Magyarországon az egészségügyi és az oktatási rendszer egyaránt siralmas állapotban van. Soha nem költöttek ilyen keveset egészségügyre, mint ma, aminek egyértelműen az az üzenete, hogy az egészségügy nem stratégiai ágazat, a többletforrások osztogatásánál hátra került a sorban, sőt a szakemberek azt is kiszámolták, 22 éve nem volt ilyen mélyponton. Az iskolákban ugyanez a helyzet, kiégett, alulfizetett vagy épp tanításra alkalmatlan oktatók dolgoznak, akik már képtelenek arra, hogy egy élhető jövő lehetőségét kínálják fel a diákoknak.
A tanárok helyzete persze nem egyszerű, hiszen több alkalommal is sikerült már bizonyítaniuk, hogy sokszor vagy félelemből, vagy gyávaságból nem állnak ki sem a diákokért, sem más egyéb szakmák képviselőinek jogaiért, de még önmagukért és egymásért sem. Sokszor maradtak némák olyan ügyekben, melyekben ordítaniuk kellett volna. Sokszor váltak eszközeivé a hatalomnak. Az, hogy ma itt tart az oktatási rendszer, nem csak a kormánynak, de az ott dolgozók jelentős részének – elsősorban hallgatásuknak — is köszönhető.
Akik ugyanis maradtak, és nem távoztak külföldre vagy nem lettek pályaelhagyók – az orvosokhoz és nővérekhez hasonlóan – többségében azok, akik (finoman szólva) nem tartoznak éppen a szakma krémjéhez. Ezek sokszor azért maradtak, mert nem igazán volt más választásuk, vagy teljes mértékben meg vannak elégedve a kialakult helyzettel. Sokan egyszerűen nem látják azt, hogy a gazdasági fejlődés ellenére nap mint nap a közoktatás rombolásának lehetünk szemtanúi.
Az elmúlt években igen sokat változott az oktatási rendszer, hiszen olyan pluszterhet raktak a tanárok nyakába, amit sokan már képtelenek elviselni. A hihetetlen mennyiségű túlórák, az alulfizetettség, a politika megjelenése a tantermekben, és még lehetne sorolni. Egyszerűen túl nagy lett a nyomás, ezért sokan távoztak. Ezen emberek helyére azonban egyre kevésbé találnak szakembert, a tanárhiány ma egyre súlyosabb. Látva a fizetések mértékét és a tanári munka megbecsültségét, érthető módon ma már nem választják annyian ezt a pályát az egyetemeken. A kormányzat pedig ahelyett, hogy tenne valamit, egyszerűen letagadja, hogy egyáltalán létezik a probléma. Úgy hiszi, hogy a maradék tanárokkal meg lehet oldani mindent.
Ugyanez a taktika egyébként az egészségügyi rendszerben is. A túlórázó, sokszor magukat betegre dolgozók azok, akik miatt a rendszer még nem omlott össze. Az ő önfeláldozásuk következtében nem kellett még felelnie a kormánynak azért, amit a kórházakkal tett.
Visszatérve a közoktatáshoz, a közvélemény sokszor nem lát be a kulisszák mögé, csak azt látja, hogy a gyerekek eredményei egyre rosszabbak, a felelősséget pedig sokszor a tanárok nyakába varrják. De hogy ez mennyire nem jogos minden esetben, azt egy, a VMN-n levelét megosztó tanár vallomása bizonyítja, amelyből mindenféle kommentár nélkül idéznék néhány lesújtó gondolatot:
„Hat kolléga hiányzik a kollektívából, így hetek óta én tartom a kémia-, az erkölcstan-, és a fizikaórákat az osztályomban, hetente egyszer pedig az angolt is… felsőfokú német nyelvvizsgával. Mert. Nincs. Ember.
Próbáltunk nemet mondani, de mindig az a válasz: „Meg kell oldanunk, hogy működjön az iskola, nincs mese”.
…Egy hete a napközit is én csinálom. Ott sincs kolléga. Szívrohamot kapott negyvennyolc évesen, és a helyére nem lehet felvenni senkit – „felsőbb utasításra”.
…Felpattantam, és elkezdtem rohanni, magam sem tudtam, hova. Az aulában közel ötven gyerekbe botlottam, akiknek éppen testnevelésórát tartott a földrajzos kolléganőm, mert nincs szaktanár. Próbáltam kifutni a hátsó ajtón, ami hetek óta rossz, de nincs karbantartó, aki megcsinálja. Gyors léptekkel rohantam visszafelé, hogy majd a főbejáraton kimegyek. Nem tudtam, hova, nem tudtam, merre, csak el innen! Az iskola előtt megálltam, és leroskadtam egy padra. Zokogtam.
Nem ezért lettem tanár! Én nem gyermekmegőrző, nem statisztikagyártó, nem adminisztrátor akarok lenni, hanem pedagógus, aki a saját szaktárgyát innovatívan, lelkesen tanítja.”
Ez a levél – a teljes változatot itt tudják elolvasni – mindenkinek szól, nem csak az ország vezetőinek, hanem azoknak is, akik úgy hiszik, az oktatási rendszer nincs az összeomlás szélén. Pedig de, csak egyszerűen nem akarják beismerni.
tuti
_______________________________________________________________________________________________
Fotó:Napi.hu
