A Tanjug pénteken megjelentette Ana Brnabić közleményét arról, hogy az idén szeptember elsejéig Szerbiában minden általános iskolát felszerelnek egy okos tantermet digitális tankönyvekkel az első osztályos tanulók részére. Ugyanezen a napon az oktatási minisztérium honlapjára kihelyeztek egy értesítést arról, hogy kiválasztottak 500 általános iskolát, ahol az idén el fognak készülni a digitális tantermek.

Hirtelen kétszeresen is gondban lettem, mert nem tudtam: Kinek higgyek, a kormányfőnek vagy a minisztérium illetékeseinek? Ahogy tudom, Szerbiában összesen sokkal több általános iskola van, mint ötszáz. De még inkább problémásabbak az okos és a digitális tantermek kifejezések, mert azok bizony nem ugyanazt a fogalmat takarják. Segítségül mellékelem az olvasóknak e fogalmak legelfogadottabb megfogalmazását:

a) Okos tanterem

Egy okos tanterem felszerelése egy nagy méretű érintőképernyős kijelzőből („táblából”), az azt vezérlő számítógépből (tanári notebookból vagy laptopból), az osztály létszámától függően 35-40 tanulói táblagépből, azok biztonságos tárolására és feltöltésére szolgáló szekrényből, a teremben (esetleg az egész iskolában) zárt Wifi-hálózatot (intranetet) biztosító routerből, a tananyagok egy részét tantárgyankénti biztosító szoftverből, valamint az oktatási keretrendszerből („tanulói előrehaladást követő” rendszer, mely képes feladatokat küldeni a diákok táblagépeire, valamint a tanulók által adott válaszok kiértékelésére) tevődik össze. Ez tantermenként kb. 40.000,00 euróba kerül. Példa:

b) Digitális tanterem

A digitális tanterem megoldás nem csak arról szól, hogy valaki okos eszközökkel látja el az iskolát, amit aztán vagy használnak az osztályokban, vagy nem. A digitális tanteremben az eszközök képesek egymással kommunikálni, a gyerekeknél lévő táblagépek, az okos tábla és a vezérlő központként működő, tanárnál lévő notebook vagy laptop egy közös szoftveren keresztül van összekapcsolva, ezek pedig közelebb hozzák egymáshoz a tanárokat a diákokkal.

Ennek egyik legfőbb előnye többek között az azonnali visszajelzés lehetősége, ugyanis a közös szoftvernek köszönhetően a pedagógus bármikor ki tud küldeni a gyerekek számára (mindegyiknek azonosat vagy külön-külön egyénre szabottat) egy rövid kérdéssort az aktuális tananyagra vonatkozóan. A válaszok digitális kiértékeléséből pedig rögtön látja, hogy a tananyag mely részét értik a diákok, vagy melyik részhez kell még visszatérni, újra elmagyarázni azt a gyerekek vagy egy adott gyerek számára. Emellett a pedagógusok az adott tantárgyhoz kapcsolódó applikációkon keresztül is taníthatják a diákokat. A tanár notebookján (laptopján) működtetett app megjelenik a diákok táblagépén is, ezáltal sokkal látványosabban lehet a tananyagot bemutatni bármely tantárgyból – főleg a természettudományokból. Példa:

Ennyit az ellentmondásokról. Sokkal nagyobb probléma az időfaktor. Kevesebb, mint fél év áll az ország rendelkezésére, hogy az 500 általános iskola első osztályait felszerelje a szükséges eszközökkel. Meglehet, még a kb. 2.000.000,00 euró sem lesz akadály, azonban nemcsak erről van szó. Az elsős gyermekek részére el kell minden tantárgyból készíteni a szoftvereket, de mivel a kiválasztott iskolák között nemcsak szerb tannyelvűek vannak (pl. magyarok is: Horgos, Kishegyes, Szabadka): Meg lehet-e oldani az adott programok „szerbesítését, magyarosítását, albánosítását, szlovákosítását, románosítását, horvátosítását” és egyes községekben hivatalos nyelvekre történő „lefordítását”? Ugyanez a probléma a digitális tantervek és tankönyvek elkészítésével is. Egyedül csak azt tartom kivitelezhetőnek, hogy elvégezzék az osztálytanítók továbbképzését az új technológia alkalmazására.

Nehogy valaki azt gondolja, hogy a két említett megoldás bármelyikével Szerbia az oktatás élvonalába kerül (még Európában sem)! Tudni kell ugyanis, hogy az első okos tantermekkel megoldott közoktatási rendszer alapjait még 1991-ben megalkották Norvégiában. Igaz, akkor máshogyan nevezték: Norvégia NKI Távoktatási Hálózata (Norway’s NKI Distance Education Network) néven vált ismertté, ezt forradalmasította 2000-ben a Zürichi Egyetem az első nyílt forráskódú oktatási rendszere, amely elnevezése OLAT volt. Innen már a fejlődés szinte követhetetlenné vált, hiszen ma már nemcsak a legfejlettebb oktatási rendszerrel rendelkező országok (Dánia, Kanada, Svédország, Ausztrália, Új-Zéland…), hanem még a feltörekvő államok (India, Banglades, Malajzia, Mexico stb.) is belevágtak az oktatás ilyen irányú fejlesztésébe.

Sajnos Magyarország és Kelet-Közép-Európa országai is későn „kapcsoltak”. Egyes intézmények kezdeti próbálkozásait követőn Magyarországon a Samsung vállalat 2012-ben kezdeményezte a Smart School (okos tanterem) programot, de már 2015-ben tovább lépett a Vodafon, bejelentette a Digitális Iskola Programját. Ezt követően az ország kormánya is lépett, A Digitális Jólét Program keretében megalkotta Magyarország Digitális Oktatás Stratégiáját. Ennek is köszönhető, hogy ezt követően beindult a magyar közoktatási rendszer gyors fejlődése.

Magyarított illusztráció a Forbes magazinból

Még a Forbes magazin is foglalkozott a XXI. századi oktatással, ott találhatjuk a legjobb 6 digitális trend az oktatásban illusztrációt. Ehhez csak azt fűzöm hozzá, még az is lehet, külön-külön mindegyik trend bevezethető, de – szerintem – eredményt csak ezek együttes megvalósításával érhetünk el.