Az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján olvasható előrejelzés szerint vasárnap napközben a köd várhatóan feloszlik, délelőtt szinte mindenhol számíthatunk (erősen) szűrt napsütésre, a déli óráktól viszont megvastagszik a felhőzet, estére pedig már borult lesz az ég.

Jelentéktelen eső esetleg Magyarország északi megyéiben fordulhat elő, illetve a ködös tájakon szitálás sem kizárt. A déli, délnyugati szél élénkülni kezd, késő délután, este pedig a Dunántúl nyugati részén erős, viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 14 fok között alakul, késő este 4, 9 fok várható.

Hétfőn többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Többfelé várható eső, zápor, helyenként jelentős mennyiségű csapadék is lehullhat. Sokfelé lesz erős, főként a Kisalföldön viharos az északnyugatira forduló szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között valószínű.