A belgrádi Knez Miloš utcában, az amerikai nagykövetség egykori épülete helyén leomlott egy fal és két embert maga alá temetett – tudta meg nem hivatalos forrásokból az N1 televízió.
Az építkezésen dolgozó munkások azt mondták, hogy két munkatársukra omlott rá a fal. A helyszínen tartózkodnak a tűzoltók, akik a törmeléket igyekeznek eltakarítani, valamint kint vannak a rendőrök és a mentők is.
Az N1 értesülései szerint az egyik munkást már sikerült kiszabadítani, a másik még a romok alatt van.
A valamikori nagykövetség épülete helyén luxusház épül.