Sorsok; ezek alkotják a világ sokaságát. Minden egyes ember élete e Földön egy sors, egy életút, egy történet, amit nem feltétlenül ő maga alakít és határoz meg. Ám ezek az életutak, történetek és sorsok nagyon is meghatározzák az embert és annak milyenségét.

Az immár négy éve Budapesten élő adai származású 22 éves Könyves Lilla annak a bizonyos sorsnak köszönhetően immár egy sokkal szélesebb látókörrel rendelkezik, mint a legtöbb hozzá hasonló korú fiatal. Életútja és történetei már most egy igen színes palettát képeznek. Azzal pedig, hogy egy cseppet sem átlagos szakmát választott magának, rengeteg lehetőség tárult elé, amelyek a világ legkülönbözőbb pontjaira repítették őt.

Milyen lehetőségeket tárt ki előtted az anyaországban való továbbtanulás?

– Sok más vajdasági fiatallal ellentétben én nagyon korán, 14 évesen kerültem Magyarországra, és a gimnazista éveimet Hódmezővásárhelyen töltöttem. Hogy mit is adott nekem az anyaországban való lét így az elmúlt 8 év távlatát tekintve? Egy teljesen új perspektívát. Nem kellett szerbül tanulnom, és az egyetemi éveim alatt is magyarul tanulhatok. De minden bizonnyal, ha úgy hozta volna az élet, hogy otthon kell megállnom a helyem, megtaláltam volna a módját annak is, de biztosan nem éreztem volna azt, hogy kiteljesedik az életem, hiszen valljuk be, ha Szerbiában szerettem volna japánul tanulni, valószínűleg Belgrádon kívül máshol nem igazán lett volna erre lehetőségem, oda pedig igazán sosem kívánkoztam. Jelenleg viszont mindezt a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán megtehetem, Keleti nyelvek és kultúrák – japán szakirányon tanulok, mely elvégeztével magyar–japán–angol tolmács és fordítói képesítést fogok kapni. A négyéves alapképzés utolsó évében járok, és már jelentkeztem a mesterképzésre is, valamint egy fordító szakirányú továbbképzésre ugyanezen az egyetemen. Ezek együttese adja majd meg azt a végső képesítést, amit a fentiekben említettem. Illetve nem titok az sem, hogy már harmadik éve dolgozom a Károli Bölcsész Hallgatói Önkormányzatban, az utóbbi egy évben úgy, mint tanulmányi és minőségbiztosítási ügyekért felelős alelnök.

Minek köszönhető az a mérhetetlen nagy kíváncsiság, ami belőled a világ iránt fakad?

– Már kislánykoromban is nagyon céltudatos voltam és úgy vélem, ez azóta sem változott. Mindig is komoly terveim voltak a jövőmet illetően, amelyekhez elengedhetetlen a tapasztalatgyűjtés. Így aztán már a gimnáziumi éveim alatt elkezdtem japánul tanulni, készülve ezzel is az egyetemi éveimre. Heti két-három alkalommal jártam egy magántanárhoz, aki segített abban, hogy helyesen tanuljak meg írni és olvasni. Mindig is vonzott a Távol-Kelet, nem csak kizárólag Japán. Ami jól prezentálja azt, hogy ha én kíváncsivá válok valami iránt, akkor addig megyek, míg azt meg nem ismerem teljes egészében. Ez pedig leginkább a személyiségemből és a neveltetésből fakad.

Könyves Lilla (középen) a franciaországi Lille városában

Vajdaságiként esetleg a lehetőségek sokaságát másképp élted-e eddig meg? Avagy hitted, hogy ennyi helyre eljutsz majd?

– Mindig is vágytam arra, hogy világot lássak. De nem a kalandos utazgatásokra, hanem sokkal inkább a fejlődésre és a tanulásra vágytam külföldet illetően, ami által aztán megismerhetem az adott országot. Szerencsére a befektetett idő és energia meghozta a gyümölcsét, és rendszerint az élet olyan lehetőségeket kínált, amelyek a vajdasági körülmények között valószínűleg nem tárultak volna elém, és nem élhettem volna velük.

Az utazások során, gondolok itt leginkább a cserediákprogramokra, mi az, amit belőled, vajdasági lányból megismerhettek azok az adott személyek, akikkel kapcsolatba kerültél?

– Hatodik éve éltem Magyarországon, amikor külföldre – először Angliába, majd Belgiumba kerültem. Később Hollandiába, Franciaországba, Svájcba és Luxemburgba is ellátogathattam. Ekkor már inkább úgy ismertek, mint egy magyarországi lányt, de persze a vajdasági mivoltom és temperamentumom még így sem tagadhattam le soha. Azt, hogy ki született az anyaországban és ki nem, igazán csak mi, magyarok tudjuk megmondani egymásról, figyelembe véve a különböző szóhasználatot, akcentust és szokásokat, egy idegen nyelvű személy számára viszont mi, magyarok mind egy kalap alá tartozunk. Legalábbis én ezt így tapasztaltam.

Mi motivál?

– Természetesen a céljaim, amiket az évek során megfogalmaztam magamban. Bár ez nyilván túl klisésen hangzik, de tényleg így van. Az otthon eltöltött éveim alatt pontosan megtapasztaltam azt, hogy milyen a nélkülözés. A szüleim ennek okáért mindig arra biztattak, hogy tanuljak, tűzzek ki célokat magam elé, és akkor sikeres és boldog ember leszek. Ezt a bölcs tanácsot a mai napig szem előtt tartom. Az elsődleges célom, hogy Japánban tanulhassak tovább, bár Dél-Korea és Kína is egy fennálló opció, mivel már van egy alapfokú kínai nyelvtudásom, és szívem szerint koreaiul is legalább ennyire szeretnék még megtanulni. Az igazán sikeres élet titka az, ha az ember több lábon áll a világban.

Mit tanul az ember abból, ha ilyen fiatalon ennyifelé-fajta barátja, ismerőse és élménye születik a világból?

– Nyitott lesz a világ felé, és megtanulja értékelni és elfogadni más kultúrák értékeit, de ezenkívül egy hatalmas adag élettapasztalat is jár ezzel, amelyet az élet minden terén kamatoztatni lehet.

Az interjú a Családi Kör 2019. március 14-i számában jelent meg.