Most, amikor a világ arculata és benne az egyéni sorsok jóval gyorsabban és gyökeresebben változnak, mint az elmúlt háromszáz év során bármikor, értelmetlennek, vagy éppen feleslegesnek tűnik a nem gyakorlatias kérdések felvetése. Nos, visszatekintve mindarra, ami a Zentai Községi Képviselő-testület idei, november 28-i ülésén történt az elesett lengyel repülősök emlékművének emeléséről szóló rendeletjavaslat megvitatása során, épp egy ilyen hiábavaló, ám mégis alapvető kérdés vetődik fel minden értelmes emberi lényben. Mégpedig az, hogy voltaképpen: mi a történelem?
Amióta Leopold von Ranke az 1830-as években – kifogásolva a moralizmusnak a történelembe való bevitelét – arra figyelmeztetett, hogy a történészek feladata az események oly módon való megírása, „ahogy valójában történt” (wie es eigentlich gewesen). A történelem olyan tudományt jelentett, amely a megállapított tények korpuszán alapult. A dokumentumokban, artefaktumokban, feljegyzésekben hozzáférhető tényeken. Hat történészgeneráció indult harcba a történelemtudományért arra törekedve, hogy előbb a tényeket állapítsák meg, s csak ezt követően vonjanak le belőlük következtetéseket. Úgy látszik, ebben az ultramodern korban a szilárd történelmi tények még a helyi, zentai parlamentben is kevésbé csábítóak a képviselő-testületi többségnek a tényekkel alá nem támasztott interpretációknál, ami egyfajta logikai-történelmi paradoxonhoz vezet, amely az alábbiak szerint foglalható össze:
A zentaiak egyetértenek abban, hogy emlékművet állítsanak a tragikusan elhunyt lengyel repülősöknek, és ezzel kapcsolatban nem került bemutatásra egyetlen bizonyíték sem, hogy azok valóban elestek Zentánál.
Nos, menjünk sorjában:
Az említett rendelet indokolása szerint a Lengyel Köztársaság belgrádi nagykövetsége kezdeményezéssel fordult a zentai Községi Képviselő-testülethez az elesett lengyel repülősök – a Zenta fölött az 1944. szeptember 10. és 11. közötti éjszakán lelőtt, EW 278 GR-U jelzésű, Consolidated B-24 Liberator típusú repülőgép legénysége – emlékművének emelése céljából.
A Zenta község területén építendő emlékművek emelésére illetékes bizottság 2018. május 30-i ülésén támogatta a Lengyel Köztársaság emlékműemelésre vonatkozó kezdeményezését azzal a megjegyzéssel, hogy „a kezdeményezés előterjesztője egészítse ki beadványát a háborús időszakban történt történelmi esemény pontos leírásával”.
A mai napig az említett történelmi esemény pontos leírása nem lett megküldve a szóban forgó bizottságnak, s nem került bemutatásra a Zentai Községi Képviselő-testületben sem.
Bármiféle félreértés elkerülése végett el kell mondani, hogy valóban senki sem vonja kétségbe, hogy 1944. szeptember 11-én az olaszországi felszállást követően a volt Jugoszlávia területén, a magyar határ közelében valóban meg lett semmisítve a megszállt Varsó lengyel felkelőinek fegyvert és lőszert szállító küldetésen levő, EW 278 GR-U jelzésű, Consolidated B-24 Liberator típusú repülőgép és annak lengyel legénysége. A probléma egyedül abban van, hogy nincs semmiféle bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a gépet épp Zenta fölött lőtték le, illetve semmisítették meg.
