Sajnos további szabálytalanságokról érkeznek bejelentések. Az alábbi üzenetet a Vajdaság választ nevű fb-oldal közölte:
„Jöhetnének Óbecsére is fotót készíteni. Itt 1000 din és egy élelmiszercsomag a szavazás ára, és igen, házhoz mennek, és viszik a szavazóhelyre a személyt. Sajnos, ezek miatt kellett megválnom pár „baráttól”. Elnézést a zavarásért, de nagyon felháborító az, ami itt megy Óbecsén, és nagyon fájt, amikor a „barátom” elmondta, hogy az előző szavazáson is így szavazott. És azt is elmesélte, hogy fel kellett íratkozni előre egy listára. Elnézést, de nagyon ki kellett mondanom, de nem szeretnék nyilvánosságra kerülni. Üdv”
Gomboson egy helyi lakos bejelentése szerint a legnagyobb kormánypárt a roma lakosságnak csomagokat oszt és elkísérik őket a szavazóhelyekre.
Temerinben a Građani na straži szervezet ismeretlen személy ellen feljelentést tesz olyan tevékenység miatt, ami szavazatvásárlásra utal.
Egy olvasó, aki neve elhallgatását kérte arról számol be, hogy Tornyoson a megfelelő szám karikázásáért akár 3000-5000 dinárt is adnak.
A CRTA nevű választásokat kísérő szervezet sajtótájékoztatóján elhangzott, több helyen is tapasztaltak szabálytalanságokat, amelyek személyi okmányok nélküli szavazásra illetve láthatatlan spray használatára vonatkoztak.
A szavazóhelyek két százaléka esetében tapasztaltak kampányolást azok 50 méteres körzetében.
Kövesse folyamatosan frissülő közvetítésünket:
Szerbia elnököt választ
A hatalmi koalíció elnökjelöltje Aleksandar Vučić nem sokkal 8 óra után adta le a szavazatát Új-Belgrádban a lánya társaságában. Ha a szavazás során szabálytalanságot észlel, azt a 069/232-19-01 telefonszámon jelezheti. #izbori2017 Naši posmatrači stižu na 450 biračkih mesta širom Srbije. Call centar počinje sa radom.