresen megtréfált, ugyanis a Middlemist Red a Misina sátorban zenélt, ugyanabban az időben, amikor Bobafett a PMFC-n. Na de legalább a rap sem maradt ki a látogatásaim listájáról, ami talán fontos is azt tekintve, hogy igencsak sok rapzenével készült a fesztivál, és hogy a tegnapi Akkezdet Phiai koncertet is kihagytam.
Tasmán Ördög nagyszínpad (délelőtt)
A Misina sátorban épp a Colorstar kezdett. Rátaláltam a Narancskalapos ismerőseimre. Ők egy középkorosztályú személyekből álló társaság, akiknek az a közös jellemzőjük, hogy rikítós narancssárga kalapot viselnek és őrült módon tudnak bulizni. A koncert erejéig az egyikük a fejemre tette kalapját. Azt mondta, befogadtak a klubjukba. A zene és az utaztató dalok magukhoz ölelve repítettek az élvezet hullámain. Colorstar után még reménykedtem, hogy tart a Zoord koncert a Borfaluban, de ezúttal hiába másztam meg a hegyet. A napot a Góbé együttes bulijával zártam. A hangulat olyan volt, mint amilyen egy utolsó előtti naphoz illik. A vég közeledtét érezve az eddig meglapuló energiák most tombolva törtek elő, hogy megmutassák az időnek: nem az számít, ami közeleg, hanem az, ami most van. Márpedig most buli van.
(Folyt. köv.)
Bárány Dóra
