„Nem érdekel, hogy Aleksej Kišjuhas (az újvidéki Bölcsészettudományi Kar docense) ruszin, magyar, ukrán, tatár, fiszem-f..om. Csak az érdekel, hogy ennek a soviniszta, szerbellenes, pszichopata, szerbfóbiás, mentális f..veregetőnek ki engedte meg, hogy oktassa a gyerekeinket” – írta Twitter bejegyzésében egy bizonyos Ratko Dmitrović, akinek a neve a magyar olvasóközönség számára bizonyára nem sokat jelent, de talán éppen elég is annyi róla, hogy korábban a Večernje novosti napilap igazgatója volt.

 

Az Aleksej Kišjuhas szociológus elleni kirohanást a Polgári Vajdaság szervezet elítélte, s arra hívta fel a figyelmet, hogy a Ratko Dmitrovićhoz hasonló rezsimszócsőnek számító személyek azok, akik nyíltan elkezdtek olyan üzeneteket küldeni a közvélemény felé, amelyeknek a céljuk, hogy a szerbiai egyetemeket, köztük a vajdaságiakat is meg kell tisztítani a „nem hazafias elemektől”. A szervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy Vojislav Šešelj idejében az egyetemekről szóló törvénynek köszönhetően a Slobodan Milošević rezsimet kritizálókat eltávolították az oktatási intézményekből.

A Polgári Vajdaság után még néhány szervezet elítélte Dmitrović kijelentését, s többek között megtette ezt a Vajdasági Szociáldemokrata Liga is, amelynek közleményére a korábbi igazgató így reagált:

„Látom, remegtek azért, hogy szerbeket öljetek. Ha akarjátok… itt vagyok. Ahányan ti, annyian mi (de, sokan vagyunk, higgyétek el). Jelöljétek ki a helyet, az időpontot, a módot…”

Nehéz szóhoz jutni egy ilyen bejegyzés elolvasása után, éppen ezért gyorsan egy röpke kis kitérőt tennék, s csak néhány címet közölnék az elmúlt időszakból:

Törökkanizsai gyilkosság: Miért hallgat mindenki?

Szexuális erőszak egy zentai iskolában

Szitává lőttek egy kick-boxolót

Szabadka: Fényes nappal raboltak ki egy pénzintézetet

Ellopták Lajkó Félix hegedűjét

Szabadka: Hatan brutálisan megvertek egy tizenhét éves fiút

Talán ez az a pillanat, amikor még akadnak olyanok, akik nem féltik a munkahelyüket és úgy érzik, van értelme szóvá tenni azokat a történéseket, amelyek arra utalnak, hogy a Szerbiában minden szinten hatalmon levő párt hogyan szippantja be a magyarokat, ezzel tovább gyöngítve a vajdasági magyar érdekképviseletet, s szépen lassan, bicskával farag mindig le egy kicsit a kisebbségi jogokból.

Talán ez az a pillanat, amikor a magukat már lecserélhetetlennek és leválthatatlannak hitt kisebbségi politikusok figyelmét fel kell hívni, olyan úton verik a díszlépést, amelyre az elődeik közül csak néhányan, de azok is rövid ideig és lábujjhegyen mertek közlekedni.

Az általános és középiskolák vezetői pozícióin a hatalom elhelyezte a bábjait: már nem ők határoznak, csak végrehajtják és aláírják azokat a döntéseket, amelyeket a községből vagy magasabb szintről megüzennek nekik. Ugyanez a helyzet a közvállalatok esetében is, s ez lenne a cél az egyetemeknél is. Az erőszak, a bűnözés egyre aggasztóbb méreteket ölt, az igazságszolgáltatás pártatlanságában egyre kevesebben hisznek, Koszovó kérdése mindennapos téma. Az állam a fizetés- és nyugdíjemeléssel henceg, miközben drágul az áram, a jogosítvány kiadása, megemelik az óvodai szolgáltatások árát…

Aki nem vette volna észre, és azt hitte, az idő kereke előrefelé forog, annak jelezném: Isten hozott mindenkit a 90-es évek elején.