Jó, rendben, inkább bevallom előre: erkölcsi-filozófiai, (részben) politikai kérdésről fogok értekezni az alábbiakban. Viszont túlbonyolítani sem akarom, úgyhogy inkább bele is kezdek.
Merthogy gyakran hallom/látom/olvasom egyik-másik politikussal kapcsolatban az érvelést: hát jó, biztos csinált rossz dolgokat, de azért tett jót is. Jól van na, lehet, hogy lopott a haverjaival (adott esetben akár nem is keveset), de azért jutott abból nekünk is, úgyhogy mégiscsak rendben van.
És ezt nem értem. És előre elnézést kérek mindenkitől, nem akarom én senki kedélyeit sem felborzolni, de azért az érthetőség kedvéért mégiscsak kénytelen vagyok előhozakodni az alábbi példával.
Tehát, ha egy felnőtt férfi megerőszakol egy kislányt, egy életre tönkretéve ezzel annak lelki és szexuális egészségét, de közben példás családapaként felneveli a saját három lányát, akkor… akkor ez így rendben van? A kettő kiegyenlíti egymást, a jó semlegesíti a rosszat, a mérleg nyelve egyensúlyban van, és a dolog el van intézve?
Nem is jogi értelemben kérdezem ezt (mert úgy teljesen egyértelmű), inkább az úgynevezett átlagember véleményére lennék kíváncsi. Mert – megkockáztatom – biztos vagyok benne, hogy a 100 átlagemberből 99 hördülne fel felháborodottan: dehogyis van rendben! Az egy dolog, hogy a saját gyerekeit szépen felnevelte, de attól még a bűneiért bűnhődnie kell! Ha nemi erőszakot követett el, akkor azért, ha lopott, akkor azért.
És ezért nem értem. Miért van az, hogy az átlagember sokkal szigorúbban ítéli meg a másik átlagembert (azaz gyakorlatilag önmagát), mint a politikust?
Hát nem pont fordítva kellene lennie?
Az írás a Családi Kör május 9-ei számában jelent meg.