Sőt mi több, az 1944. évi varsói felkelésnek szentelt hivatalos lengyel weboldalon (Stowarzyszenie Pamięci Powstania Warszawskiego 1944) szó szerint az áll, hogy az EW 278-as jelzésű Liberator 1944. szeptember 11-én felrobbant Jugoszlávia fölött, a magyar határ közelében (az angol eredeti szöveg: Liberator EW278 of No. 1586 Flight of the PAF exploded mid-air over Yugoslavia, close to the border with Hungary).[1]
Egyedül a 301. lengyel repülőraj weboldala állítja, hogy a Liberator legénységét Zentánál lőtték le.[2] Eszerint az EW 278 jelzésű B-24 Liberatort német éjszakai vadászok lőtték le Zenta fölött (az angol eredeti szöveg: Liberator no. EW278 (GR-U) Shot down by a night fighter over Senta (Yugoslavia) during mission to Warsaw. Lost were: P/O Franczak, F/O Foczpaniak and F/Sgt Truszkowski. F/Lt Nawalany, W/O Bogdanowicz, F/Sgt Ratlinski and Sgt Zeiske bailed out and taken prisoners).
Ezt az állítást nem támasztja alá a német katonai légierő egyébként teljességében megőrzött dokumentációja.[3] A Luftwaffe éjszakai vadászpilótái által az ellenséges repülők lelövéséről benyújtott, majdnem 7000 bejelentést tartalmazó végleges jegyzék (amely olyan részleteket tartalmaz, mint például.: időpont, hely, a lelőtt repülő típusa, a pilóta neve és az egység, amelyhez tartozik) alátámasztja, hogy Zenta fölött 1944. szeptember 11-én egész biztosan egy német éjszakai vadász sem lőtt le egy szövetséges repülőt sem (ebben az időpontban a németországi Darmstadt fölött lőtt le Lange hadnagy egy Lancaster típusú brit bombázót, és egyedül előző nap, 1944. szeptember 10-én, 23:38-kor Wilhelm Johnen főhadnagy lőtt le Szeged fölött egy Halifax típusú bombázót.
A német éjszakai vadászok győzelmeinek jegyzéke 1944. szeptember 10/11-én[4]
[Chef für Ausz. und Dizsiplin – Luftwaffen-Personalamt L.P. (A) Film C. 2027II Anerk. Nr. 22]
Sőt mi több, az ellenséges repülőgépek és legénységük lelövéséről szóló, az USA Nemzeti Levéltárában[5] mikrofilmen tárolt lefoglalt zárójelentések (Abschließende Meldung über Anfall von Luftwaffe-Feindgerät und gegnerisohen Flugzeugbesatzungen) – melyekben részletekbe menően rögzítették a II. világháborúban a német fegyveres erők által ellenőrzés alatt tartott teljes területen a szövetségesek repülőgépeinek a német nappali vadászok, éjszakai vadászok és a légvédelmi tüzérség általi lelövésének összes eseteit – egyetlen példányában sincs Zenta 1944. IX. 11-én (Tag des Absturzes) a lelövés helyeként (Aufschlagort) említve:
Példa az ellenséges repülőgépek és legénységük 1944. szeptember 11-ei lelövéséről szóló zárójelentésre
(NARA – Records of Headquarters, German Air Force High Command (Oberkommando der Luftwaffe/OKL). Microfilm Publication T321)
És ami még furcsább, megtalált repülőroncsokról, elesett lengyel pilótákról, illetve fogságba ejtésükről szóló jelentés nem került elő a Magyar Királyság hivatalos állami szerveinek (rendőrség, csendőrség, honvédség) – amelyek a szóban forgó időszakban adminisztratív igazgatási és katonai igazgatási hatalmat gyakoroltak a zentai község területén – levéltári irataiból sem, noha jóval kisebb jelentőségű esetek (pl. a szövetséges légierő eldobott oxigénmaszkja és a hozzá tartozó tartály megtalálása) a Magyar Királyság csendőrségénél terjedelmes jelentéseket eredményeztek:
Jánossy Jenő, a zentai rendőrkapitányság kapitányának átirata a területi főkapitányhoz a zentai község területén talált, a szövetségesek által eldobott oxigénmaszk kapcsán[6]
Úgyszintén, az 1944. szeptemberi zentai községi halotti anyakönyvek sem tartalmazzák egyetlen, a szövetségesek fegyveres erőihez tartozó személy nevét, vagy akár anonim bejegyzését sem, a lengyel katonai légierő elesett pilótáiról szóló adatok pedig nem fordulnak elő még a zentai második világháborús áldozatoknak szentelt legrészletesebb és legátfogóbb, az 1966-ban megjelent Senćanske žrtve fašizma (A fasizmus zentai áldozatai)[7] című publikációban sem, amely 1656 olyan személy nevét és adatait tartalmazza, akik esetében a halál háborús tevékenységhez vagy eseményhez köthető (a szövetséges fegyveres alakulatok egyetlen, 1944-ben elesett tagját említi, a Hangonynál elesett 24 éves Ősz Szabó Jánost).
