Hírfolyam
Kutyákkal kutatnak az áldozatok után a porig égett városban Hawaii-on Több száz embert még keresnek
Kutyákkal vizsgálják át a Hawaii-hoz tartozó Maui szigetén porrá égett település maradványait az áldozatok után kutatva - közölte a sziget rendőrfőnöke vasárnap. John Pelletier elmondta, hogy a leégett Lahaina városban az egykori épületek kevesebb mint 10 százalékát...
Online tanácskozik hétfőn az amerikai, japán és dél-koreai külügyminiszter
Online tanácskozással készíti elő hétfőn az amerikai, japán és dél-koreai külügyminiszter a három ország vezetőinek péntekre tervezett csúcstalálkozóját - közölte az amerikai külügyminisztérium. Antony Blinken amerikai külügyminiszter Hajasi Josimasza japán...
Az idei lesz az utolsó Mosolytenger Gyermekfesztivál
„A fennálló és felmerülő nehézségek miatt többet nem szervezzük meg a Mosolytenger Gyermekfesztivált, a 2023-as lesz az utolsó” – mondta Zsoldos Ferenc, akinek a neve összeforrt a Nyári Ifjúsági Játékokkal és a Mosolytengerrel is. A miértekről, a problémákról és...
Tornádó a turisták kedvenc üdülőhelyének közelében, négyen megsérültek (videó)
Négy személy sérült meg abban a viharban, amely a görögországi Halkidikiben csapott le: a felvételeken jól látszik, hogy a tenger felett egy tornádó is kialakult. A négy sérült közül egyet, a 19 éves fiatalembert kórházba kellett szállítani, s a görög sajtóinformációk...
Huszonhárom napos csecsemő és szülei is meghaltak az orosz légitámadás során
Orosz rakétatámadás érte vasárnap a dél-ukrajnai Herszon régióját, a hat halálos áldozat között egy csecsemő is van - jelentette be az ukrán belügyminiszter a Telegramon, írja az MTI. Igor Klimenko azt mondta, az alig 23 napos kisbaba mellett három felnőtt - köztük a...
Pénzmosás gyanúja miatt őrizetbe vettek két rendőrt
A belügyminisztérium munkatársai, a rendőrség belső ellenőrzése és a korrupció felszámolására létrehozott különleges osztály kollégáival együtt kivitelezett akciója során őrizetbe vették a belgrádi közlekedési rendőrség két munkatársát, a 41 éves D. S.-t és a 29 éves...
Mi áll a barnulás hátterében?
A napsugárzás okozta korai bőröregedésről már mindannyian hallottunk, a jó hír viszont, hogy tehetünk ellene megfelelő fényvédő biokozmetikumok alkalmazásával. Az ideális bőrápoláshoz természetesen hozzátartozik a fényvédelem és a gondos hidratálás, táplálás is. Azzal...
A Booking azt ígéri, hétfőre minden magyar partnerét kifizeti
Nagy vihart kavart, hogy a világ egyik legnagyobb szállásközvetítő cége, a Booking.com technikai problémák miatt hosszú ideje nem fizet ki több mint 22 ezer magyarországi partnert, ha a szállóvendég egy bizonyos módon foglalja le és fizeti ki a szállást. A Fidesz...
Zajlik az idősek helyzetének javítására javasolt stratégia nyilvános vitája
A Családgondozói és Demográfiai Minisztérium nyilvános vitát indított a Szerb Köztársaságban az idősek helyzetének javítására javasolt stratégiáról. A vita augusztus 15-ig, szerdáig tart. Ha elfogadják, a 2024 és 2030 közötti időszakban lesz érvényes. A minisztérium...
Elektronikus útdíjfizetés: Nemsokára Montenegróban is használhatjuk a készüléket
Szerbia és Montenegró augusztus 23-án írja alá a közös elektronikus útdíjfizetésről szóló megállapodást, amely értelmében a szerbiai utazók Montenegróban is használhatják Szerbiában vásárolt készüléküket, írja a Tanjug. – Intenzíven dolgozunk a projekten, és Szerbia...
