Kútba estek a termelők és a kormány közti tárgyalások – közölte Đoko Ćurčić, a Szerbiai Mezőgazdasági Termelők Fennmaradásáért kezdeményezés képviseletében, aki részt vett a szombati találkozón. Szerinte az első 15 perc után világos lett, hogy „egy közönség cirkusz” folyik, amelyet „két bohóc” vezet.

„Végül a miniszterasszony elénk vetett egy brosurát, amelyben az áll, hogy jövőre 300 eurót kapunk majd. Értelmetlen másfél óra volt. A brosúrában mindenféle olvasható és sok benne az ígéret, de mi azokban már nem hiszünk” – tette hozzá.

A csalódott termelőknek december 21-ére vagy 26-ára újabb tárgyalást javasolt a kormány, amelyre minden mezőgazdasági egyesület meghívást kap majd – ilyenből több mint hatvan működik az országban.

A szombati volt a második megbeszélés a felek között azóta, hogy országszerte utakat zártak le a termelők.

Illusztráció: 021.rs