Krisztusban kedves testvéreim!
Egyházmegyénk „zsinati lázban” él. A kilenc közül a harmadik munkadokumentumot tárgyaltuk meg mi itt, bánáti katolikusok. A negyedik dokumentum is már útban van a plébániák felé. Joggal kérdezhetjük magunktól: kihatással van-e a zsinatunk az idei karácsonyunkra, vagy van-e köze a karácsonynak a mi zsinatunkhoz? Milyen kapcsolat van a kettő között, ha beszélhetünk ilyen kapcsolatról?
Lássuk, milyen külső jelek kísérik a zsinati folyamatot plébániáinkon, templomainkban és a mi személyes életünkben. Ha templomban vagyunk, ami biztos, hogy a szemünkbe ötlik, az a zsinati zászló, amely minden bánáti templomban egy jól látható helyen függ. A másik ilyen feltűnő dolog, hogy plébániai csoportok indultak, kezdtek találkozni, hogy megtárgyalják a zsinati munkadokumentumokat. Minden dokumentumhoz egy sor kérdés tartozik, és valahogy jogosan úgy tűnhet, hogy a hívek hirtelen „beleütik az orrukat” egyházunk minden ügyes-bajos dolgába.
Hát kedves testvéreim, én épp itt látom az összefüggést a karácsony és a zsinatunk között: Isten karácsonykor „beleütötte az orrát” a mi kis ügyes-bajos életünkbe. Belejött két lábbal! Gyermekként közénk jött, hogy egész életével megmutassa nekünk, hogy fontosak vagyunk a számára, hogy végtelenül és feltétel nélkül szeret bennünket, hogy nagyon is érdekeli, hogy hogyan élünk, hogyan örülünk, szenvedünk, hogyan küzdünk itt, a bánáti síkságon, a déliblátói pusztában vagy a verseci dombokon! Ahogy a szentmise alatt imádkozzuk az egyik eucharisztikus imában: „Ő szerette a szegényt, a beteget, a kitaszítottat és a bűnöst – nem ment el részvét nélküI semmiféle ínség mellett. Az ő élete és tanítása arra oktat minket, hogy olyan Isten vagy, aki úgy viseled gondunkat, mint ahogy egy atya törődik gyermekével”.
A zsinat az az idő egyházmegyénkben, amikor különösen is az ő útját akarjuk járni és „bele akarjuk ütni az orrunkat” a világ dolgaiba. Hogy lássuk a legkisebb helyen is, a legkisebb közösségben is, hol vannak életünk sebhelyei, határaink, korlátaink, mindaz, ami meggátol bennünket abban, hogy életünk nap mint nap teljesebb, boldogabb legyen. Jézus azért jött közénk, hogy köze legyen hozzánk, hogy engedjük őt oda, ahol fáj az élet, oda, ahol a sebeink vannak.
A zsinati folyamat ilyen értelemben, mondhatni, egy karácsonyi folyamat: ahogyan a kis Jézus közénk jön és köztünk lakott, így jut el a mi zsinatunk is minden településre, minden faluba, minden közösségbe. Mindenkire oda akarunk figyelni ebben a folyamatban, minden vélemény számít, minden örömöt, szomorúságot, félelmet látni szeretnénk a megszületett Megváltó szemével. Számunkra, az egyház számára, a Nagybecskereki Egyházmegye plébániái és közösségei számára mindenki fontos.
A zsinatolás áldozatokkal is jár, mint ahogy a megtestesülés sem volt teljesen zökkenőmentes. Ha Jézus szemével akarunk látni, és meg akarjuk osztani egymással gondolatainkat az élet dolgairól, el kellene menni a beszélgetésekre, le kellene írni az elhangzottakat, és azt beküldeni a püspökségre. Több munka van a zsinattal, mint zsinat nélkül, ez biztos. De gondoljunk arra, hogy Jézus megtestesülésével maga az Isten fia jött közénk, fáradságot nem kímélve itt élt köztünk, és beleavatkozott az életünkbe! Az élete – hétköznapi hasonlattal élve – nem volt egy matyóhímzés: kisgyerekként szüleivel szökött Egyiptomba, menekültként élt idegenben! Voltak viszont örömteli pillanatai is, amelyek mindig találkozásokhoz, valaminek az ajándékozásához köthetők: legelőször, amikor a napkeleti bölcsek eljöttek őt imádni, vagy amikor a pásztorok látogatták meg őt a jászolban. Egész későbbi életét elkíséri a találkozások és a megajándékozás öröme.
Így van a zsinattal is. A zsinat is találkozásokról, egymás ajándékozásáról szól, amely konkrétan az őszinte beszélgetésekben mutatkozik meg. Ez néha nehezebb, máskor könnyebb. De ne adjuk fel, mert Jézus most is velünk van! Karácsonyt ünneplünk, azt ünnepeljük, hogy Isten a fia által „beleütötte orrát” az életünkbe, és azóta is próbálkozik ezzel fáradhatatlanul. Ne zárkózzunk el tőle, örüljünk neki!
Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek kegyelmekben gazdag karácsonyt!
Dr. Német László SVD, nagybecskereki megyéspüspök