Vučić: Nem írom alá a törvényt, amely szerint az azonos neműek regisztrált élettársi párkapcsolatban élhetnek
„Amíg én vagyok az elnök, nem fogok aláírni egyetlen egy olyan törvényt se, amely lehetőséget ad egy harmadik nem megjelölésére” - nyilatkozta Aleksandar Vučić vasárnap reggel a Pink Televízió vendégeként. A szerb elnök hozzátette, „lehet, hogy egyes mozgalmaknál...
Még egy napja maradt befizetni az ingatlanadót
Augusztus 14-én, hétfőn éjfélkor lejár az ingatlanadó harmadik részletének befizetési határideje. Aki nem rendezi a jelzett határidőig a tartozását, az kénytelen lesz utána kamatot fizetni, ami a teljes összeg 16,5 százaléka, vagyis nem érdemes húzni, halasztani a...
A régi mesterségek megismertetése a fiatalokkal
Augusztus 26. és 28. között nyílt napokra kerül sor a zentai Régi Mesterségek Házában (Jovan Jovanović Zmaj utca 16/B, elérhetőség: 024/814-261, 063/896-47-80, tamaspece@gmail.com). A rendezvény célja, hogy a fiatalok minél jobban megismerkedjenek a régi...
„Amíg magyar ember létezik, addig lesznek jó lakodalmak is” Gogolák Tímea immár két évtizede dolgozik nőfélyként
Nincs vajdasági lakodalom jó hangulat, hajnalig tartó mulatozás, na és persze jó vőfély nélkül. A hazai vőfélyszcéna üde színfoltjai Vajdaságban a nőfélyek, tehát azok a nők, akik vőfélyként tevékenykednek. Arról, hogy milyen a jó vőfély, mi a feladata, és hogy hogyan...
Tűz ütött ki egy dél-franciaországi lakóépületben, többen meghaltak
Kigyulladt vasárnapra virradóra egy lakóépület a dél-franciaországi Grasse városában, hárman meghaltak, huszonegy ember megsérült - jelentette a France Info hírcsatorna, tudatja az MTI. Jean-Christophe Demarte tűzoltóparancsnok azt közölte, három sérült állapota...
Megfizettették a szendvics félbevágását
Igencsak meglepődött az a turista, aki az olaszországi Como-tó partján pihente ki az év első fele okozta fáradalmakat, amikor észrevette, hogy a számláján szerepel egy plusz két eurós tétel, ami azért került oda, mert arra kérte a pincért, hogy vágják félbe a...
Egy perc alatt 273 diót tört meg a fejével (videó)
Ha nincs kéznél semmilyen eszköz, amellyel meg lehetne törni a diót, akkor jó lesz az ember feje is – valami ilyen gondolat indíthatta el azt a küzdelmet, amely azt eredményezte, hogy augusztus elején a 27 éves indiai Naveen Kumar egy perc alatt 273 diót tört meg a...
Kormányszóvivő: Az infláció kapott egy gyomrost és térdre rogyott „A felére csökkentették az élelmiszerek inflációját a kormányzati intézkedések”
Több kormányzati intézkedés együttes hatása a korábbi tetőpontjához képest felére csökkentette az élelmiszerárak inflációját - jelentette ki a kormányszóvivő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, tudatja az MTI. Szentkirályi Alexandra elmondta, a kabinet...
Az ítéletidő után egyes műhelyek megduplázták az autójavítás árát
Július végén erős széllel és jégesővel érkező vihar vonult végig az ország egyes részein: több településen is fákat csavart ki a vihar, faágakat tört le, tetőt szakított le, s több gépkocsit is megrongált. Egyes járművekben a jégeső tett kárt, mások esetében a...
„Lemondás, utána pedig börtön!”
