A Kavillóban élő Tallós házaspár emlékezetében keserédes dátum maradt 1991. június 29-e, Péter-Pál napja: mulatós ünnep is, siralmas tragédia is. Boldogság, mert a két fiatal akkor kötötte össze hivatalosan-formálisan is az életét – aznap volt az esküvőjük, a lakodalmuk –, és mérhetetlen fájdalom, szomorúság, mert a vigadozást még éjfél előtt otromba, embertelen módon félbeszakították.
A fél 12 tájban kezdődött áramszünet miatt sötétségbe borult az egész falu. A lakodalmas sátorban is rövid időre riadalom támadt, csak néhány öngyújtó lángja adott egy kevéske fényt. De aztán gyorsan feltalálták magukat a vendégek, elemlámpákat kerítettek, gyertyákat hoztak, és úgy tűnt, hogy nem lesz semmi baj, folytatódhat tovább az ünneplés. Ami ezután történt, arra senki nem számított.
Erika és Tibor még 28 évvel a történtek után is megrendülten idézte fel annak a nyári éjszakának az emlékeit.
Erika: Éjfél előtt pár perccel egy katonai terepjáró jelent meg a házunk előtt, befordult az udvarunkba és amilyen közelre csak lehetett, beállt a lakodalmas sátor elé. Három férfi szállt ki a kocsiból, két szerb nemzetiségű a topolyai kaszárnyából és egy pobedai magyar, akit ismertünk. Nem sokat teketóriáztak, rögtön megmondták, hogy a férjemért jöttek és azonnal viszik is tartalékos katonának.
Hogy fogadták ezt a váratlan hírt?
– Értetlenül álltunk valamennyien, hitetlenkedve néztünk egymásra. Körülfogtak bennünket a vendégek, és próbálták megértetni a hívatlan látogatókkal, hogy ma házasodtunk össze, javában áll a lakodalom, nem vihetik el a vőlegényt a saját lakodalmából. De amikor láttuk, hogy minden észérv, győzködés, hiábavaló, akkor bementünk a házba. Oda is utánunk jöttek és megálltak az ajtóban, nehogy az uram megszökjön.
Valóban velük kellett menni?
Tibor: Nem tágítottak. Hiába mondtuk, hogy nekem nincs is katonai behívóm, sőt akkoriban még nem is hallottunk olyan hírt, hogy bárkit is elvittek volna akár Kavillóból, akár a környékbeli falvakból. Kértük, hogy legyenek belátással, mi készültünk erre a napra, itt van a 150-160 vendég, ne rontsák el az ünneplést, sőt felajánlottam, hogy ha valóban el kell mennem tartalékos katonának, akkor majd másnap reggel magam jelentkezem, de hasztalan volt minden, csak elvittek. A bajsai úton volt egy raktárféléje a topolyai kaszárnyának, ott gyülekeztek a sorstársak, utána pedig átszállítottak bennünket Zobnaticára. Persze, az itthoniak nem tudták, hogy hova kerültem, mi lett velem, csak sírtak, idegeskedtek.
Erika: Akkor már két és fél éve együtt éltünk, és mivel áldott állapotba kerültem, úgy döntöttünk, hogy megtartjuk az esküvőt. Anyósomnak is ez volt a kívánsága. Tibi elment, és két hónapra rá megszületett a kisfiunk, akit az örökös stressz miatt nem tudtam szoptatni.
Hány napot töltött katonaruhában?
Tibor: Nem tudták, hol vagyok, kerestek engem is, a többi tartalékost is a hozzátartozóik. Összejöttek legalább 100-an. Miután apa lettem, a feleségem kérelmezte az elbocsájtásomat, de még így is 45 napig voltam távol. Hazaengedtek, de szeptemberben már megint mozgósítani akartak, hozták a behívót. Nem akartam elmenni, inkább bujdostam. Aztán megtalálták a bátyámat, és őt is elvitték, 90 napig bent tartották.
Erika: Tibi bujkált, engem meg itthon zaklattak a rendőrök. Este, éjjel, hajnalban zörgették az ajtót, rám verték az ablakot. Egyik éjjel tévedésből a mellettünk lévő házban kopogtattak, a szomszéd kirohant gatyában, hangosan káromkodva, nagyon megpörölte őket, utána már nem háborgattak. Később több férfit is elvittek a faluból, de a férjem volt az első.
Hogy ért véget a lakodalom?
– A zöld terepjáró felbukkanása olyan volt, mintha egy halottaskocsi jött volna a házhoz, nyomasztó emlék marad. A vigalomnak gyorsan vége lett, a vendégek szétszéledtek, a család egyedül maradt.
Azóta már a kisfiú is felnőtt…
– Igen, és ő is megházasodott, Magyarországon, Nagykőrösön élnek, nemrég született az unokánk.
Szabó Angéla (forrás: http://bozokiantal.blogspot.com/)
