Háromévnyi munka után szerdán átadják a 11-es közlekedési folyosó Surčin-Obrenovac szakaszát, jelentette be Zorana Mihajlović hétfőn az RTS reggeli műsorában.
A közlekedési, építésügyi és infrastrukturális miniszter elmondta, hogy az autópálya ezen szakasza 17,6 kilométer hosszú, megépítése 208 millió euróba került. Hozzátette, hogy ezentúl Belgrádtól Čačakig egy óra alatt el lehet majd jutni.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Zorana Mihajlović arról is beszélt, hogy az építkezés a turizmus fejlődése szempontjából is fontos volt, ugyanis ez az út vezet a zlatibori körzethez. Elmondta azt is, hogy az autópálya kiépítése folytatódik Čačaktól a montenegrói határig. A tervek szerint pedig hamarosan összekötik a 10-es közlekedési folyosót a 11-es korridorral.

