Néhány hónappal ezelőtt nagyon sokan teli szájból sorosoztak, bélyegeztek meg civil szervezeteket, miközben ők maguk a magyar miniszterelnök jóvoltából a magyar adófizetők pénzéből bebiztosított hatalomban lubickoltak, és az adakozó jótét lélek álarca mögé bújva vásároltak meg a szavazatokat. Megosztással vádoltak meg szervezeteket, miközben ők maguk szisztematikusan takarították, takarítják el a mai napig a másként gondolkodókat, ezzel az árkot tovább mélyítve. Libsiznek, miközben büszkén emlékeznek meg a márciusi ifjakról, és majd helyezik el koszorúikat a március 15-ei hősök tiszteletére. Ők a modern kori szerb történelem egyik legellentmondásosabb politikai tömörülése mögé felsorakozva, megpróbálják a lehetetlent: lenyeletni a békát a magyar emberekkel, elhitetni velük, hogy mindaz, ami történik, az jó. Nem baj, ha elmenekülnek a gyermekeik, unokáik, ha külföldre mennek dolgozni, ők csak divatoznak, és amúgy sem tehet senki semmit. Az sem baj, ha kevesebb a nyugdíjuk, járandóságuk, vagy ha éhbérért kell dolgozni, hiszen csak így lehet a külföldi befektetőket az országba csábítani, a gazdaságot – amit még „amazok” tettek tönkre – meggyógyítani. Az sem baj, hogy a miniszterelnök köztársasági elnökjelölt – akinek esze ágában sincs lemondani – szinte minden szava hazugság, populista demagógia, ő mindezt Szerbia, sőt a vajdasági magyarság érdekében teszi. Őket nem zavarja az egyre erősödő népharag, a csalódottság. Már a látszatra sem adnak, és sokszor az elvártat túlteljesítve bizonyítják hűségüket.
Nem tudom, az olvasó hogy van vele, de az én gyomrom egyre nehezebben tudja megemészteni azt, ami ma Szerbiában történik. Miközben a szerb nép „nagyvezére”, a miniszterelnök köztársasági elnökjelölt arról szónokol, hogy egyetlen dinárt sem költ majd el a kampányban, és majd a munkaidején kívül kampányol, buszok százaival fuvaroztatja hódolóit városról városra. Szerény számítások szerint egy-egy ilyen nagygyűlés közel ötszázezer euróba kerül. Mire ez az írásunk megjelenik, addigra már a sokadikon lesznek túl.
A vándorcirkusz Szabadkára is begördült, jó nagy felfordulást okozva ezzel a városban. Néhány vajdasági magyar is részt vett ezen a nagygyűlésen. Természetesen mindenkinek szíve joga azt támogatni, akiben a leginkább megbízik (még akkor is, ha ezt parancsszóra teszi). Azonban egyre több ember számára egyre cikibb a helyzet, mert egy magyar embernek ciki Aleksandar Vučićot támogatni. És azt is mindenki tudja, hogy kétszáz busznyi emberrel nem lehet választásokat nyerni. Az ígéretekben pedig már senki sem hisz.
