Egy-egy kósza Trump-hír vagy kommentár még véletlenül sem képes érzékeltetni mindazt, ami az Egyesült Államokban mostanában történik a jelenlegi elnök választási stábjának oroszokkal való potenciális összejátszását vizsgáló hivatalos folyamat körül. Az elnök saját szerepének taglalása körül. És a mindezt minimalizálni, elkendőzni próbáló, félrevezető trumpista propagandahadjárat körül.
Az Amikor a farok csóválja… [a kutyát] (Wag the Dog) c. politikai triller „mélysége” messze elmarad a mai valóság mögött. A címben említett, második James Bond-film is csak olcsó bűvészkedésnek tűnik annak fényében, ami ma történik.
Amikor ma egy hete napvilágot látott a New York Times cikke arról, hogy Trump elnökösködésének első hónapjaiban hivatalos vizsgálatot indított a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) elhárító részlege annak alapos gyanújával, hogy Donald J. Trump „az oroszoknak dolgozik”, Oroszország „beépített embere” az USA-ban, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök „markában van”, hogy esetleg „anyagi vagy zsarolhatósági függőségben áll” az orosz hatalommal szemben – azzal történelmi léptékű lelki határt lépett át az amerikai közbeszéd.
Trump dühöngött ugyan, de nem tudott kitérni a kérdés elől, amelyet (négynapos késéssel) a Fox tévé „udvari” műsorvezetője is feltett neki: „Dolgozik-e jelenleg, vagy dolgozott-e valaha is Oroszországnak?” Trump válasza egyáltalán nem volt válasz: „Azt hiszem, ez a legsértőbb kérdés, amit valaha hozzám intéztek.”
Vagyis Trump még egy közönséges Nem!-et sem tudott kinyögni.
El tudja képzelni a t. Olvasó, hogy saját hazája (Szerbia, Magyarország stb.) első számú vezetője után az ország elhárító szervei nyomoznak? Ugye, hogy nem? Még akkor sem, ha Aleksandar Vučić bőrig ázik a szándékosan késlekedve érkező Putyin-gépet várva; orosz bázist építtet az ország szívében (amit Jugoszlávia még a kommunizmus alatt sem engedett meg Moszkvának); közös szerb–orosz hadgyakorlatot tart a NATO-tag Horvátország határán; és „Oroszország-anyácskában” bízik „saját” Koszovója ellen. Még akkor sem, ha Orbán Viktor derült égből villámcsapáskánt tízmilliárdos atomüzletet ajándékoz Putyinnak, akinek a cégei még a legközönségesebb építkezési barakkok engedélyeztetését sem képesek elvégezni az Európai Unió (és Magyarország) szabályai szerint, és kibúvóként törvénymódosításra kényszerítik az Orbán-parlamentet.
Az ember már csak megszokta, hogy saját vezetői saját hazájuk érdekében ügyeskednek, tevékenykednek (még akkor is, ha azt fölöttébb gyanúsan ezerszer ismételgetik) – kivéve, amikor nem.
Most egy ilyen roppant kivétel esélyét, lehetőségét, valószerűségét, valószínűségét latolgatja Amerika. Már legalábbis az a kétharmada(!), amelyik nem hajlandó lefeküdni az ócska propagandának. Trump ugyanis az ország történetének legnépszerűtlenebb elnöke: amióta mérik az ilyesmit, nem fordult még elő, hogy egy új elnök első két évében egyetlenegyszer sem emelkedik 50 százalék fölé. Jelenlegi támogatottsága – nem véletlenül a részleges kormányleállás negyedik hetének (már egy héttel meghaladta a korábbi csúcsot) utolsó óráiban – visszacsúszott az eddigi legalacsonyabbra, hajszállal az egyharmad fölé (35 százalék).
A múlt pénteki bombahír nyomán a találgatások és vélt vagy valós bizonyítékok elemezgetésének végtelen sora lepte el az amerikai médiát. Mint az ilyenkor már lenni szokott, számos körülmény utal arra, hogy – fogadott vagy zsarolással megfogott ügynökként, vagy sem – Trump valóban a Kreml szája íze szerint alakítja az amerikai kül-, sőt belpolitikát.
Ezekkel a körülményekkel már többször foglalkoztunk. Itt csak annyit ismételjünk meg, hogy az amerikai elnök egyetlen személlyel kapcsolatban nem tett eddig soha egyetlenegy negatív megjegyzést sem, és az Vlagyimir Putyin. Az már csak hab a tortán, hogy a fent említett oknyomozó riport után alig néhány órával a másik nagy amerikai napilap, a Washington Post állt elő azzal a beszámolóval, hogy a Fehér Ház, a külügyminisztérium és a Pentagon bennfentesei szerint Trump többször is azt próbálta bevetni, hogy az USA lépjen ki az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetéből – ami természetesen a NATO végét jelentené, és ami a legeslegnagyobb amerikai ajándék lenne Vlagyimir Putyin úrnak. Aki végre szétverhetné az Uniót is, visszaállíthatná a szovjet birodalom „dicsőségét”, és közel-nyugati csatlósain keresztül tökéletesíthetné az illiberális, (ortodox-)keresztény „demokráciát”, amelyben elég, ha egyetlen ember bölcs, a többi meg vakon követi, és máris felvirágzik a haza a nemzet és legnagyobb fiának örök dicsőségére, Gibraltártól Vlagyivosztokig.
Oroszország-anyácska tiszteletére, szeretettel…
Nyitóképünk: Donald Trump és Vlagyimir Putyin helsinki tárgyalása, 2018. július 16-án (Fotó: Fehér Ház)
