„Az ilyen vélemények csak megosztják az amúgy is fogyatkozó magyarságot. Inkább örüljünk, hogy magyarok vették meg ezt a szép épületet” – ez a vélemény napokban a VMSZ 1,2 millió eurós székházvásárlása kapcsán jelent meg a legnépszerűbb internetes közösségi portálon.

Lehetne még példákat említeni, de a jelenség már ennyiből is értelmezhető. Bizonyos személyeknél jelen van a vélekedés, hogy a rossz és jó cselekedetek attól függnek, hogy azokat magyarok vagy szerbek követték el. Azok szerint, akik ezt a véleményt képviselik, nem baj, ha egy magyar vállalkozó sikkaszt, ha egy magyar vezető szabálytalanul jut pályázati pénzekhez, csalással nyer meg egy tendert, „mert legalább nem a szerbeké lett az is”. Meg „úgyis mindenki lop meg csal, akkor legalább már a mi kutyánk kölkéé legyen”.

Súlyosan mellémegy ez a vélekedés, hiszen, a törvénytelenség ugyanúgy törvénytelenség, az erkölcstelenség ugyanúgy erkölcstelenség, nemzeti hovatartozástól függetlenül.

Ahogy a szerb nemzetiségű vállalkozó, aki politikai kapcsolatai révén jutott vagyonhoz, nem fogja azt szétosztani a magyarok között, ugyanúgy a magyar sem teszi azt. Vagy esetleg valamely magyar vállalkozónknál volt ilyen eset? Osztották a pénzt? Inkább arról hallani, hogy vitték a magyar munkást kombival, hogy támogassa a haladó elnökjelöltet aláírásával.

Kevésbé megalázó a magyar embernek, ha egy magyar tulajdonú gyárban fizetik alul és túlóráztatják fűtetlen csarnokban, éhbérért, mintha ugyanezt egy belgrádi, újvidéki, boszniai, montenegrói bizniszmen teszi? Szerintem nem.

A gazság az gazság. Mindegy, hogy az elkövetője milyen nemzetiségű. Éppen ezért nem hiszem, hogy elnézőbbeknek kellene lennünk azzal a magyar emberrel, szervezettel, párttal, aki/amely gyanús üzelmekbe keveredik. Miért jó a tornyosi, pacséri, temerini, ludasi magyarnak, hogy a pártvezetés egy palotába költözik? Előttünk is nyitva áll majd az ajtó és beugorhatunk oda pihenni, kávézni? Nem hiszem.

Ha látjuk a faluban, hogy a magyar párt helyi vezetőjének máról holnapra egyetemi diplomája lett, pedig az általánosban is bukdácsolt, hogy egyre drágább autókat vásárol, hogy a háza többemeletes és Afrikába jár nyaralni, ez nekünk miért jó? Ad belőle? Szóba áll velünk? Dehogy. Úri lenézéssel viszonyul hozzánk. A mi kutyánk kölke, aki kivakaródzott és semmibe vesz bennünket.

Hogy is van az a Hofi-anekdota?

– Mikor lesz a fiad lábán új cipő?

– Majd ha a párttitkár fia rálép.

Pontosan ez történik.

Éppen ezért kevés visszatetszőbb dolog van, mint amikor a domináns magyar párt káderei holmi közösségi érdekvédelemre hivatkoznak, amikor mérhetetlen gazdagodásukat akarják leplezni, és ahelyett, hogy megmondanák, miből telik egyeseknek ekkora rongyrázásra, miközben a nép éhezik, azokat nevezik nemzetárulónak, kishitűnek, a közösség ellenségének, akik szóvá merik ezt tenni.

Pedig igazából ők a közösség ellenségei. A mi kutyánk kölkei, a kiskirályok, akik a mi szavazatainkkal kerültek oda, ahol vannak, és most megdöbbenve nézzük, ahogyan a pénzért és pozícióért kilóra adnak el bennünket a politikai piacon.

A tisztességtelenség akkor is tisztességtelenség, ha magyar az elkövető. Sunyi dolog a közösségi érdekvédelem mögé bújni annak leplezésére. Mert a nép nem hülye, és ahogy a magasba emelte kivakaródzott kölkeit, úgy a porba is taszíthatja őket.