A fentieket összegezve – semmi esetre sem védelmezve egy olyan illuzórikus tézist, hogy a szóban forgó eset kapcsán minden mérvadó tényezővel rendelkezünk, sőt mi több, várva az új bizonyítékok bemutatását, amelyek csak gazdagítani tudják szülővárosunk valóban gazdag történelmét – kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy az emlékműemelésről szóló rendelet legalábbis hiányos történelmi anyag s a pragmatikus demokratikus voluntarizmus megnyilvánulása alapján került meghozatalra, amelyben a tényekhez való ragaszkodást eleve elvetik mint udvariatlan és nem körültekintő viszonyulást külföldi barátaink iránt, akik – a definíció szerint! – állításaikban egyáltalán nem tévedhetnek.
Ha a társadalom további elengedhetetlen demokratizálásának hatása alatt életre kel a történelemhez való effajta viszonyulás, a zentaiakat nem kellene, hogy meglepje egy esetleges bátkai Kékfogú Harald-emlékmű emelése sem.
Ehhez tökéletesen elegendő lesz, ha a Dán Királyság nagykövetsége átirattal fordul az emlékműemelésre illetékes bizottsághoz, amelyben megállapítják, hogy a szóban forgó, a jövőbeni európai integráció szempontjából kétségtelenül érdemekkel bíró nemes, menekülve féltékeny opponense, Villásszakállú Svend esztelen haragja elől, és barátja és munkatársa, a poláb szláv Szvatopluk fejedelem rábeszélésére, a Tiszán, Bátkánál átkelve szerencsétlenül leesett hűséges kancájáról, és életét vesztette valahol a széles zentai határban, és hogy az emlékműállítás költségeit Dánia magára vállalja.
A mi kis mágikus fészkünkben mindez, ha mást nem is, a tagadhatatlan esztétikai lelkesedés mellett egyes javíthatatlan romantikus-idealistánál egyúttal ösztönző nosztalgiát is ébreszt az okszerű történelem azon valószerűtlen, elavult, tizenkilencedik századi menedéke iránt, amely csak a tényekből állt össze.
Predrag Popović
A felhasznált források és irodalomjegyzék:
[1] http://www.sppw1944.org/index.html?http://www.sppw1944.org/powstanie/powstanie_zrzuty_eng.html
[2] http://www.polishsquadronsremembered.com/301/301_losses.html
[3] https://invenio.bundesarchiv.de/
[4] https://www.archives.gov/research/captured-german-records/foreign-records-seized.html
[5] John Foreman, Johannes Matthews and Simon Parry: Luftwaffe nightfighter combat claims: the individual combat victory claims of the Luftwaffe nightfighter pilots. 1939–1945. 215. p.
[6] Magyar Országos Levéltár K szekció: OLK 149-1944-2-109.
[7] Doboš Janoš et al.: Senćanske žrtve fašizma. [A fasizmus zentai áldozatai.] Senta, 1966, OO SUBNOR-a Senta i Istorijski arhiv Senta, 15. p.
