A görögországi Mílosz szigetén találták meg 1820. április 8-án a milói Vénuszt. Görögország akkoriban oszmán fennhatóság alatt állt és bizonyos területek ásatási jogát meg lehetett venni. Mílosz szigete ilyen szempontból a franciáké volt. A szobor nem is ásatási területről került elő, hanem egy földműves bukkant rá saját birtokán. A franciák természetesen maguknak akarták a szobrot és eljártak a francia nagykövetnél, aki megbízottja útján megvette a szobrot. De a követ nem volt elég gyors, és a szobor megtalálója közben már a Porta embereivel is megalkudott. A franciák és a szultán emberei között verekedés tört ki, és a franciáknak keményen meg kellett küzdeniük a szoborért, de végül győzedelmeskedtek. XVIII. Lajos király adományozta a nehezen megszerzett kincset a Louvre Múzeumnak, ami azóta is a lakhelye.
A Louvre kicsit üres volt akkoriban, mert a napóleoni háborúk veresége után a franciáknak sok olyan műtárgyat vissza kellet adniuk, amit korábban egyszerűen elraboltak. Az új szoborban volt a franciák reménye, hogy az majd helyreállítja a Louvre dicsőségét.
Mivel görög szoborról van szó, így az nem is Vénuszt, hanem Aphroditét ábrázolja. A rómaiaiknál volt nagyon népszerű ez az ábrázolás, „győzedelmes Vénuszként” és a XIX. századi nagy Vénusz-divat miatt ezt a nőalakot is elnevezték Vénusznak, azzal, hogy ő a milói „változat”.
A szobor karjai hiányoznak – romantikus meseszövéssel akkor törtek le, amikor a csetepatéban a franciák harcoltak érte a törökökkel. De ez nem igaz, mert a megtalálása után készült első rajzokon is már karok nélkül látható. Hogy hogyan is álltak a karok, valószínű már soha nem derül ki, bár a karjának egy darabját megtalálták vele együtt és a kezében talán almát tartott. Így arról a karjáról feltételezhető, hogy azt az almát tartotta vele, amit Párisztól kapott.
Az ókori szobrászat egyik leghíresebb alkotása valószínűleg i. e. 100-150 körül került ki alkotójának kezeiből, akit nem ismerünk. A Louvre tudósai – mivel nagyon fel akarták értékelni zsákmányukat – azt állapították meg róla, hogy Praxitelész, az egyik legnagyobb görög szobrász munkája, de az időbeli eltérés miatt ez nem valószínű. Ráadásul a szobor mellett egy talapzat is volt, amin egy egész másik név, Alexandrosz olvasható. Hogy a talapzat a szoborhoz tartozott-e, nem lehet tudni.
2010-ben, több hónapos restaurálással kicsit „megfiatalították” a hölgyet és elhelyezték az eredeti, kétszáz négyzetméteres termében, ahol a megérkezésekor is helyett kapott. 1934-től egy kisebb teremben ácsorgott. A munkák során kiderült, hogy az első restauráláskor, 1822-ben teljesen átszabták az orrát, abból a célból, hogy a hiányzó részt márványból lehessen pótolni. Egy gipszpótlás alatt, az egyik mellénél egy papírdarabot találtak, melyre az volt felírva, hogy azt az adott pótlást 1936-ban végezték.
A több, mint két méter magas nőalak a tökéletes szépséget testesíti meg, még karjai nélkül is. Sok művészt megihletett, Juhász Gyula például verset írt hozzá, Dali elkészítette másolatát, „fiókos” változatban. A világ egyik legrégebbi plasztikai sebészeket tömörítő szervezetének emblémájában is szerepelt.