A palánkai, tizenhárom éves fiú halála után történt szóbeli fenyegetések kerültek a szombaton Belgrádban tizenötödik alkalommal megtartott Szerbia az erőszak ellen nevet viselő tüntetés középpontjába. A tiltakozók este héttől két órán át keresztül tüntettek előbb a...
Milyen egy falazó kőműves képzés egy felnőttképző oktatóközpontban?
A falazó kőműves képzés elvégzése sokak számára jelenthet hatalmas előrelépést mind a szakmájukban, mind a karrierépítésben. Soha nem késő erre az útra lépni, hiszen a tanulás kortalan és számos előnyt tartogat. A falazó kőműves képzés neked is a kezedbe adhatja a...
Érdekházasság
Már a második falugyűlést tartották a múlt héten Hajdújáráson. Az ok a menekültek és még inkább az embercsempész bandák jelenléte miatt folyamatosan romló közbiztonsági helyzet. (Szándékosan nem használom a „migráns” kifejezést, azt a magyarországi kormánypropaganda...
Vajdaság „északi szerb tartománnyá válik”?
Aleksej Kišjuhas A multikulturalizmus vége?[Kraj multikuturalizma?] címmel írt figyelemfelkeltő cikket a Danas című belgrádi napilap július 29-ei számában, írja Bozóki Antal a blogjában. „Angela Merkel (korábbi) német kancellár annak idején felkavarta a vizet a...
Eltűnt egy újvidéki lány
Péntek óta nem látták a 13 éves Kristijana Aleksandrovot. Az újvidéki lány, az édesanya elmondása szerint korábban is tűnt el otthonról, de mindig visszajött egy napon belül. Vanja Aleksandrov, a lány édesanyja azt mondja, a lánya barátjával, Vladimirrel tűnt el,...
Kalapáccsal verték meg a főnöküket
Megverték a főnöküket, vagyis a gyár tulajdonosát az alkalmazottak egy belgrádi vállalatban. A férfi fej és kézsérüléseket szenvedett, írja a Telegraf. Az információk szerint a támadók kalapácsokat is használtak.
A hajrában lőtt góllal nyert a TSC
Megszerezte második győzelmét a Topolyai Sport Club a Szerb Szuperliga harmadik fordulójában: a TSC saját közönége előtt Saša Jovanović 85. percben lőtt góljával gyűjtötte be a három pontot, s a Crvena zvezda mögött a második helyen áll a tizenhatcsapatos...
Tizenkilenc órát vártak a hajdújárásiak, mire hatástalanították a kézigránátot
Megsemmisítették a harmadik kézigránátot is Hajdújárás külterületén délután négy óra környékén. A tűzszerészek Belgrádból érkeztek a helyszínre kora délután. Ezt megelőzően száz méteres körzetben kiürítették a lakóházakat és evakuálták a lakosokat, tudósít a Pannon...
Hajdújárási robbantás: Még mindig biztonságban vagyunk? (Galéria)
Mintegy százötven ember jelent meg Hajdújáráson abban az utcában, ahol pénteken este nem sokkal fél tíz előtt két kézigránát is felrobbant. A családi ház előtt történt robbanás miatt a ház épületében is kár esett. A repeszek faldarabokat téptek ki, valamint...
Rendőrség: Senki sem sérült meg a hajdújárási robbantásban
Senki sem sérült meg Hajdújáráson, amikor felrobban két kézigránát, erősítette meg a szabadkai rendőrség a Betának. A rendőrség közleményében azt írja, azonnal a helyszínre érkeztek, a nyomozás pedig most is folyik az ügyben. A Betának nem erősítették meg, hogy a...
Ágyrács – erős, mint a pókháló
Ma a Földön körülbelül ötvenezer különböző pókfajtát ismerünk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy vannak köztük mérges, veszélyes fajták, és nagyon sokan félnek tőlük, de összességében igazán hasznos teremtményei ők az ökoszisztémának. Emellett pedig a pókháló,...




























